A szoros vonatkozásoknál fogva, amelyek hazai gazdaságunk és a Német Birodalom közt fennállanak, nem közömbös ránk nézve az a változás, amely a Német Birodalom gazdasági minisztériumának vezetésében bekövetkezik. Schacht Hjalmar távozása nem személyi változás csupán, hanem gazdaságpolitikailag is nagy horderejü változások kiindulása lehet és igy szükséges megismernünk a gazdasági miniszter távozásának tárgyi okait.

Amit e kérdésről mondanunk kell, az, hogy a lemondás nem hatott meglepetés gyanánt, hiszen a nyár első felében, a vasércre vonatkozó rendelet megjelenése idején, látni lehetett már, hogy Schachtnak ismét deferálnia kell a négy éves terv végrehajtásával megbizott Göring és gazdasági vezérkarának s hogy egyre nagyobb nehézségekkel kell megküzdenie azon elvi jelentőségü kérdésekben, amelyek gyors egymásutánban merülnek fel a nyersanyagellátás és a vele összefüggő problémák megoldása körül.

Schacht mindig az óvatos fináncpolitika képviselője volt, gazdaságilag liberalisztikus gondolatmenet jellemezte törekvéseit, politikailag pedig nem tudta magából teljesen kitépni egykori demokratikus meggyőződésének maradványait.

Ilyen körülmények között a radikális nemzeti szocialista gazdaságpolitika képviselőjével nem egyszer támadtak ellentétei, főleg miután a végső döntés a négyéves terv végrehajtása Göringnek kezében volt, nem pedig a gazdasági diktátoréban, mint ahogy hosszabb időn át Schachtot nevezték. Visszalépésének oka nyilván erre a helyzetre vezethető vissza. Arra, hogy Schacht, aki tudvalevőleg mindig óva intett a tulságos hitelkiterjesztés politikájától s egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy e kérdésben elfoglalt fölfogásának kifejezést ne adjon.

Emlékszünk a Reichsbank tavalyi közgyülésén mondott feltünést keltő beszédére, amelyben a „Finanzierung ins Blaue” veszélyes következményeit tárta föl s a visszafordulást követelte erről a szerinte veszedelmes utról. Akkor is, mint majdnem minden esetben, amikor szavát fölemelte, gazdaságpolitikájának alapgondolatát olyképen formulázta meg, hogy a birodalom ne vegyen több árut külföldön, mint amennyit kivitelével meg tud fizetni.

Semmi kétség, hogy ez a következetesen hangoztatott gazdasági vezérmotivum mindaddig érvényesülésre jutott, amig a birodalom gazdaságának ügyeiben neki volt döntő szava, aminthogy az is kétségbevonhatatlan, hogy a külföldi adósságok növekedését egy darabig sikerült megállitania. Amennyire igaz azonban ez, annyira igaz az is, amit gazdaságpolitikájának ellenzői állitottak, hogy t.i. a nyersanyaghiányt ezzel a politikával sem megszüntetni, se annak folytonos emelkedését megállitani nem tudta.

Liberalisztikus beállitottsága mellett sohasem tudta teljesen magáévá tenni azt a fölfogást, hogy a nyersanyaghiány pótlása a külfölddel való szorosabb gazdasági kapcsolatok kiépitése nélkül lehetséges, vagyis valójában mindig a nemzetközi kereskedelmi forgalomba való bekapcsolódás és a nemzetközi munkamegosztás volt legfőbb gazdaságpolitikai principiuma, szemben azzal az elmélettel, amely a teljes elzárkozás mellett, a technikai és vegyészeti módszerekkel tartotta és tartja pótolhatónak a nyersanyaghiányt.

Az igazságosan itélő birálatnak el kell ismernie, hogy Schacht a maga „régi” gazdaságpolitikai elméletével jelentékeny sikereket ért el, viszont nem lehet tagadni, hogy végeredményben mégsem tudta vele jelentékenyen tehermentesiteni a német gazdaságot. A legfőbb ütköző pont közte és a négyéves terv végrehajtói közt ez volt s ugy látszik, ez az a mélyreható ellentét, amely távozását végleg kiérlelte.

Előkelő hirforrások szerint, a gazdasági miniszter távozása előtt memorandummal fordult Hitlerhez, amelyben minden felelősséget megtagadott a német gazdaság és pénzügyek további alakulásáért, ha a behozott nyersanyagot nem kiviteli áruk földolgozására, hanem közmunkákra használják föl. Nem tudjuk, mi igaz ebből a hiradásból, de kétségtelen, hogy logikusan folyik ez az álláspont abból a gazdaságpolitikai fölfogásból, amely a hatvan éves Schachtot jellemezte s elválasztotta attól a másiktól, amely gazdaságpolitikájában elsősorban politikai célokat követ s amely a gazdaságot a politika eszközének, nem pedig sajátos törvények uralma alatt álló külön világnak tartja.

Az egykori bankvezér, a birodalmi kabinet tagjai közül multjánál és ideológiájánál fogva, legmesszebbre állott a nemzeti szocializmustól. Közéleti pályája kezdetén a demokrácia oldalán állott, sőt a demokrácia egyik leghivebb agitátoraként szerepelt s mint a Reichsbank elnöke is, Helfferich Rentenmark eszméjét valósitotta meg.

Ha Hitler föllépésekor hirtelen hátat forditott is a demokráciának és a nemzeti szocializmusoz csatlakozva, a legnagyobb szószólója lett a Hugenberg-féle német nemzetiek és a nemzeti szocialisták egyesülésének, alapjában véve sohasem tudta teljesen magába olvasztani a nemzeti szocializmus gazdaságpolitikájának alapvető eszméit. Talán azt gondolta, hogy a nemzeti szocializmus gazdasági ideológiája, amely abban az időben, amikor Hitler a Reichsbank élére állitotta, még nem volt olyan élesen exponálva, mint ma, összeegyeztethető az övével. Talán azt, hogy egy forradalmi elmélet szélsőségeit a gyakorlat amugyis letompitja. E föltevései nélkül bizonyára nem fogadta volna el a Reichswirtschaftsministerium vezetését s nem vállalta volna a legnehezebb föladatot: a német valuta tartását.

A Német Birodalom mindenesetre sokat köszönhet neki s ha a nemzeti szocializmus mai gazdasági irányának képviselői közt és közte nyilvánvaló elvi ellentétek vannak is, a nemzeti szocialista Németország hálára van kötelezve iránta. A nagy gazdasági kisérlet, amely a Német Birodalomban szemünk előtt folyik, egy nagy és jeles közgazdászt vet ki vele a német sors intézőinek sorából. Az idő fogja megmutatni, hogy ő tévedett-e, amikor a maga nemzedékének közgazdasági tanitásaiból átmenthetőnek tartotta az alapigazságokat, vagy azok tévednek-e, akik egészen uj alapokra akarják felépiteni a gazdasági tudományt.

Akárhogy lesz is, Schacht, gazdasági diktátor pályája a gazdaságtörténelem egyik legérdekesebb jelensége marad minden időkben. Bizonyos, hogy csalódással hagyja el a helyet, amelyen a hazájának megbecsülhetetlen szolgálatokat tett nehéz időkben. Ha sikerült is neki sok minden, ami szinte csodával volt határos, egy bizonyosan nem sikerült, ami nem is sikerülhetett: összeegyeztetni és áthidalni két teljesen ellentétes gazdaságpolitikai szemléletet. Sokan hiszik nálunk is, hogy az ilyesmi lehetséges. Schacht távozása tanulság az ellenkezőjére.