Magyarország az elmult évben közel háromezer vagón hagymát vitt külföldre, ami kétségtelenül szép eredmény s jelentékenyen hozzájárult a magyar kiviteli mérleg javításához. E külkereskedelmi sikerhez nyilván hozzájárult, hogy a spanyol polgárháború következtében a spanyol hagyma csak kisebb mennyiségben jelentkezett a világpiacon. A baj azonban nem ott van, hogy a spanyol hagyma talán már ez évben feléledő versenye kemény próbára teszi az összpontosított hagymakivitelt, hanem abban, hogy ez a tervgazdálkodási kivitel tulajdonképpen terv nélkül történt.

Tervgazdálkodás annyit jelent a hagyma esetében, hogy előre pontosan megállapítandó, mennyi a hagymatermés pontos mennyisége, mennyi az előző évek átlaga alapján a feltétlenül kielégítendő belföldi szükséglet s csak azután és fokozatosan lehet külföldre eladni a megmaradt fölösleget. Ha a magyar hagymakivitel előre kidolgozott terv alapján történt volna, akkor nem következett volna be az, hogy először a hagyma hatvan pengő fölé szökött Magyarország fővárosában, most pedig kénytelenek vagyunk nemes devizáért egyiptomi hagymát behozni, egyelőre csak húsz vagónt.

Ha már áttértünk a tervgazdálkodásra, akkor ennek a gazdálkodásnak legalább tervszerűen, előre kidolgozott és megállapított terv alapján kellene történnie. Minden elképzelhető ezen a világon, csak egy nem és ez az, hogy terv nélkül folytassunk tervgazdálkodást, irány nélkül irányított gazdálkodást! Minden tervnek, minden iránynak kezdete és vége csak egy: a belső szükséglet kielégítése.

Előbb tervezni, azután kivinni – ez az alapvető elv s ha már ezt a rendszert kiépítjük, akkor gondoskodjunk arról is, hogy ez tervszerűen történjék s gondoskodjunk szakemberekről, akik ezt a tervet kidolgozzák.