A diftéria néhány évtizeddel ezelőtt a gyermekek legveszedelmesebb ellenfelének számított. Mindannyian emlékezünk Mikszáth Kálmán gyönyörű novellájára (A ló, a bárányka és a nyúl), amely a kisfiáról, Jánoskáról írt, akit orvul megrohan és elpusztít a torokgyík, mint ahogy a diftériát Mikszáth idejében igen kifejezően nevezték. Az író maga is így hívja a rettenetes betegséget és megrázó olvasmány elbeszélésének az a része, amelyben az orvos küzdelmének hiábavalóságáról, eredménytelenségéről számol be.

Valósággal ez volt a helyzet, 1899-ben és 1900-ban a Stefánia gyermekkórház diftéria pavilonjában 479 diftéria-eset fordult elő és a gyermekek közül minden második meghalt. 1881-ben Párizsban 1225 kórházba beszállított gyermek közül 829 pusztult el, vagyis 66 százalék. Ha pedig a Stefánia-kórház fenti, két évre vonatkozó adataiból kivesszük azokat a diftéria-eseteket, amelyek súlyosakká váltak - ezek az úgynevezett gége-croupus diftériák, - akkor még szörnyűbb halálozási arányhoz jutunk. A croupos gyermekek 77 százaléka halt meg.

A modern orvostudomány egyik legcsodálatosabb eredménye a diftériát gyógyító szérum bevezetése és ezzel együtt az a körülmény, hogy a szérum alkalmazása óta a halálozások átlagosan tíz százalékra csökkentek le.

A szérummal való gyógyítás 1894 október havában indult meg. Magyarország abban a szerencsés helyzetben volt, hogy Behring tanárnak, a szérum felfedezőjének előzékenysége folytán a nagy magyar gyermekorvos, a nemrég elhunyt Bókay János professzor abban az időpontban kezdhette meg a kísérleteket a diftériabeteg gyermekek gyógyítására, mikor a külföldön, az orvosi szempontból annyira kulturált Németországban, Franciaországban még alig mutatkozott hatása és eredménye a szérummal való kezelésnek.

Magyarország a legelső volt a diftéria-szérum bevezetésében és a hazai kísérletek a nagyközönség és a lapok figyelmét rendkívüli módon megragadták. A fertőző betegségek elleni küzdelem általában még gyenge lábon állott az egész világon, nem beszélve a gyermekek ragályos betegségeiről, amelyek csecsemőket és páresztendős kisbabákat, ártatlan csöppségeket ragadtak el és ezer, meg ezer tragédia okozói voltak. Érthető, hogy az ország felfigyelt Bókay professzor kísérleteire.

Az első szérumkezeléseknél jelen voltak az ország leghíresebb orvosai, így báró Korányi Frigyes, a nagy belgyógyász is, báró Korányi Sándornak, a mai magyar orvosi rend legkiemelkedőbb alakjának édesapja. A professzorok nap-nap után összegyűltek Bókay tanár laboratóriumában és résztvettek az eljárás kidolgozásában.

A sajtó érdeklődése oly rendkívüli volt, hogy Bókay professzornak – mint egyszer e sorok írójának elmesélte – valósággal detektívmunkát kellett végeznie, óvatos, előrelátó politikát folytatnia, hogy valahogyan idő előtt nyilvánosságra ne jussanak a kísérlet hírei és így esetleg hiábavaló reményt keltsenek ezer és ezer szülőben. Hiszen Bókay akkor még maga sem volt biztos, hogy a Behring-szérum tényleg az a csodaszer-e, amely egyik napról a másikra a diftéria szuverén gyógyszere lehet.

Bókay professzor végre is befejezte a kísérleteket és a Királyi Orvosegyesület ülésén kívánt a hihetetlen eredményekről beszámolni. Az előadás szövegét egyidejűen átadta az Orvosi Hetilapnak, hogy a magyar vidék legtávolabbi részein is tudomást szerezzenek az orvosok a szérum csodálatos hatásáról.

De a lap a Pester Lloyd nyomdájában készült és félő volt, hogy a népszerű és ismert napilap ügyes munkatársai idő előtt megtalálják a cikket és saját lapjukban leközlik, még mielőtt Bókay megtartotta volna előadását. Az Orvosi Hetilap szedői tehát a legnagyobb titokban dolgoztak a késő hajnali órákban, mikor a Lloyd munkatársai már egytől-egyig eltávoztak.

A Királyi Orvosegyesületnek oly népes gyűlése sem azelőtt, sem azóta nem volt. Ilyen orvosi szenzáció még nem akadt Magyarországon. A tárgy fontosságára való tekintettel nemcsak orvosok és egyetemi professzorok vettek részt az ülésen, hanem politikusok, miniszterek, közéleti férfiak. Ezren és ezren szorultak ki a teremből.

Behring-szérum Bókay kezében és később más országok orvosainak fegyvertárában tényleg óriási haladást jelentett a diftéria elleni küzdelem terén. Említettem, hogy a diftériában megbetegedett gyermekeknek több mint a fele menthetetlenül elpusztult ebben a betegségben. A Behring-szérum a halálozást körülbelül tíz százalékra nyomta le. Száz diftériás gyermek közül ezentúl csak tíz halt meg. Nagy eredmény volt ez akkor. Az orvostudomány legnevezetesebb győzelmeinek egyike.

Közel ötven év múlt el azóta. És mai szemmel nézve a dolgot, meg kell állapítani, hogy a zseniális Behring és a lángeszű Bókay eljárása ma már túlhaladott dolog. Sokkal messzebb tartunk már. Éppen ezekben a napokban vált ismeretessé, hogy Magyarországon elrendelik a diftéria elleni kötelező védőoltást, ami azt jelenti, hogy két-három százaléktól eltekintve a gyermekek teljes védettséget, immunitást nyernek a diftériával szemben.

A szérumkezelésre csak a legritkább esetekben kerül majd a sor, hiszen a védőoltásokkal a járványt magát gyökerében fojtják el a magyar orvosok, élükön az Országos Közegészségügyi Intézettel, amely a diftéria-védőoltásokat hazánkban kidolgozta.

Miért mondjuk el mindezt? Mert a diftéria történetéből különösen nyilvánvaló, hogy az orvostudományban nincs megállás. Ami ma hatalmas eredmény, holnap talán elavult eljárás, melynek helyébe jobbat, tökéletesebbet fedeztek fel.