Írta: Petróczy Katalin

- Jaj, mikor az a gyerek olyan rossz - halljuk az izgatott fölkiáltást nem egy anyától. – Muszájt megverni, mert e szép szó nem használ neki, hiába beszélem hiába ki a tüdőmet.

- Kedves asszonytársam, aki jól elverted szegény kis gyermekedet és most önmagad előtt mentegetődzől, mert utólag már nagyon megbántad az esetet és szégyelted magad. – beszélgessünk csak egy kicsit higgadtan a dolgokról.

Elsősorban is vedd tudomásul, hogy annak a gyereknek, akinek a jó szó nem használ, azon a verés nem segít. Te nem azért verted meg a gyereket, hogy javíts rajta, hanem, hogy pillanatnyi dühödet kielégítsd, mert ideges vagy, mert nem tudsz uralkodni magadon, szóval a gyöngén töltöd ki a bosszúdat, aki nem üthet téged vissza.

Összevesztél az uraddal, de őt nem pofozhatod meg, kevés a pénzed, nagy a drágaság, dúl, fúl benned a keserűség, a tehetetlen indulat, mi történik most? A gyerek valami apró csínyt követ el, mondtuk eltépi a nadrágját, neki esel és jól elpüfölöd. Mikor kifújtad a mérgedet, szeretnéd megpofozni saját magadat, hogy miért is tetted? Mert fáj neked nagyon, hogy megverted az az ártatlan csöppséget, most mit tehetsz?

Elkezded csókolni, simogatni a gyereket, kínálod cukorral, vajaskenyérrel és ezerféle ostobaságot gügyögsz neki, hogy megvigasztald. - Ugye Pistikém; többet nem leszel rossz? Ugye nem bosszantod fel anyukát? Te egy kis angyal vagy, anyuka egyetlenje – és így meg úgy, se vége, se hossza a vigasztalásnak.

A gyerek csak néz, nem érti: - Előbb volt anyuka bolond, amikor megverte, vagy most, mikor agyoncsókolja? A gyerek meg van zavarva, nem tudja mire vélni a dolgot? Minden esetre ártott neki a verés is, meg a hízelkedés is. Nem győzzünk eléggé óvni az anyákat az ilyen nevelési módszertől, ami nem is módszer, hanem hisztéria és teljesen tönkreteszi a gyermek idegrendszerét.

Az ilyen gyermek, akit minden csekélységért megvernek, már nem reagál semmiféle durvaságra, mert maga is teljesen eldurvul és többé már semmi sem használ neki. Az ilyen gyermekből nem válik egészséges ember. Ezek a gyermekek töltik meg a javítóintézeteket és felnőtt korukban a fegyházakat. A gyermekkorúság elé kerülő kicsiny bűnözőkből minden esetben megállapíthatták, hogy  nadrágszíjjal nevelték őket, ezért durvultak el, ezért vesztették el erkölcsi érzéküket.

A gyerek fél a büntetéstől, fél a veréstől, tehát rászokik a hazudozásra. Tapasztalatból tudja, hogy minden kis hibáért megverik, tehát hazudni kezd, hogy megszabaduljon a büntetéstől. Az ilyen gyermek annyira megszokja a hazudozást, hogy már nem is tud különbséget tenni az igazság és hazugság között és már akkor is hazudik, mikor semmi szüksége sincs rá.

Ismertem egy kis fiút, egy szegény takarítónő fiát, aki valósággal réme volt az uccának, ahol lakott. A Rózsadomb végén egy öreg villa pincelakásában élt és egész nap egyedül csavargott az uccán, mint egy kis kóbor kutya. A gyerek tényleg sok rosszat követett el. Betörte az ablakokat, belopódzott a villák kertjébe, letépte a virágokat és azonmód elszórta őket. Gyümölcsöt lopott, ha csak tehette csunya szavakat kiabált és este, ha özvegy édesanyja hazajött a munkából, nem győzte hallgatni a panaszokat. Ilyenkor a kis Géza vacsora helyett verést kapott, de mondhatom; ez nem javított rajta.

Egyszer elővettem a kisfiút. - Mond Géza, miért vagy olyan rossz? Látod, megszomorítod szegény anyádat és mindenki haragszik rád, ha ilyen vagy. A kisgyerek keményen a szemembe nézett és így felelt: Azért vagyok rossz, mert ők is rosszak. Mindenki bánt. Anya is csak verni tud.

