Napi 4000 pár cipőt tud előállítani a zlíni Bata-gyár.
Egy munkás napi termelése 12 pár cipő. A visszacsatolt Felvidéken 6-8 pengőért igen jó minőségű cipőt árultak. Egy Bata-rendszerű cipőgyár most Magyarországhoz került vissza. A gyár Érsekújvárott dolgozik, többszáz munkást foglalkoztat. Felmerül a kérdés, hogyan lehet összeegyeztetni a magyar cipő-kisipar érdekeit ezzel a kétségkívül nagyszerűen felépített, hatalmas termelőképességű gyári versennyel.

Természetesen senki sem kívánhatja, hogy az érdekelt magyar kisiparosok egyszerűen tönkremenjenek a Bata-gyár verhetetlen konkurrenciája következtében. De azt sem szabad elfelejteni, hogy a magyar nép lábbeli szempontjából rendkívül rossz helyzetben van. A statisztika szerint fejenként fél pár cipő jut a csonka országban egy-egy emberre, úgyhogy Európában e szempontból majdnem a legutolsó helyen vagyunk. Legelsőrendű érdeke a magyarságnak, hogy a szegényebb néposztályok olcsó és jó cipőhöz jussanak és megszűnjék különösen a falusi magyarság cipő-nyomorúsága. Nem akarunk mezítlábas magyart látni!

Mérvadó tényezők körében, mint értesülünk, ennek a gondolatnak a jegyében foglalkoznak a Bata-cipők további gyártásának az ügyével. Az illetékes tényezők intenciója az, hogy a magyar népet minél előbb olcsó, erős cipőhöz juttassák, ugyanakkor pedig gondoskodás történjék az érdekelt kisiparosságról is.

A kormány, mint ismeretes, programjába vette a népi szükségletek radikális kielégítését. A cipő feltétlenül a legfontosabb közszükségleti cikkek közé tartozik. Kézenfekvő megoldásnak kínálkozik, hogy állami felügyelet mellett a lehető legerőteljesebb tempóban gyártson az érsekújvári gyár Bata-rendszerű népcipőket. A népcipők anyaga, formája, tartóssága a falusi lakosság, a városi proletariátus igényeihez igazodjék. Az elgondolás szerint a népcipőket államilag meghatározott áron a cipész-kisiparosok útján hozzák forgalomba.

Jól járna a magyar munkás, mert erőteljesen lehet fokozni a Bata-gyár komáromi elepének munkáslétszámát, – jól járna a kisiparos cipész, mert minden eladott pár cipőnél biztosítva lenne számára a tisztes polgári haszon, de azért is, mert az ilymódon szerzett népcipőt a falusi lakosság a helybeli kisiparoshoz vinné javítani. Legelsősorban pedig jól jár a magyar nép, amelynek nem kellene mezítláb iskolába küldenie a gyermekeket. A népcipő inkább hasonlítana a bakancshoz, mint a városi cipőhöz, tehát nem érintené a városi cipőt előállító kisiparosság érdekeit.

Az érdekelt kisiparosság meghallgatásával és jogos kívánságainak figyelembevételével úgy kellene megoldani a népcipő kérdését, hogy a nélkülöző falusi és városi szegénység minél hamarabb tapasztalhassa ebben a vonatkozásban is a kormányzati tényezők gondoskodását.