Debrecen, június 26.
- Magyar Testvéreim! Hálát adok a sorsnak, hogy a falu népének széles tömegével itt állok szemben először, amióta az első magyar embernek, a mi hódolva tisztelt, szeretett főméltóságú kormányzó urunknak  (Lelkes éljenzés és taps, a gyűlés közönsége helyéről felállva, percekig ünnepli a kormányzót.) és a törvényhozás többségének támogatásával viselem a legsúlyosabb, de magyar emberre nézve a legnagyobb megtiszteltetést jelentő kapcsolatot.

Nem először állok szemben a Tiszántúl népével. Találkoztunk már régen, találkoztunk húsz esztendeje lent a Piavéndi Szabolcs és Szatmár megye huszárjaival, akik együtt küzdöttek a komáromi huszárokkal, akiknek sorában ott álltam én is. Első szavam az emlékezés szava a régi bajtársak felé, azok felé, akiket már csak kegyelettel tisztelhetünk, mert elestek a becsület mezején. Súlyos felelősséget visel a kormány, mert mérhetetlenek a feladatok és végesek az eszközök.

Mennyi jogos kívánság, mennyi szívhez szóló panasz száll hozzánk és minő súlyos felelősség kiválogatni ezekből és megállapítani a sorrendjét azoknak, amelyeket mi véges eszközeinkkel teljesíteni tudunk!

„Gazdag volt az örökség, melyet átvettem…..”
- Darányi Kálmán kormányozása alatt olyan légkör alakult ki, amely lehetővé tette, hogy a legnehezebb alkotmányjogi problémák sima megoldást nyerjenek. De nem állt meg ennek a kormánynak és pártjának a működése a közjogi cselekedetek és közjogi alkotások terén, hanem nekifogott ama napi politika megvalósításának, amelynek alapvetését Gömbös Gyula állapította meg, tervezte ki, de amelyet a sors kegyetlen rendelése folytán valóra váltani nem tudott.

A miniszterelnök ezután részletesen szólott a Darányi-kormány által elvégzett munkáról, majd így folytatta:
- Ennek a munkának a vezetője a kormány, de pártfogója a párt volt, amelynek 4-5 esztendő következetes, fáradságot nem ismerő és kockázatot nem tagadó munkájának eredményeképpen létrejött: Magyarország pénzügyi és gazdasági konszolidációja.

Megteremtettük pénzügyi alapjait annak, hogy ezelőtt három hónappal a kormány és a párt kiállhasson az ország elé olyan programmal, amelyhez hasonlót a magyar politika még nem látott. A győri politika a megvalósuláshoz juttatja a magyar államot, a magyar hadseregnek fejlesztését, mert e jogos magyar érdekek megvédése, e nemzet biztonságának biztosítása nem lehetséges másként, mint ha jól felszerelt, jól képzett, egységes szellemű hadseregre támaszkodik.

A győri program mint főpontjában a falu fölemelkedését tűzte ki céljául. Gazdag volt az örökség, amelyet átvettem egy mindenképpen keresztény, nemzeti és jobboldali politikának a gyümölcse.

- Azt hihetné bárki, hogy ezzel a gazdag örökséggel könnyű sáfárkodni. Könnyű is volna, ha nem támadtak volna a magyar népben új próféták és alpróféták, akiknek   a kenyerük az igérgetés, akik a magyar fülnek nehezen érthető, idegen nyelvből, betűről-betűre fordított szavakból, összehordott közös zűrzavaron, vagy egynéhány fenegyerekstílusban megírt s a modern izgatás minden vívmányával felszerelt röplapon kívül vajmi kevéssel ajándékozták meg ezt a nemzetet.

- Tiszántúl keresztény, magyar népe! Ti, akiknek lelkébe nem kellett belecsöpögtetni a jobboldaliságot, mert ez veletek született, vigyázzatok a tulzókra, mert nagy eszméket sohasem az ellenzék tett tönkre, hanem a túlzások. Mi különbözteti meg a jobboldaliságunk ettől a túlzó programtól? Magyar testvéreim, ha végigpillantotok a történelemnek a során, azt látjátok, hogy nem volt talán más nemzet, mely annyira meg tudta volna valósítani a nemzeti és társadalmi boldogulás két alapvető és látszólag ellentétes elvének, a tekintély és szabadság elvének összeegyezetését.

Ennek a nemzetnek kormányzói nem voltak zsarnokok, tisztelték a kormányzottak szabadságát, e nemzetnek a népe, mikor ragaszkodott a maga szabadságához, mindig tisztelte, elismerte, kívánta, követelte a tekintélyt.

Ez az ősi magyar jobboldali program és ennek az ősi magyar jobboldali programnak letéteménye, őrzője és legelső harcosa ez a párt. Nem csoda-e, nem különös-e, hogy ma Magyarország miniszterelnökének, akinek a tekintélyt kell képviselni és képviseli is azt, kell beszélnie a szabadság értékéről. Nem ferdült-e el a magyar lélek, ha erre szükség van s nem tudom, nem ötlött eszetekbe, hogy nincs-e hiba a kréta körül abban a táborban, ahonnan még nemrégen a diktatúra dicséretét zengték, most pedig az alkotmányosság telített húrjait kezdik pengetni.

Nem torzképet alkot magának a szabadságról, nem él-e vissza a szabadsággal az, aki gyakorolja, élvezi és követeli a maga számára a szabadságot, de akinek programjáról nem tudni, hogy a nemzet többi hű fiának véleményét tiszteli-e és megadja-e neki a politikai érvényesülés lehetőségét?

Sok köd terjengett a magyar rónákon az utóbbi hónapokban, de úgy érzem, hogy ez a köd, már oszlóban van. De még mindig tapadnak ködfoszlányok a talajhoz, mert folyton működnek az új ködfejlesztő gépek. Ennek a ködnek csak akkor lesz vége, ha mindenki, aki úgy érzi, hogy van mondanivalója a magyar nép számára, nem burkolózik mesterséges ködbe, nem rejti véka alá a maga véleményét, a maga igazságát, nem burkolózik misztikus homályba, hanem kiáll a porondra, megmondja, mit akar s aztán állja is azt.