Hazajöttél, lesz, ami lesz. Haza.
Nem ismerlek, nem láttalak soha,
nem tudom, van-e bűnöd és mi vár,
börtön, szabadság, irgalom, halál, -
közönyöm akkor figyelt föl reád,
mikor a harcot nem birtad tovább.

S akkor egy kicsit megszerettelek,
ahogy néha ellenségeimet
is szeretem... Nem láttalak sose,
mégis együtt jöttünk hazafele:
ugy éreztelek, mintha én magam
léptem volna fel, te boldogtalan,

mintha én magam szálltam volna a
vonatra, mely idegenből haza-
hozott: láttalak és éreztelek,
átéltem minden gyötrő percedet,
reményt, félelmet, végső, szörnyü vészt,
összeomlást és megkönnyebbülést,

mindent, amit csak érezhet, aki
annyi csalódás után leteszi
rossz fegyvereit s megadja magát.
Bukásodban figyeltem föl reád
s tudom, hogy ahhoz, hogy ez lett a vég,
erő is kellett, nemcsak gyöngeség.

Erő is kellett, s kellett becsület
és tisztulás... A régi éveket
majd megitéli az, aki előtt
most meghódolni mégis volt erőd,
én azt dicsérem benned, ami ott
idegenben megszállt s hazahozott.

Meghalni van föld másutt is... Szegény,
te mégis itt vagy... S akárki vagy, én
már tartozom valamivel neked
és példádért, mely megerősitett,
azt kivánom cserébe, hogy találj
több emberséget, mint amennyi jár.