Sándor Pál hősei majdnem mind jelentéktelen, s lelkieket tekintve minden komplikáltság nélkül való emberek, s így tragédiájuk a németországi Hitler-forradalomban nagyon is esetlegesnek tűnik föl. Az ilyen primitív lelkiéletet élő emberekkel, még a legrokonszenvesebbel sem szívesen azonosítja magát az olvasó. Sándor madártávlatból, s a kívülálló merevségével figyeli a német eseményeket, s éppen ez a távolság, ami közte és hősei között van, teszi, hogy az egész regény kissé tételesnek tetszik. A téma: hogyan alakul át egy öntudatos és magabiztos árja állami hivalnok, akiről kiderül, hogy árjasága körül baj van, a "körülmények kényszerítő hatása alatt" zsidóvá - nemes írói ösztönre vall.

De a részletekben is sok finomság mutatkozik. Az árja hivatalnok fokozatos átalakulása, Weisz bácsi magatartása, amikor az "új idők" kezdetén kiteszik hivatalából, Albertnek a polgári családból származó baloldali költőnek az internáló táborból való szabadulása utáni "megkísértése" olyan részletek, amelyek biztos írói kézre vallanak. Albert különben is a regény legjobban sikerült alakja, noha nincs egészen meggyőzően beállítva, hogy polgári származása ellenére miért ír olyan verseket, amelyek miatt bajba kerül. De a regény művészi megvilágítása elmélyíti a jelentéktelennek tetsző témát, s felmagasztosítja a legegyszerűbb alakot is.

Az írás végső fokon magatartást jelent. Sándor Pál megfontolt magatartása van annyira lenyügöző, hogy nem szorul enyhébb ítéletre, s vállveregető jóindulatra.

Forgács Antal