Budapest, február 20.
Ez a beszéd számadás volt és beszámol a nemzeti szocialista uralom öt esztendőjéről; seregszemle hidak és utak, hajók és kikötők, kohók és bányák, gyárak és üzemek, ágyúk, tankok és repülőgépek, ezredek és hadtestek, iskolák és ifjúsági szállások, munkatáborok és műhelyek beláthatatlan sokasága fölött.

Büszke hivatkozás arra, hogy mindezt az óriási teljesítményt Németország önmagának, saját munkájának és nem a külföld segítségének köszönheti. Éles és metsző gúnnyal, majd hirtelen fellobbanó ünnepélyes szenvedéllyel magyarázta és világosította meg a kancellár a februári németországi őrségváltás jelentőségét s a párt, a gazdaság s hadsereg teljes és tökéletes lelki egységét. Mindezt vártuk s benne is volt a nagy beszédben!

Amire a világ alig volt elkészülve, az ennek a beszédnek rendkívül komor és vigasztalhatatlan alaphangja, a Népszövetség s általában a nyugati hatalmakkal szemben használt rideg és hűvös hang, minden egyezkedésnek vagy megegyezésnek elutasítása s az öt év alatt kovácsolt hatalmas német kardra való állandó hivatkozás.

Különösen éles és sértő hangot használt a német birodalom kancellárja az angol impériummal s annak külügyminiszterével szemben, ami alig maradhat hatás nélkül vasárnap este a Downing Streeten összeülő angol kabinetre.

Ami kimaradt a beszédből, az Ausztria függetlenségének kifejezett s nyomatékos elismerése, amit a világ pedig biztosra várt!

Bár beszédének Ausztriára vonatkozó részében kettőt kétségtelenül hangsúlyozott. Az egyik az, hogy ő hívta meg Schuschnigg kancellárt a berchtesgadeni történelmi találkozóra, a másik az, hogy a nemzeti szocialista tevékenységet Ausztriában csak a fennálló törvényes keretek között fejthetik ki. Ez a kijelentés mégis respektálni látszik Ausztria mai rendjét és törvényeit. A kancellár többször hivatkozott a júliusi egyezményre is, amelynek végrehajtása most teljessé válik és igen meleg szavakban emlékezett meg Schuschnigg kancellárról, de az a néhány szó, ami Ausztria függetlenségének újbóli elismerését jelentette volna, nem hangzott el.

Hogy ez mit jelent, a közeljövő fogja megmutatni s azt is, mit jelentenek a kancellár beszédének azon mondatai, amelyek mint az elröppent nyíl, úgy suhantak a birodalom egyik másik szomszéd állama felé.

Hangsúlyozta Olaszországgal való egyetértését a világnézeti fronton a bolsevizmus ellen, a spanyol vörössel szemben, de Németország és Olaszország egyéb közös érdekeinek nem adott hangot és a „tengely” szót ki sem ejtette.

Hitler kancellár világszerte példátlan izgalommal várt megnyilatkozása alig alkalmas arra, hogy azt a feszültséget, ami egy hét óta szinte megpattanásig fokozódott a tengereken innen és a tengereken túl, valamelyest lecsillapítsa.

A visszhang előreláthatólag erős lesz, különösen az angol-amerikai sajtó részéről, amelynek a nemzeti szocializmust támadó hangját és irányát Hitler kancellár alig hallott szenvedélyes és lesujtó bírálattal kisérte. A hatalmi öntudatnak erre a modern diplomácia történetében egyedülálló kihangsúlyozására vajjon mi lesz Anglia válasza?