- Gézukám, próbálj jó lenni, meglátod akkor mindenki szeretni fog. Az emberek jók és szeretik a jó gyereket. Adtam egy nagy darab vajaskenyeret Gézának ő meg se köszönte – ez nem volt a szokása - és kiszalad az uccára.

A kisfiú ettőlfogva mindennap fölkeresett. Beszélgettem vele. Rájöttem, hogy a gyerek rendkívül okos és csakis úgy lehet hatni rá, ha szintén okosan beszélünk vele. Ez a gyerek azért csinált annyi rosszat, mert meg volt sértve. Úgy bántak vele az emberek, mint egy kártékony állattal és ezáltal megvadították. Túlságosan is sok volt benne az önérzet és öntudat s ezért úgy érezte, bosszút kell áll az összes sérelmekért. Ezért tépte le a virágokat, holott úgyis elszórta őket, ezért kiabált csúnyákat az öreg háziasszony után, ezért törte be kővel az ablakokat.

Mikor megérezte, hogy van valaki, aki őt nem tartja rossznak, aki emberi hangon beszél vele, a gyerek egyszeriben megváltozott. Egyszer korai tavasszal egy kis csokor mezei ibolyával kopogtatott be hozzám. Lesütött szemmel, szemérmesen nyujtotta át a virágokat és a maga kis vadóc hangján mondta: - Magának szedtem. - Köszönöm Géza. Látod ennek nagyon örülök. Most mondd meg szépen, miért hoztad nekem ezt a virágot? - Mivel maga jó! – felelte kurtán és elszaladt.

Elővettem Géza édesanyját. Megmagyaráztam neki, hogy ezentúl másként bánjon a fiával. Ne verje, hanem szép szóval próbáljon hatni rá, mert veréssel tönkreteszi a gyereket. Az anya megértett és nemsokára hálálkodva jött hozzám. A fiú teljesen megváltozott. A szomszédokkal beszéltem Géza érdekében, hogy legyenek türelmesek, ne üldözzék a kisfiút, adjanak neki módot a megjavulásra.

Gézából rövid idő alatt más ember lett. Már nem kerülte az iskolát – első elemis volt ekkor – és tanítónője nem győzött csodálkozni a változás fölött.

Ezt a kis példát csak azért hoztam ide, hogy megvilágítsam mondanivalómat. Ez nem kitalált história, megtörtént eset, ami ezerszer is meg ismétlődhetne az életben, ha minden kis hasonló Gézának akadna valakije, aki emberségesen szól hozzá. Különösen a szegényebb sorsú anyukhoz szól ez az írásom. Ahol nincs gyermekszoba, nincs nevelőkisasszony, csak gond és nyomorúság, ott százszorosan szükség van arra, hogy az anya elővegye a jobbik eszét.

A gyereket ne tekintsük butának, hanem hozzánk hasonló értelmes embernek. A gyerek nem játékbaba és nem majom, akit agyon kell dédelgetni, azután, ha már ezzel el rontottuk és rosszat tesz, jól elverni. Vegyük tudomásul, hogy a gyereknek esze van, az gondolkozik és ítélkezik is egyben. Nincs szigorúbb bíró, mint a gyermek. Az ő erkölcsi érzéke még érintetlen és tiszta, még nem rontotta meg az élet, tehát úgy éljünk és ugy cselekedjünk, hogy megállapíthassunk a gyermeki lélek ítélőszéke előtt.

Az anya sohase hazudjon gyermekének és ne hazudjon ő előtte másoknak sem, mert elveszti a hitelét és a gyermek többé nem fog bízni benne. A szülőnek bármily szegényes, de tisztességes élete a legjobb példaadás a gyermek előtt. A gyermek csak olyan szülőt tud tisztelni, aki valóban tiszteletreméltó, mert a gyereket sem megcsalni, sem becsapni nem lehet.

Nincs sincs született rossz gyerek, csak rossz környezet és rossz nevelés van ezt ne felejtsük el. Az a szülő tehát, akinek rossz a gyermeke, ne őbenne keresse a hibát, hanem verés helyett igyekezzék saját magát megnevelni, hogy jó nevelője lehessen a gyermekének. Az élet legnagyobb kincse a gyermek, de ezzel a kinccsel nem szabad könnyelműen bánni. Becsüljük meg, mert ő a mi jövőnk, és ez a jövő olyan amilyenné tesszük. Tehát asszonytársaim tanuljuk meg, veréssel nem lehet gyermeket nevelni.