Párizsból jött a megdöbbentő hír, hogy Tihanyi Lajos meghalt.

Tíz nappal a gyászhír előtt még azt írta hozzátartozóinak, hogy: csak azzal az életmóddal lehet valakinek 53 éves korában is teljes testi-lelki frissességét megőrizni, amit ő folytat.

Az életnek akkora szeretetével és értésével valóban kevés ember dicsekedhetett, mint Tihanyi Lajos, a festő. Képei is valami tömörített életvidámság kifejezői. A furcsának és mégis igaznak összekeveredése, a lényeglátás, az okos, nyugodt, nem bántóan gunyoros mosolygás az életen...... valami ilyen az, amit Tihanyi művei éreztetnek meg szemlélőjükkel az egyéniségéről.

Tényleg csoda volt lelkisége. Súlyos testi fogyatkozásával, a süketnémasággal, szinte azt gondolta az ember, kedélybetegeket hozzá kellene küldeni, mint az orvoshoz, hogy meggyógyuljanak egyénisége varázskörében.

Nem sokallta tragikusabb hát, ilyen embernek élete és munkássága derekán való elpusztulása?

A múlt évben küldte meg barátainak és műpártolóknak azt az albumot Párizsból, amiben összefoglalja művészetének addigi eredményét. Olyan név szerepel méltatói sorában többek közt, mint André Malraux.

Dehát az album képanyagának kilenctizede a régi nagybányai és budapesti évek termése. Ennek a mi világunknak különös zamatát árasztja főleg a könyv képgyűjteménye. Csupa magyar táj, csupa magyar fej tekint ránk a lapokról. A közel tizenötéves külföldi, párizsi tartózkodás elenyészően kér részt, írjam ki kereken, értékben is hátramaradva, a gyűjteményben.

Maga az ilyenféle összeállítás is kész ritkaság. Művészek majdnem kivétel nélkül beleesnek abba a hibába, hogy elfogultak legutóbbról kelt műveikkel szemben, még ha gyöngébbek is, mint a régebbiek. Bámulni lehet azon, hogy Tihanyi milyen könyörtelenül rostálta meg gyűjteményét, teljességgel a minőség szempontjaiból. És a gyűjtemény összeállítása a fönti módon ütött ki.

Nem hitte mégsem senki, hogy legalább meg nem kétszereződik a jövőben ez az anyag. Éppen a külföldi tartózkodás vajúdó, zavaros kísérleteiből lehetett várni később valami letisztult, új nagy művészetet.

A halál másként intézkedett. Nagyon-nagyon sokak fájdalmára. Én magam ezekben a méltatlan sorokban ifjúságom legjobb barátjától búcsúzom itt tőle.

Tersánszky Józsi Jenő