Párizs, november 28.
A Londonba utazó francia kormányférfiak útrakelésének szokásos külsőségei között hagyták el Chautemps miniszterelnök és Delbos külügyminiszter nagyszámú kíséretükkel együtt vasárnap délután félötkor Párizst, de a londoni látogatás rendkívüli jelentőségét az mutatta, hogy rengeteg politikus jelent meg a pályaudvaron és a közönség lelkes éljenzéssel búcsúzott Chautempstől és Delbostól. A miniszterelnököt és a külügyminisztert Leger, a külügyminisztérium vezértitkára és Massigli, a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője is elkísérték Londonba.

Nagyjelentőségű az a beszéd amelyet Pezet képviselő, a külügyi bizottság előadója és a középeurópai kérdések elismert szakértője tartott Toulouse-ban:  - Legyünk tisztában azzal, - mondotta – hogy a fenyegető világdráma színhelye nem Spanyolország vagy a Távol-Kelet, hanem Közép-Európa lesz. A béke szempontjából rendkívüli jelentősége van Ausztria függetlenségének, Csehszlovákia fenn maradásának és annak, hogy a dunavölgyi népek szabad akaratukból kibékülhessenek és szervezkedhessenek. Nagyon sajnálatos volna, ha Anglia nem vállalna semmi felelősséget a középeurópai eseményekért. Ilyen körülmények között fel kell vetnünk a kérdést, nem volna-e helyes, ha Franciaország gyökeresen revideálná hagyományos politikáját és vagy szakítana a Népszövetséggel vagy annak reformját sürgetné.

Az egész francia sajtó méltatlankodva ír arról, hogy az olasz lapok nem akarják tudomásul venni azt a hivatalos cáfolatot, amely szerint Campnchi tengerészeti miniszter korzikai útján nem beszélt arról, hogy Franciaország készen áll az Olaszország elleni háborúra.

Különösen feltűnő, hogy az „Intransigeants", amelynek olaszbarátsága közismert, milyen éles hangot használ – Nem tudjuk, - írja a lap – hogy Mussolii Berlinből való visszatérése óta azt a politikát folytatja, amelyet a „Lavoro Fascista” úgy határoz meg, hogy: „Mi nem félünk a háborútól és nem is gyűlöljük.” Erre Franciaország csak egyet válaszolhat: „Mi gyűlöljük a háborút és bebizonyítottuk, hogy megálljuk benne a helyünket, legalább is úgy, mint mások.”

A vasárnapi lapok közül a Petit Parisien hangsúlyozza, hogy a francia miniszterek Londonban nem hajlandók feláldozni semmit sem Franciaország létérdekeiből, mert ilyen árat Franciaország nem fizethet a nemzetközi feszültség enyhítéséért.

Az Excelsior azt a reményét fejezi ki, hogy Franciaország és Anglia nem tesznek engedményeket, ha a túloldalról nem hajlandók ugyanilyen engedményekre. Franciaország és Anglia a nemzetközi biztonságot és Európa érdekeit szolgálják, ha szilárdnak és erősnek mutatkoznak. Sokai foglalkozik a sajtó Delbus külügyminiszter keleteurópai utazásával is, amely nem azt célozza, hogy Franciaország újabb szerződéseket kössön, de szorosabbra akarja fűzni a kapcsolatokat Franciaország és szövetségesei között.

Francia részről főleg a Lengyelországhoz való viszony megjavítására fektetnek nagy súlyt, amit az is bizonyít, hogy Delbos közvetlenül elutazása előtt Likaszievics párizsi, lengyel nagykövettel tárgyalt.

London, november 28.
Chautemps, francia miniszterelnök és Delbos külügyminiszter vasárnap este kilenc órakor megérkeztek Londonba. Az eszmecsere tehát már vasárnap este megkezdődött, de az érdemleges megbeszélések természetesen csak hétfőn reggel indultak meg a Downing-streeten lord Halifax részvételével.

A tárgyalások kitöltik úgy a hétfői és a keddi napot és a francia miniszterek valószínűleg kedden este utaznak vissza hazájukban. Londoni politikai körökben rendkívüli érdeklődéssel kísérik ugyan a francia miniszterelnöknek és külügyminiszternek az angol kormány vezető tagjaival most következő tárgyalásait, de nem hiszik, hogy az angol kormány politikájában lényeges változást, az európai politikai helyzetben pedig, közeli fordulatot lehessen várni ezektől a tanácskozásoktól.
Az angol kormány külpolitikáját erőviszonyok, tények döntik el, ezek az erőviszonyok nem változtak, tehát a politika sem fog előreláthatólag megváltozni.

Még néhány héttel ezelőtt a munkáspárt vezetői némi joggal erőteljesebb és aktívabb külpolitikát követeltek a Chamberlain-kormánytól. Ma már a konzervatív párton kívül az egész angol közvélemény azon a nézeten van, hogy a Chamberlain-Eden-féle politika, amelyet a határidőre szabott várakozás politikájának neveznek, az egyedüli, amely Anglia érdekeinek megfelel.

A Fortuiglitly Rewiev novemberi számában a konzervatív párt egyik legtehetségesebb fiatal tagja, Boothby, aki Churchill magántitkára volt. Edennek jóbarátja, rendkívül világos cikkben vette védelmébe az ellenzék támadásai ellenében a külügyminiszter politikáját és pontosan körülírta ennek a politikának közelebbi s távolabbi céljait.

Eszerint Anglia célja a Földközitengeri útvonalak szabadságának megvédése. Franciaország, Belgium és Hollandia megsegítése minden körülmények között háború esetén és megakadályozása annak, hogy Japán imperialista hódításait az Egyenlítőg kiterjessze. Ebből következik, hogy Anglia semmi körülmények között nem avatkozhatik ma be semmiféle középeurópai bonyodalomba, tehát sem az osztrák, sem a cseh kérdés megoldásába fegyveresen bele nem nyúlhat, mindaddig, amíg fegyverkezése azt a hatást el nem érte, amely lehetővé teszi, hogy a „totális államokkal azon a nyelven beszéljen, amelyet megértenek és megállapodjék velük bizonyos józan politikai rendezésben.”

Az Eden-politika célja e pillanatban – írja Boothby – csak egy: két-három évig minden háborús bonyodalmat távoltartani Angliából, s ha lehet egy európai konfliktust megakadályozni, hogy aztán Franciaországgal együtt anyagi és katonai ereje teljes súlyát vethesse latba egy új és igazságos európai béke érdekében.

Világosabban, tömörebben nem lehet meghatározni Anglia külpolitikáját és Londonban bizonyosra veszik, hogy nem fog egyéb történni, mint az, hogy a francia kormányt és a francia közvéleményt továbbra is megnyerjék a türelem e politikájának. Fenyegetni Anglia a közelmult tapasztalatai után senkit sem fog mindaddig, míg a fenyegetést tettre nem tudja változtatni.