Apró gyönyöreink, édes bűneink is az istenektől valók. Fél annyi öröm volna a dohányban, feketében, teában, ha eredetük nem veszne legendába, akárcsak népek és héroszok születése. Közlöm a szenvedélyes teázókkal, hogy italuk származását szintén előkelő homály födi.

Az egyik legenda szerint egy módfelett higiénikus császár egyszer fölforralt vizet szürcsölve költeményt írt a kertjében. A közeli vadcserjéről néhány levél hullt a vízbe, megbarnította, megillatosította s a császár már teázva jutott a vers végére.

A másik legenda meg így szól. Egy kegyeséletű buddhista szerzetes hét évi virrasztást szentelt a szemlélődésnek. De az ötödik év végén szörnyű álmosság lepte meg, védekezésül fogott egy kést, levágta a szemhéjját s a véres bőrdarabot eldobta. A kegyes áldozat tetszett Buddhának s a levágott szemhéjjból kinövesztette a fáradtság- és áloműző tea cserjéjét.

Találós kérdés. Melyik a kínai s melyik a japán legenda?

Cs. Szabó László