„X. Y. és neje szívesen látják önt … hó ... én rendezésre kerülő nagy bolygó- és üstökösvadászatukon. Az utazás a vadászat színhelyére kényelmesen berendezett űrhajókon történik. Kérjük, hozza, magával teleszkópját….”

Amennyi hihetetlen fantasztikumot a tudományos és technikai haladás terén eddig megéltünk, egyáltalán nincs kizárva, hogy párszáz esztendő mulva, amikorra már a rakéta-űrhajók annyira tökéletesek lesznek, hogy az ember minden nehézség nélkül kirándulhat velük a világűrbe. Ilyen meghívókat fognak egymásnak küldözgetni az előkelő társaságok.

Fantasztikus és izgalmas sport lesz ez és bizonyára rajszámra hagyják majd el a Kőidet a vállalkozó-szellemű kirándulók, hogy odakinn, a csillagok között, a hideg világűrben új bolygókra, kósza meteorokra és csavargó üstökösökre vadásszanak. Persze, ezt a vadászatot nem szabad olyasformán elképzelni, mint a közönségeset, ahol golyóval terítik le a vadászzsákmányt.

Hivatásos és műkedvelő csillagászok lesznek a jövő világűrvadászai, „fegyverük” pedig egy erős csillagászati távcső és abban fognak egymással versengeni, hogy ki mennyi „vadat” hoz terítékre, vagyis mennyi új égitestet fedez majd fel, melyek aztán a felfedező nevének dicsőségét fogják öregbíteni.

Persze, addig még sok idő telik el, míg a technika odáig fejlődik, hogy a csillagászok odakinn, a szabad világűrben, mondhatni a csillagok „tőszomszédságában” tanulmányozhatják az égitesteket. Az lesz majd a csillagászat igazi aranykora, hiszen a világűrben nincs levegő, mely felhőivel, páráival eltakarja a csillagász szeme elől az égboltozat látnivalóit és megnehezíti a megfigyelést.

Addig azonban az égitest-vadászoknak kénytelen-kelletlen be kell érniök azzal, hogy innen, a jó öreg Földről, csillagvizsgálók kupolája alól szegezzék teleszkópjaik csövét az égre és így rendezzenek hajtóvadászatot ismeretlen égi vándorokra.

Panaszra azonban már ma is aligha lehet okuk. Hiszen alig múlik el év, hogy valami új bolygót vagy üstököst nyakon ne csípjenek. Sőt volt idő, mikor olyan csőstől hullt a felfedezők ölébe a vadászzsákmány, hogy azt sem tudták hirtelenében, mit kezdjenek vele. Mintha a vadász, mondjuk, fellőne a levegőbe és egyszerre féltucat vadkacsa hullna lába elé. Valószínűtlenül hangzik?

... Épilyen valószínűtlen a kis bolygók felfedezésének esete is. A csillagászok már a tizennyolcadik században észrevették, hogy a Mars meg a Jupiter bolygók keringési pályái között szokatlanul nagy hézag tátong. Szemetszúrt ez nekik, éppen úgy, mint ahogy nekünk is szeget ütne a fejünkbe, ha a szabadban járkálva, két párhuzamosan futó vasúti sínpárra bukkannánk, melyek között szokatlanul nagy a távolság.

Nem tudnók megérteni, miért helyezték egymástól olyan távol a sínpályákat, mikor pedig rendesen szorosan egymás mellé szokták fektetni őket. Csak mikor észrevennők, hogy a két vasúti vonal között autók közlekednek, akkor kapnánk észbe, hogy a pályákat azért helyezték széjjel, hogy közöttük a gépkocsik akadálytalanul járhassanak.

A csillagászok is mingyárt gyanakodni kezdtek, hogy a Mars és a Jupiter láthatatlan sínpályái között még egy új bolygónak is kell „közlekednie”, mely még ismeretlenül, felfedezetlenül barangol valahol a világűrben, a Nap körül. Megindult a hajtóvadászat a bujdosó szökevény után és Piazzi olasz csillagász 1801-ben el is csípte, a Ceres-kisbolygó személyében.

