A megszólás öröme… Hiába, ezt a tavaszi napfénynek készült, jókedvű tavaszi divatot is ki lehet kezdeni, ha elfogulatlanul szemügyre vesszük. Mert feltétlenül vannak túlzásai! Párizs ujjong, hiszen a brit koronázás és a francia világkiállítás máris kezdik feléje sodorni a pénzt. Öröme – többek között – kelmék és ruhák színtobzódásában, anyagok erősen díszítő kimintázásában nyilvánul meg. És pontosan ez megy néha túlzásba.

A színek akárhányszor nemcsak vidámak, de rikoltanak, ami Franciaországban ritkaság. A színösszetételek nemcsak találtak új összhangot, de néha elvetik azt s ilyenkor megbolondítják a gyanútlan szemet. Láttam egy lyoni santugselymet Maggy Rouff jegyzésével, amelyben kék-sárga koráll-narancs és erőslila hullámcsík szalad: oly vad és nyugtalanító (mert minden árnyalat túlszínezett), mintha Tripoliszban bazároknak szőtték volna.

Láttam Chanel-fémjelzésű, csíkos és kockás jerseyket, a szín harsogott s a kocka akkora volt, hogy az arénában a torrerok bízvást ilyesmivel ingerelhetnék a bikáikat. Túlzás az is, amit imprimére találtak ki: ma nincs eléggé feltűnő és nyakatekert nyomott minta, amivel ne próbálkoznának a gyárosok.

Lovak ágaskodnak, sárkányok fújnak lángot, nyulak és őzek űzik egymást, tyúkfarmok kotkodácsolnak, tiroli karakterbabák lépkednek teljes díszben a kék, zöld, sárga és piros mezőkön, - hogy a bélyeg-, érme-, zászló- és címergyűjteményekről s a brit királyság és császárság összes hatalmi jelvényeiről ne is beszéljünk. Ez a, mondhatnám, modoros kimintázás máris nem tudott az maradni, aminek indult: néhány lyoni elsőgyár ínyenc különlegességének. Mert máris átvette a tucatáru, a grandboulevardok műselyme – s ezzel le is lehet fogadni, hogy hat hét múlva kevés marad meg belőle a színvonalas kollekciókban.

Májusra, úgy gondolom, minden jóízlésű nő, kis, szerény, tapintatos, „örökérvényű” imprimékbe öltözik, hogy mise zavarja megjelenése nyugtató varázsát.
Kik viszik túlzásba a dolgot? Természetesen, a forradalmas fiatalok, az új gárda: Mainbocher, az ő megnemalkuvó színeivel, Piguel, az ő túlszéles, rikító szalmából font öveivel. Francevramant, az ő imprimémintát túlkiáltó és túlpompás gyöngyhímzéseivel.

Bezzeg, a lehiggadtak, Vionnet, Patou, Molyneux, nem eszik meg a forró kását s az ő szájuk nem is fog megégni…. Amit pedig egyes szabók az esti virággal művelnek, az is sok a jóból. Virág a vállon, a háton, a keblen – itt a teljes körfűzér – holott ez domborút mutat ott is, ahol lapály kellene…

Végül, de nem utolsó sorban: ami a kosztümszoknya idei hosszát illeti, ott most igazán nagy kísértés jelentkezik a túlzásra. Félő, hogy „Ez a divat!” felkiáltással rengetegen fognak túlrövid és túlszűk szoknyába esni, ami termetüket, korukat és lábuk vonalát illeti. Megkontreminálni ezt csak azzal az érveléssel lehet, amelyet női tükrök fölé vésni lehetne: egyetlen divat csúnya, az, amely előnytelen.