A fejlődő géptechnika egyre újabb és újabb feladatok elé állítja a lassanként képtelenségre is képes emberi agyat. Se szeri, se száma az érdekes gépezeteknek, amelyek már nem is a dolgoskezű munkások elől veszik el a kenyeret, hanem olyan feladatokat oldanak meg, amiket emberi erővel egyszerűen lehetetlen lenne elvégezni.

Ilyen gépezet a képünkön bemutatott szörnyeteg is, amelynek találóan a vándorló géptüdő nevet adhatjuk. A mennyezetre szerelt sínhálózaton szüntelenül kóborol és patkóalakú két tüdejéből ontja a meleg vagy hideg levegőt. Az első pillanatban gigantikus mágnespatkónak vélné az ember, de figyelmes vizsgálat leleplezi a külsejével visszaélő technikai csodát. Vakon, de pontosan kóborol szakadatlan útján, öblös garatjában a beszívott levegőt felmelegíti vagy lehűti, aztán sokezer tüdőnyi erővel fújja maga alá.

Ugyan minek ez? – kérdezi az ember. Mi meleg ott alul, hogy fújni kell, mint a forró levest? Ha tudjuk azt, hogy a vándorló géptüdőt Lancashireben, a világhírű angol textil gyár városban szerelték fel, akkor nagyjában azt is tudjuk már, hogy milyen célt szolgál. A modern textilgyár a fonalak sokmillió kilométeres erdejében nemcsak arra ügyel, hogy a fonásban ne essék hiba, hanem sok minden más, laikus előtt érthetetlen szemponton kívül még arra ügyelnie, hogy a sokszor bizony hajszálvékony fonalak kellő hőfokon száradjanak vagy megfelelő nedvességet szívjanak magukba.

Elég, ha arra gondolunk, hogy a női harisnyák pókháló finomságú szövedéke sohsem jöhetne létre, ha kiszáradt fonalból akarná megszőni a gép. A lancashirei gyárak éppen ezért a mesterséges szárítás és nedvesítés korántsem könnyű munkáját az itt bemutatott gépóriásokra bízzák. Az egyszer bekísérletezett hőfok és páratartalom állandóságát emberi erővel sehogy sem lehetne biztosítani. A gép vakon halad alkotójának parancsszavára és nem téved. Vagy legalább is kevesebbszer, mint az ember, aki fárad, akinek gondja van, vagy aki éppen szerelmes.

A gyorsjáratú turbinák a textilipar keretében is folytatták diadalútjukat. A patkóalakú „tüdőszárnyak” ugyanis egy mesterséges garatba torkolnak. libben a gyűszűalakú garatban percenként öt-tízezer fordulattal pergő turbina dolgozik, amely hatalmas nyomással sajtolja a beszívott levegőt a kivezető csövekbe. Onnan azután a fordulatszámtól függő sebességgel tódul elektromos kályhával felmelegített, vagy elektromos hűtővel kellő fokra mérsékelt levegőtömeg.

A vándorló géptüdő néhány körüljárás után mindenhová egyforma páratartalmú és hőfokú levegőt oszlat szét. A gépteremben szakadatlan pergésben tengernyi orsó így a legkedvezőbb körülmények között végezheti szövőmunkáját. Megfelelő emésztőkészülék felszerelése után a géptüdő nemcsak fújni, de szívni is tud. A káros gázokat könnyen eltávolítja az érzékeny fonalak környezetéből.