Kisbolygónak azért hívják, mert míg a Föld, a Mars, a Merkúr, a Vénusz és a többi. Nap körül keringő bolygók sokezer és tízezer kilométer átmérőjű óriási gömbök, a Ceres átmérője még a 800 km-t sem éri el, tehát igazi liliputi golyó társaihoz képest. Eleinte furcsállották ugyan törpeségét, de aztán beletörődtek. Nem baj. Fő, hogy a tátongó űr be van töltve és a csillagászai becsülete megmenekült.

Hanem ekkor aztán óriási meglepetés fogadta az ég tudósait. Ugyanazon a helyen, a Mark és a Jupiter között még egy másik kisbolygót is találtak! - Hát ez mi? - hőköltek vissza teleszkópjaik mellől a csillagászok, - hogyan lehet ott még egy égitest? Hiszen ez époly képtelenség, mint ahogy a Föld nyomában egy másik Föld száguldjon a világűrben és a Marssal másik Mars-bolygó kergetődzzék a Nap körül!

.. De ez nem volt elég, mert csakhamar újabb apró bolygók kerültek elő. 1807-ben már négy kisbolygót ismertek azon a helyen, ahol a világűr szigorú „etikettje” szerint csak egynek lett volna szabad tartózkodnia. Néhány évtizedes szünet után. 1845-ben még egy ötödik, két esztendővel utóbb pedig még három újabb bolygó-suhanc tűnt fel a bámuló csillagászok távcsövében.

Hiába, most már meg kellett barátkozni azzal, hogy az égnek ezen a táján még sok ilyen apró égitest rejtőzködhetik. Apró voltuk okozta, hogy addig nem látták meg őket, mert a csillagászati eszközök nem voltak hozza eléggé tökéletesek. Szabadszemmel meg, persze, éppenséggel láthatatlanok.

És amint erősbödtek a távcsövek, fejlődtek a megfigyelés módszerei, a világűrvadászok munkája egyre gazdagabb zsákmánnyal járt. Folytonosan új meg új apró bolygók bukkantak elő a tér feketeségéből és számuk azóta is megállás nélkül nő. 1930-ban már 1152 darabot tartottak nyilván a csillagászati katalógusokban.

Jelenleg pedig már vagy 1300 felé jár a számuk - és a felfedezéseknek még mindég nincsen vége. Legújabban magyarok is sorakoztak a világűr nemzetközi tekintélyű kutatói mellé: Abaházi Richárd és Kulin György, a svábhegyi csillagvizsgáló intézet tudósai nemrég szintén felfedeztek egy új bolygót, mely most a nemzetközi tudományos világ megfigyelésének pergőtüzébe került.

Érdekes ezeknek a kis bolygóknak a viselkedése. A Nap másfélszáz millió kilométernyire esik tőlünk és a nagy bolygók hozzánk mért távolságai is tíz és százmillió kilométerekben fejezhető ki csupán. De ez jól is van így, hiszen ilykép mentesülünk mindenféle meglepetéstől…. például attól, hogy Napkörüli keringésünk közepette véletlenül összeütközzünk egyik, vagy másik bolygóval, ami kissé kellemetlen következményekkel járna...

Igaz, hogy a Hold (átlagban) mindössze 384.000 km-nyire lebeg tőlünk az égen, de ez a mi Holdunk, hozzánk tartozik és az idők kezdete óta olyan szép szabályosan rója útját a Föld körül, hogy nem kell tőle tartanunk semmit.  Ezzel szemben a kisbolygók.... nos, ezekkel máskép áll a helyzet. Ezek az apró csillag-süvölvények néha bizony eléggé szemtelenül nagyon is merészkednek hozzánk.

