A választójogi javaslat vitája váratlanul és egész teljességében felgöngyölte azokat a nagy kérdéseket, amelyek megoldásától függ az ország jövő fejlődése s mint oly gyakran, nagy történeti események vízválasztóján, a belső ellentétek éppen akkor robbannak ki ebben az országban, amikor a legnagyobb belső egyetértésre és összefogásra volna szükség.

Ez még nem volna olyan nagy baj, ha az ellentétes véleményeket csak olyan férfiak képviselnék, akikben van még tudás és tehetség ahhoz, hogy a maguk álláspontját tárgyilagosan, okosan és alaposan kifejtsék, s elég lelki erő, hogy az ellenfél álláspontját pártatlanul megítéljék s ha igaza van, el is fogadják. De amit ebben a vitában – kevés kivétellel – gazdasági kérdésekről hallottunk, az szinte kétségbeejtő!

Minden politikai vita gyökere és forrása ma a gazdaság: a termelés, a jövedelemosztás és az árucsere rendje és módja. Fel kellene tételeznünk, hogy mindenki, aki ma egy nagy politikai vitában az ország színe előtt felszólal, az alaposan megtanulta a leckét s ha életviszonyait és foglalkozása útját is állotta egy korábbi alapos elméleti kiképzésnek, a hiányt utólag pótolta s a közgazdaság alapvető fogalmát megtanulta. E helyett azonban az országos politikában évek óta szereplő képviselők szájából olyan elképesztő kijelentéseket hallottunk, amelyek miatt egy másodéves jogászt könyörtelenül megbuktatnának.

Azon talán nem is csodálkoznánk, hogy egy volt miniszter és képviselő a keresztény erkölcs nevében azt az állítást meri megkockáztatni, hogy a konfekciósipar és a bútor részletüzlet tönkretette a magyar asztalos- és szabóipart. Legföljebb mondhatnók a képviselő úrnak, hogy a konfekciós szabóság óriási üzlet Nyugat-Európában és Amerikában, ahol a gazdag ember kivételével mindenki kész ruhát hord? Vagy mit mondjunk a másik képviselő úrnak, aki szerint a Mór megtette kötelességét, a Mór mehet, s közben elfelejti, hogy a történeti példák szerint nem mindegy egy ország gazdaságára, hogy a Mór hol dolgozik.

Lásd Spanyolország és Hollandia szerepcseréjét a XVI. században!
Még elszomorítóbb, hogy a gyakorlati gazdasági kérdésekről egy szót se hallottunk! Senki se vetette fel a kérdést, miért nem szaporítjuk az első ragyogó kísérletek után a bérlőszövetkezeteket, miért olyan lassú a magyar föld hozadékának az emelkedése, miért olyan alacsony a műtrágyafogyasztás, miért nem szervezik át baromfikivitelünket, amely évek óta stagnál.

Hogy az ipar és a kereskedelem gondjairól egy szó sem esett, azt nem is nehezményezzük, de a mezőgazdaság legfontosabb, legsürgősebb kérdéseiről nyilván azért hallgattak az urak, mert azokhoz nem olyan könnyű hozzászólani, mint bankot és gyárat szidni, anélkül, hogy a bankpolitika és a nagyipari termelés alapvető fogalmait ismernék!