Vasárnap délután félhatkor megélénkült Budapest uccáinak a képe. Zsúfoltak voltak villamosok, autobuszok, emberekkel tömve a járdák. A szokásos vasárnapi őgyelgés helyett most látni lehetet mindenkin: célja van, vár valamit, siet valahová…

Budapest népe hazasietett, hogy végighallgassa Magyarország Kormányzójának rádiószózatát. Az ujságok kiadóhivatalainak kifüggesztett táblák előtt sokszáz főnyi közönség várakozik, de a futballderby eredményei nem izgatták a tömeget. Nem hallunk szokásos vitákat és veszekedéseket, halkan beszélnek az emberek és csöndesen várják, mikor jelenik meg a kiadóhivatalok homlokán a Kormányzó beszéde. Egy-egy lakásban, különösen, ahol kevesebb a rádió, több család gyűlik össze, ismerősök, sőt idegenek is bekopogtatnak és mindenki szívesen látott vendég…

A főváros minden nagy mozijában is közvetítették a Kormányzó szózatát.
A hiradók és a kisfilmek után szünet következett, azután félhétre becsöngették a közönséget és a műsor folytatása helyett a Kormányzó beszédét közvetítette a mozi hangszórója. A kis mozik egy részében technikai akadálya volt annak, hogy bekapcsolják a mikrófont: ezekben a mozikban a hatórás előadásokon alig lézengett egypár ember. A legtöbb nagy pesti kávéház már tegnap este óta hirdeti, hogy közvetíteni fogja a Kormányzó szózatát. Hat óra tájban zsúfolásig megtelnek az összes nyilvános helyiségek, amelyekben szól a rádió.

Mi az egyik legnagyobb budapesti kávéházban hallgattuk végig a kormányzói szózatot. Nemcsak a rendes vendégek ülnek itt az asztalok körül, szegény, kopottruhás, egyszerű emberek álldogálnak az asztalok között és némán, arcukon a megilletődöttség komolyságával várakoznak. A pincérek, akik máskor talán nem látják szívesen az ilyenfajta vendégeket, most örömmel tessékelik beljebb őket. Százszámra állnak és várnak az emberek, az asztalok között mozdulni sem lehet. A bemondó szavai után méltóságteles csendben szólal meg a Kormányzó.

Ünnepelik a Kormányzót

Az emberek előbb meghatott tisztelettel figyelnek a hangszóróra, aztán egyszerre kipirulnak az arcuk, áttüzesednek a tekintetek, felragyognak a szemek. Érezni lehet a levegőben a lelkesedést, a szeretetet, amellyel a kormányzó minden egyes szavát fogadják.
Egy-egy mondat után felharsan az éljenzés és a taps, de azután ismét nagy, nagy csend, nehogy a Kormányzó beszédének egyetlen mondata is elvesszen. Az utolsó szavaknál egetverő, tomboló tapsorkánok, éljenáradat. Az emberek felállnak és csillogó szemmel, lelkesedéstől érces hangon énekli végig a Himnuszt. Amikor a nemzeti ima utolsó akkordja is szertefoszlik a levegőben, percekig harsog a lelkes kiáltás:
- Éljen a Kormányzó! Éljen a Kormányzó!

Ezen a verőfényes vasárnapon mindenki a szabadban, az uccákon tartózkodott, amint közeledett a rádióbeszéd így szólnak telefonjelentéseink a Dunántúlról, a Tiszántúlról, a Duna-Tisza közéről és a Felvidékről – városokban és falvakban egyaránt hazafelé özönlött a sokaság. Mintha egy láthatatlan nagy Trombita fújná a takarodót az egész ország népének, mindenki otthonába tért vissza, még a szürkület előtt. Csak azokon a nyilvános helyeken, kávéházakban, vendéglőkben láttak tudósítóink továbbra is nagyobb tömegeket, amelyeknek a helyisége rádióval van fölszerelve. Amint félhétkor, a fejedelmek és katonák pontosságával, megszólalt Magyarország kormányzójának zengő férfias hangja a mikrófonban, szinte érezni lehetett, hogy nagy nagy némaság borul nyolc és fél millió emberre. Mindenki a mikrófon rezdülését leste visszafogott lélekzettel ebben az országban. Családok és baráti körök ülték körül a rádiót, de mintha érezték volna, hogy a kormányzói beszéd mindenkinek szól, mindenkire tartozik és mindenkié: a langyos tavaszi estében kinyitották az ablakot, hogy az uccákat és tereket is betöltse Horthy Miklós hangja.

Az ország legkülönbözőbb pontjairól nagyközségekből, kisebb falvakból jelentették Újságunk tudósítói, hogy a község népe odacsoportosult azokhoz a házakhoz, amelyről tudja, hogy falaik között rádiókészülékeket tartanak. Ötven-hatvan ember is szorongott az ilyen házak körül, uccán, az ablakok alatt és leste a beszédet. Hasonló volt a helyzet a városokban. A rádióval felszerelt kávéházi helyiségek zsúfoltak, de némák maradtak.

Mikor aztán a beszéd utolsó mondatai is belé hullottak a csöndbe, az uccán figyelők és a mozikban, kávéházakban szorongók ajkán felzúgott a lelkes éljen-riadalom.
Igy fogadta Magyarország az államfő beszédét, mint egy család, amely körülüli és komoly figyelő arccal, fogékony lélekkel hallgatta a család fejét….