1932-ben Reinmuth heldelbergi csillagász fedezett egy apró bolygót, mely legnagyobb Földközelsége idején 10 és félmillió kilométernyire közelített meg bennünket és ez bolygóviszonylatban. mint láttuk, megdöbbentően kicsiny távolság. Ám ez sem elég!

A folyó esztendő elején Delporic belga csillagász, aki már korábbi ismert névre tett szert a csillagászatban, olyan bolygóra bukkant, melytől egy ízben mindössze 2,242.000 km választott el. Szerencsénkre aztán a kis égitest elsodródott közelünkből. Szerencsére, mert…

Mert még elgondolni is rossz, mi történne az emberiséggel, ha egy ilyen párszáz kilométernyi átmérőjű világűrbeli sziklatömb, gigászi meteoritként a Földre - még hozzá egyenesen valami világvárosra - például Budapestre - zuhanna! Valószínűtlen ugyan, hogy ilyen rémületes katasztrófa bekövetkezhessék, de semmi sincs kizárva...

És nemcsak apró bolygók és kósza meteoritek, hanem üstökösök is fenyegetik ilyen lehetőségekkel az emberiséget. Régebbi századokban valóságos babonás félelem fogott el mindenkit egy üstökös feltűnésekor. Azt hitték, hogy az égi jel valami szörnyű csapás, háború, dögvész, éhínség hírnöke és Isten fenyegető ujja. Azóta tudjuk, hogy az üstökös-csillagok az ilyesféle katasztrófák felfedezésében teljesen ártatlanok, ellenben annál érdekesebb és tanulságosabb csillagászati látványosságok.

Hanem azért teljesen nyugodtak erről az oldalról sem lehetünk, mert az összeütközés kérdése itt sem teljesen kizárt. Meg aztán az is lehet, hogy az üstökös mérges gázokból álló csóvát hurcol magával és ha a Föld véletlenül belekerül ebbe a csóvába, akkor el van veszve. A világűrből jövő gigászi gáztámadás egy csapásra elintézné a földkerekség egész lakosságát...

A csillagász-szakemberek persze ezeket a lehetőségeket is felette valószínűtlennek tartják. De érdekességük és fontosságuk miatt azért folytonosan számon tartják az űrben megjelenő üstökösöket, melyek néha olyan váratlanul bukkannak elő, mint a csillagvilág kísértetei. A folyó év májusában is felfedeztek egy üstököst Amerikában. Ebben a felfedezésben azonban nem annyira maga az üstökös, mint inkább felfedezője érdekes.

Leslie Peltier-nek hívják és foglalkozására nézve egyszerű garázsalkalmazott Ohió egyik városkájában…. Igaz, hogy amellett még szorgalmas amatőr-csillagász is; háza mögött apró, kezdetleges felszerelésű csillagvizsgálót rendezett be magának évek óta figyeli az eget és folytatja a „világűr-vadászat” nemes mesterségét.

Ez az európai fogalmak szerint garázsalkalmazott (valószínűleg csak valami szerelő, vagy éppenséggel kocsimosó) már az ötödik új üstököst fedezte fel az égen. A Peltier-üstököst Európában is megfigyelték, egész nyáron át gondos tanulmány tárgya volt és nálunk is látták a csillagászok. Apró, alig látható fényfolt volt, nem olyan feltűnő jelenség, mint annak idején például a Halley-féle üstökös, de csillagászati szempontból igen nagy a jelentősége.

Mert hát - mit lehessen tudni? Igaz, igaz, nagyon valószínűtlen (mondják mosolyogva a szakértők) - hogy valami komoly incidens támadna valaha a Föld és egy kósza üstökös között. De 1861-ben egy üstökös még a Holdnál is közelebb, mindössze 300.000 km-nyire közelített meg bennünket. Baj nem lett belőle, a világ még mindég él és virul.

De az ördög, a csillagvilág titokzatos ördöge sohasem alszik. És ezért is résen állnak a világűr vadászat…

Ernyei Frigyes