A jan. 25-ről 26-ra virradó éjjelen ás szépségű égi színjátéknak lehettek tanúi azok, akik a szabadban tartózkodtak s az eget megfigyelték. Budapesten a nappali órákban az eget borító felhőzet a késő délután folyamán kelet felé elvonult s naplemente után az égbolt csodálatos tisztaságban és ritka élességgel ragyogott.

Nyolc óra után néhány perccel vörös fénycsóvák, fényfoltok tűntek fel az északi égbolton, melyek hamarosan annyira megerősödtek, hogy a legtöbb helyen távoli tűz fényének látszottak. Hamarosan kiderült azonban, hogy nem földi eredetű fénytüneményről van szó; ettől kezdve megindult a telefonhívások özöne a Meteorológiai Intézet, a svábhegyi Csillagászati Obszervatórium, a Rádió és az újságok felé.

Hamarosan kitűnt, hogy a jelenséget az egész ország élvezhette, másnapra pedig megjöttek a hírek arról, hogy egy olyan hatalmas és ritka északi fény kitöréssel van dolgunk, amely egész Európában, le egészen az afrikai partokig megfigyelhető volt. Az alábbiakban röviden összefoglalom az északi fény természetére vonatkozó ismereteink mai állását s vázlatosan ismertetem a 25-i jelenség lefolyását, amennyire ez az eddig beérkezett megfigyelési anyag ideiglenes átnézése alapján lehetséges.

Mértek  már északi fényt 800, sőt 1000 km magasságban is. Strömernek az utóbbi években sikerült olyan északi fénysugarak kimérése, melyek a légkörnek még a Nap által sütött részeiben képződtek. Talán még a magasságnál is fontosabb az északi fény színképének vizsgálata, mert ez ígér a legtöbb eredményt a jelenség megmagyarázása érdekében. Ebben az irányban léptek fel a legnagyobb nehézségek is, amelyeket a legtöbbnyire kicsiny fényerősség okoz.

Ma a Birkeland-Störmer-féle elmélet az általánosan elfogadott, amely a jelenség formáit nagyjából jól megmagyarázza, de még távolról sem tud minden részletkérdést tisztázni. Birkeland abból a feltevésből indult ki, hogy az északi fény a Napból a Földre jutó elektromos részecskék idézik elő. Ezek többé-kevésbbé mélyen behatolnak a légkörbe, miután már előbb is a Föld mágneses terének a befolyása alá kerültek.

Ezért útjukból eltéríttetve, a sarkkörüli vidékeken összpontosulnak. A légkörébe való behatolásuk alkalmával ütközésbe jönnek a levegő molekuláival s azokat fénykibocsátásra bírják. Birkeland kísérleti úton is megvizsgálta feltevésének helyességét, amennyiben laboratóriumában mágneses gömböt katod-sugarakkal bombázott. A foszforeszkáló anyaggal bevont gömbön a sarkok körül olyan fényes gyűrűk jelentkeztek, mint a fentebb leírt legnagyobb gyakoriságú zónák a Földön.

Störmer elméleti úton vizsgálta a kérdést s azt tűzte ki feladatának, hogy kiszámítja a kívülről jövő elektromos részecskéknek a Föld mágneses terében megteendő pályáit. A számítások még egyszerűsítő feltevések mellett is igen bonyolultak, de már eddig is szép eredményeket adtak.