Hónapokon keresztül egész irodalmi közvélemény alakult ki, amely szigorúan elitélte Alja Rachmanovát a Tolsztojról írt Halhatatlan szerelmes című regénye miatt. Lapok és folyóiratok forgatása közben lehetetlen volt elkerülni a cikkeket, melyekben írók tiltakoztak a nagy író leleplezése ellen. (Maga a könyv kiadója hirdetéseiben cinikus üzletiességgel hivatkozott a megrovásokra.)

Nem szeretem ezeket a goromba cikkeket, különösen az nem tetszett bennük, hogy íróik Tolsztojt mint kartársukat védték, valami ilyen hozzáállással: mégis csak disznóság, hogy valaki valaha is rólunk ilyen diszkrét adatokat hozzon nyilvánosságra. A cikkírók pártossággal is megvádolták Rachmanovát, miközben ők maguk mintegy célnak tekintették, hogy minél elfogultabbak legyenek a "kollégájuk" javára.

Ilyen cikkek sorozata bírt rá, hogy most már, a per lezajlása után, magam is megszerezzem a híressé vált könyvet s elolvassam. Hátha valamit el lehet mondanom  Rachmanova javára. Legalább annyit, hogy a valóság feltárása írói feladat, még akkor is, ha az a valóság történetesen egy nagy ember élete. Azután: egy ember élete, bárkié is, mindig tele van oly megnyilatkozásokkal is, amelyek a konvencionális gondolkodás számára megbotránkoztatóak, az író azonban nem köteles a konvenciókhoz alkalmazkodni, sőt minél inkább író, annál kevésbé alkalmazkodik azokhoz; egészen bizonyos, hogy ha akár szentek fantáziáit, álmait leírnánk, de akárcsak a viselt dolgaik közül is válogatás nélkül mindent, az adathalmaz megborzongatná a közönséges embert. Igen, a közönséges embert, azt, aki a jelenségeknek csak eszményített, szóval hamis képét tudja elviselni.

Rachmanovát, könyvének elolvasása után, nem is marasztalom el azokban a bűnökben, amelyekkel kritikusai megvádolták. Rachmanova nem tehetségtelen író, még inkább ügyes és rutinos, könyve azonban rossz. Mert  nem volt hivatottsága ahhoz, hogy Tolsztojról írjon. Ötszáznyolcvan oldalas könyve annyi tényközlést tartalmaz, amennyi elférne húsz oldalon.

A többi mind beszélgetés, vagy elmélkedés, még pedig úgy, hogy Tolsztoj beszél, vagy elmélkedik. És Tolsztoj azt mondja, illetve "elmélkedi", amit Rachmanova gondol. Ez azután az, ami borzasztó. Oly borzasztó, hogy a Tolsztojra ráfogott gondolatok még a leíró részleteket is megfosztják hitelességüktől, legalább is azokat, amelyek Tolsztojjal közvetlenül kapcsolatosak.