Néhány megjegyzés Petneházy Antal államtitkár előadásához

A közelmult napok ingen érdekes és tanulságos statisztikai adatokat juttattak felszinre a magyar iparosodás folyamatáról. Ezek az adatok, valamint azok a megállapodások, amelyeket Petneházy Antal ur, az Iparügyi Minisztérium kiváló államtitkára a soproni nyári egyetemen tartott előadásában tett a magyar iparnak népünk foglalkoztatottsága terén betöltött szerepéről, igen komoly megfontolásokra késztetnek. Különösen komolyakra, ha arra gondolunk, hogy az ipar ellen folyó, rosszakaratu és tudatlan agitáció még ma is szüntelenül tart s ami még ennél is rosszabb, nagyon komoly helyek megnyilatkozásaiban, igy az Országos Mezőgazdasági Kamara évi jelentésében is találunk olyan passzusokat, amelyek egyenesen a gyáripar ellen vannak kihegyezve.

A statisztikai adatok közül, a legnagyobb figyelmet mindenekelőtt az a két szám érdemli, amely az ipari és mezőgazdasági cikkek árának elmult évi alakulását tünteti föl, – bátran mondhatjuk – állitja szembe egymással. Eszerint 1937 junius 30-ától, a folyó év ugyanezen napjáig, az iparcikkek ára kereken huszonhárom százalékkal csökkent, míg a mezőgazdasági cikkeké kereken tizenkét százalékkal növekedett.

Ugyanakkor azonban, amikor a hivatalos statisztika ezt megállapitja, az Országos Mezőgazdasági Kamara évkönyvében azt olvassuk, hogy az ipar, folyton növekvő áraival lehetetlenné teszi a mezőgazdaság vásárlóképességének javulását s hogy tehát a vámtarifa ipari tételeit revizió alá kell venni, az iparfejlesztési politika irányát teljesen meg kell változtatni, mert a tisztán vámvédelemre épitett ipar csak az egyéni vállalkozás érdekeit szolgálhatja, de nem a nemzetgazdaságét.

Őszintén szólva, azelőtt csak kissé kopottaknak, elhasználtaknak éreztük ezeket a szólamokat, amelyeket hosszu évek óta szünetlenül hallunk, de most ezeknek a statisztikai megállapitásoknak megjelenése napjaiban megdöbbenten gondolunk arra a könnyedségre, amellyel a döntőfontosságu kérdésekben végső következtetéseket vonnak le. Különösen megdöbbentőnek tartjuk ezt akkor, amikor az ipari és mezőgazdasági árak egymáshoz való viszonyának ilyen alakulása mellett, a kamara egyszerüen elfelejti annak megállapitását, hogy a magyar mezőgazdaság érdekében milyen erők vonattak el az utóbbi években a magyar gyáripartól és milyen áldozatokat hozott az, a mezőgazdaság érdekében.

Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk, hogy a gyáripar köreiben azt a kérdést vetik föl, uvajjon annak az árpolitikának követése mellett, amelyet a kamara sürget, továbbra is el lehetne-e kerülni a magyar mezőgazdaságnak a világpiaci árakra való átállitását.

Még élesebb világitásba kerülnek az efajta követelések, ha azokat az adatokat vesszük szemügyre, amelyeket az iparügyi államtitkár ur soproni előadása tárt elénk. Nem szivesen hivatkozunk rájuk ebben a vonatkozásban, mert az államtitkár urnak nyilvánvalóan sokkal komolyabb céljai voltak velük, semminthogy egy igazságtalan agráragitációval szálljon vitába. De az állitásoknak ez az időbeli koincidenciája annyira csábitó, hogy röviden össze kell foglalnunk a soproni előadás megállapitásait. pHa egyebet nem, talán el lehet érni vele, hogy ezentul több óvatosságot tanusitsanak az ipar és a mezőgazdaság ellentéteinek kiélesitésében, aminek igazán elérkezett volna az ideje.

Az előadás adatai szerint a hazai gyáripar már 1936-ban két és félmilliárdnál nagyobb értéket produkált, amihez hozzáadva a bánya- és kohóipar, valamint a kisipari termelés értékét, az ipar egyetemének értéktermelése elérte a három és félmilliárd pengőt, aminek jelentősége az 1936/37. évre 4.4 milliárddal kiszámitott nemzeti jövedelem mellett, nem szorul további méltatásra.

Még kevésbé kell különös figyelmébe ajánlani az objektiv itéletüeknek azokat az adatokat, amelyek népességünk foglalkoztatottságát világitják meg. Ezek szerint a gyáriparban foglalkoztatott munkások száma, 1921 óta, amikor ez a szám150.000 volt, 1936-ban már megkétszereződött s kereken háromszázezerre (300.000) emelkedett, amihez ismét hozzászámitva az ipar egyéb területein dolgozókat, kiderül, hogy az ipari foglalkoztatottak száma ma már eléri az egymilliót, vagyis az ipar által eltartottak száma két és félmillió körül jár. Nyilvánvaló, hogy a mezőgazdasági népesség az 1930. évi népszámlálás 51.8 százalékával szemben ma már 50 százaléknál is kisebb, ami azt jelenti, hogy a foglalkoztatottság szempontjából Magyarország már nem elsősorban agrárország, hanem olyan vegyesen ipari és mezőgazdasági ország, amelyben az ipar némi, habár nem jelentékeny tulsulyban van.

Ha mindezekhez még azt is hozzátesszük, hogy a munkával való ellátottság és a munkabérek dolgában való összehasonlitás sem üt ki a mezőgazdaság, hanem az ipar javára, azt kell kérdeznünk, miből meritik az indokot arra, hogy a nemzetfenntartás kizárólagosságának cimén folytassák az agitációt az ipar ellen?