A hosszú beszélgetések során, amelyeket az elmult napokban M. Norman, az Angol Bank igazgatója folytatott Hjalmar Schachttal, a Német Birodalmi Bank elnökével, a német zsidókérdés csupán egy billentyű volt, amelyet legfeljebb hangolás céljából a nemzetközi bankzenekar e két mestere megütött. A német zsidóság kivándorlásának megkönnyítése alapjában véve alárendelt kérdés e két gazdasági világhatalom most újból kiélesedett versenyében. München után Angliában és az angol birodalomban nem következett be a várvavárt fellendülés.

A helyzet javult ugyan, a novemberi kivitel egy árnyalattal jobb volt, mint az októberi, de még mindig két és félmillió fonttal alacsonyabb, mint a mult év októberének kivitele. Anglia külkereskedelmi deficitje a hivatalos számítás szerint ez évben legfeljebb ötvenmillió font kellett volna hogy legyen, de hajózási és befektetési bevételek csökkenése folytán ez a deficit előreláthatólag megközelíti a százmillió fontot s az év folyamán Angliából kivitt arany értéke kétszázmillió fontot ért el, s a font értéke a dollárral szemben 29 centtel esett.

Anglia aranytartaléka még mindig 700 millió font, de a veszteség mégis érzékeny s ez az oka annak az elszánt és határozott hangnak, amellyel Hudson kereskedelmi miniszter, de maga Chamberlain is bejelentette, hogy a német külkereskedelmi verseny ellen Anglia most már minden eszközzel felveszi a harcot. Ez a harc viszont Németországnak újabb és igen erős áldozatokat jelentene.

A német kivitel, akármilyen előnyösnek látszik is, főleg délkeleti és keleti irányban, rendkívül költséges és nagy ráfizetéssel jár. Különösen akkor, ha a ráfizetéses kivitelt nem lehet a másik oldalon nyereséges exporttal ellensúlyozni. Ez pedig a lehető legnagyobb mértékben bekövetkezett az elmult év második felében, amikor a német kivitel a tengerentúli és nemes devizával fizető államokba annyira süllyedt, hogy a kiviteli mérleg 300 millió márkával deficitessé vált és egy év alatt 500 millió márkával rosszabbodott.

Ezért állott be az a kényszerűség, hogy Németország az ősz folyamán közel 7 millió font, 110 millió márka arannyal kellett kiegyenlítse Londonban nyersanyag behozatalát. A novemberi események a német kivitel további esését, a nyersanyagárak emelkedése a kiküldendő arany további emelését teszik szükségessé. Schacht és a Wehrwirtschaftstab ezt hónapokkal előbb tisztán látta és ezért követelte a kereskedelmi politika korlátozásának meglazítását.

Erről volt szó lényegében Londonban: a külkereskedelem fokozatos felszabadításáról, a ráfizetéses, erőszakolt kivitel csökkentéséről, kölcsönös érdekek respektálásáról. Reméljük, hogy ez a beszélgetés a Bank of England szigorú falai mögött eredménnyel járt, mert az angol-német megegyezésből minden országnak csak haszna lehet, feltéve ha nem szakítják el az európai kultúrának azokat a szálait, amelyekhez Anglia mindig ragaszkodni fog.