A szavak üres edények, minden kor azt tölti beléjük, amit akar, de aztán azt is issza ki. Micsoda részegítő-lelkesítő tartalma volt száz évvel ezelőtt ennek a szónak: reform. Micsoda dalra fakadt tőle még Petőfi is! Az edénybe aztán, jóval később új ital került, akik az új ital sajtolásában, fejtésében közreműködtek, azt hihették, megborzongatja a magyarságot, letargiájából talán fel is rázza, - életről, halálról esett szó. Az eredményt tudjuk. Mindezt abból az alkalomból mondjuk el, hogy egyik fővárosi lapunk a hetekben körkérdést intézett az ország szellemi és közéleti vezetőihez: Milyen reformokkal javítanák meg magyar életünket?

Az edénybe tehát ismét új ital kerül, méltó arra, hogy számot adjunk róla. Ilyen szörnyű keveréket, gondolatok ilyen galimatias-át ritkán nyujtottak magyarok kezébe. Mik is hát a legsürgősebb reformok? A nemrég oly sokat hangoztatott földreformról az 52 kiválóság közül csak 2 tesz említést. (A telepítésről 1 sem). Az új reformkövetelések olyan bombaszt-buborékok, amilyeneket már a falusi hordók szónokai sem mernek a levegőbe ereszteni. Nagyjaink közül legértelmesebben még azok nyilatkoznak, akiknek a reform szó jelentése már eszükbe se jut vagy ha igen, hát tiltakoznak ellene. Az általános színvonalat egyik nagyhírű politikusunk kijelentése jellemzi: "Eltiltanám a rúzst és kötelezővé tenném a háztartást."

Illyés Gyula