A magyar szőlőgazdaság, bortermelés esztendők óta egyre sulyosabb válsággal küzd.
Ellenére annak, hogy a szőlőgazdálkodásnak különleges érdemei vannak, – igy például: a zárt bortermelő vidékek termése világhirt szerzett az országnak; a homoki szőlőkulturák egyébként terméketlen területeket kapcsoltak be a nemzetgazdasági életbe; a szőlőtermelés szociális missziót is tölt be sokszázezer munkáskéz foglalkoztatásával és végül a fogyasztási adók révén, éppen a legnehezebb időkben, akkor, amikor az adóalapok legnagyobb része el tudott bujni, a borfogyasztási adó hatalmas bevételi forrást jelentett az államra – csak nehezen sikerült ennek a jobb sorsra érdemes, népes társadalmi rétegnek elérnie azt, hogy sulyos helyzetével behatóan foglalkozzanak az illetékes tényezők.

Az a helyzet, hogy a mustot, bort olyan árakon kénytelenek a gazdák elvesztegetni, hogy még a termelési költséget sem kapják meg érte. Ennek a körülménynek nemcsak az értékesités szervezetlensége az oka, hanem az is, hogy a termelőnek sem hordói nincsenek, sem hütöházak nem állanak rendelkezésére, hogy a bort megtartsa és csak megfelelő kereslet jelentkezésekor értékesitse. Ezekért a hiányokért semmiesetre sem lehet a termelőket felelőssé tenni, akik a mai hordóárak mellett évtizedek óta tartó elhanyagoltságuk és nehéz anyagi helyzetük miatt nem is gondolhatnak beruházásokra.

Néhány hónap mulva megkezdődik az uj termés értékesitése és – ha csak az utolsó pillanatban nem történik meg a várva-várt intézkedés – a gazda ismét kénytelen lesz ugy eladni termését, hogy az ár még a permetezőszerek és munkabérek összegét sem fogja fedezni.

Kétségtelen, hogy rossz szolgálatot tesz az ügynek az, aki az államtól vár, vagy követel a mai viszonyok között erejét meghaladó áldozatot. Egyet azonban megtehet az állam: idejekorán megszervezi és rendezi az export ügyét, megállapitja és ellenőrzi a minimális árakat, rendezi a borfogyasztási adó kérdését és végül megkezdi a borok tárolását lehetővé tevő közberendezések létesitését. Ilyenformán évtizedek mulasztása tétetnék jóvá, csaknem az utolsó pillanatban.