A városi ember természetesnek találja, hogy ha lemegy a nap, az uccák és a körutak ezernyi-ezer vakítófényű villamos lámpa fényáradatába borulnak s a házak oromzatán megkezdődik a színes fénycégérek tűzijátéka. A huszadik század világvárosa éjjel káprázatos fénytenger és nehéz elképzelni, mivé lenne a város élete enélkül a fénytenger nélkül.

A legutóbbi légvédelmi gyakorlatok alkalmával némi ízelítőt kapunk belőle: milyen egy nagyváros éjszaka, ha hirtelen kialszik benne minden fény, ha megszűnik drótereiben az éltető, világító villamos áram keringése. A hirtelen vaksötétség, mely nyomában támad, egyszeriben ránkszabadítja mindazt a borzalmat és rettegést, amit valaha az ősember érezhetett barlangjában, amikor éjszaka a koromsötétség védő leple alá húzódva, várta, mikor tör rá ismeretlen irányból az ismeretlen veszedelem.

A huszadik század mindennapi, békés életében nem fenyegetnek bennünket olyan alattomos veszélyek, aminőktől ősapáinknak kellett rettegniök, ha leszállt a nap. Véd bennünket a civilizáció, a törvény és nem utolsó sorban a - fény. A villamos fény. De a legtöbb ember aligha gondol arra, milyen hatalmas munkába, milyen roppant fáradságba kerül éjszakánként ebbe a biztonságos, megnyugtató fénytengerbe borítani a várost.

Valahol messze, a város határain túl, az áramfejlesztő telepen, háznagyságú turbinák dobjában, sok tízezer lóerővel dolgozik a gőz, a csillogó dinamógépek egyhangú zümmögéssel dalolnak, miközben szédítő sebességgel pergő tekercseikben születik az a villamos áram, mely aztán a város alatt milllófelé elágazó rézsodronyokba kerül, hogy táplálja a lámpákat.

De nem elég csak fejleszteni az áramot, hanem szabályozni is kell, útját irányítani s gondoskodni arról, hogy kellő időben, minél hamarabb jusson rendeltetési helyére. Ez a kérdés a városi világítás egyik legnehezebb része. Ha valakinek lakásában világításra van szüksége, egyszerűen odalép a falhoz, kattant egyet a kapcsolón és már ég is a lámpa. De egy nagyváros sokszázezer lámpáját bajos lenne így egyenként felkattantani, de meg eloltani is, amikor már hajnalodik és nincs szükség többé mesterséges világításra.

Sok nagyvárosban már ma is használnak berendezéseket, melyek révén a telepről, központilag, egyszerre lehet be- és kikapcsolni a város vagy legalább egyes nagy részének egész közvilágítását. Bonyolult kapcsolószerkezet ez és joggal számíthatjuk a villamostechnika legnagyszerűbb vívmányai közé.

Az ilyen különleges műszaki alkotások néha ugyancsak megtévesztik és zavarba ejtik az avatatlant. Aki például erre a képre tekint, joggal hihetné, hogy a szép női kezek orgonabillentyűzeten játszanak. Szinte hallani is véljük, amint fenséges, búgó hangok kelnek szárnyra a formás ujjak könnyed repülése nyomán. De ami ezeknek a kezeknek az érintésétől születik, az nem hang, hanem - fény.

Amerikában, az east-pittsburgi villamostelep egyik tisztviselőnője kapcsolja be így esténkint, orgonázó kézjátékkal a városi közvilágítást. A billentyűzet egy új rendszerű központi villamos kapcsolószerkezet, melyben az uccák és terek minden egyes lámpáját külön billentyűnyomással lehet be- és ugyanúgy kikapolni. Pár pillanat és a hatalmas várost fényárba borítja a kapcsolóorgona. Ez a szerkezet, üzembiztonságával és gyorsaságával, hír szerint, minden eddigi hasonló berendezést felülmul.

A mai ember élete annyira egybeszövődött a technika vívmányaival, hogy minden, látszólag mégoly távoleső téren elért haladásnak is hasznát látja. A villamos kapcsoló-berendezések fejlődése - gondolhatná valaki - annyira technikai részletkérdés, hogy igazán csak a mérnököt, az elektrotechnikust érdekelheti közelebbről. Pedig nem úgy van; ez a kérdés, mint annyi más, valamennyiünket is közeiről érint, akiknek éltető elemünk és nélkülözhetetlen munkatársunk, biztonságérzetünk őrzője és fentartója a villamos fény.

Mert a kapcsolószerkezetek célja: az éjszaka fenyegető sötétjében minél gyorsabban eljuttatni a világosságot oda, ahol szükség van rá, hogy elűzze a lopakodó rémeket és lehetővé tegye a munkát. És errő gondoskodik - mondják utólérhetetlen tökéletességgel az új amerikai „kapcsolóorgona” és a rajta játszadozó szép női kéz….