Kezdjük az elején: Szükség volt-e vajjon a háború után a gyenge és fejletlen magyar papíripart toronymagas vámokkal feldúzzasztani? Mondjuk ki magyarán, nem volt szükség! Nyersanyagunk a papírgyártásra nem volt, erdeinket elvesztettük, s a cseh és osztrák papírbehozatal alkalmas ellentétele volna a magyar mezőgazdasági termékek kivitelének.

Alkalmatlan és az összgazdaság szempontjából nem rentábilis irányba tereltük tehát a tőkebefektetések egy részét, mesterséges akadályt teremtettünk kivitelünknek s ami a legfontosabb, fölösleges és káros módon megterheltük a belső fogyasztást. Mert ne áltassuk magunkat: a nagy befektetéseket, az első évek költséges kísérletezéseit, a későbbi esztendők hatalmas s a mérlegvarázslat minden művészetével alig eltüntethető hatalmas nyereségeket mind, mind a magyar fogyasztó fizeti meg, a kisember elsősorban, a legolcsóbb papírtermékek fogyasztója, akinek életszínvonalát lenyomja és művelődését megköti a magas papírár.

Másfél évvel ezelőtt a simítatlan nyomópapír kilója Magyarországon 48 fillér volt (ma 56 fillér), ugyanakkor Rómában egy lírába, Bécsben 32 garasba, Berlinben 27 Pfennigbe került. A bécsi és a pesti árak között tehát kerek százszázalékos volt a különbség! Közben rettenetes magasságba tornázták fel az árakat, amióta a fegyverkezési verseny és a műselyemipar fejlődése a cellulose árát olyan erősen felhajtotta, s a magyar papírgyáraknak ez az áremelkedés igen kedvező alkalmat adott arra, hogy a vámspannungot, a teljes vámvédelmet az utolsó fillérig könyörtelenül kihasználják.

Most, hogy Kína nem tudja átvenni az osztrák gyáraknál tett rendeléseit, s a készáru elhelyezésére csökkenő árakon keres vevőt, a magyar gyárak is megállottak az áremeléssel, s állítólag a közeljövőben már árleszállításra is készülnek.

Ha ugyan igaz!
Arról persze szó sincs, hogy a simítatlan nyomópapír árát a rotációspapír árához igazítsák. A két áru minősége ugyanaz, különbség csak annyi, hogy az egyik felvágott és csomagolt állapotban kerül piacra. De a vágási és csomagolási költség nem tehet ki kilónként húsz fillért! Ez a húsz fillér azonban aránytalanul megdrágítja a szegény ember olvasmányát, s ez a drágítás a legveszedelmesebb, mert a papír nemcsak áru, hanem a kultúra terjesztője is, s nem tételezhető fel a legelszántabb iparvédőről sem, hogy két-három nagyvállalat, néhány kartell hatalmas jövedelmei kedvéért kockára tegye a magyar nép művelődésének gyorsítását!