A nagy konjunktura, amely a Skandináv államokban, Svédország, Norvégia és Dániában, de egyben Finnországban is, 1933 óta folytonosan emelkedő irányzatot mutat, még jelenleg is tart, noha az emelkedés némileg meg is lassubbodott. Az iparvállalatok teljes kapacitásuk kihasználásáig vannak foglalkoztatva annyira, hogy a legtöbb iparágakban már munkáshiány jelentkezik, az egy Dániát kivéve, ahol még igen nagy a munkanélküliség és a szervezett munkásság 27.7%-a még munkanélkül van.

Jellemző az északi államok ipari helyzetére, hogy nagyobb gondot okoz az ipar részére a megfelelő mennyiségü nyersanyag beszerzése, mint amilyet az ipari termékek és nyersanyagok elhelyezése okoz, különösen, ha az egész világ által szükségelt nyersanyagokról és ipari termékekről van szó. Ilyenek a svéd és norvég vasérc és acél, a svéd, finn és norvég fa, celluloze és papir, a svéd vas- és gépiparnak nagyértékü gyártmáányai, végül a svéd és dán hajógyárak hajóépitkezései.

A négy északi állam termelési indexszáma hónapról-hónapra emelkedik és az 1928. évvel szemben mutatkozó emelkedést az egész világon csak Oroszország, Japán és Anglia termelése haladta meg. Finnországban az emelkedés 1929 óta (1929=100) 142%-ra, Svédországban 136%-ra, Dániában 132%-ra és Norvégiában 135%-ra ugrott.

Emelkedett a négy állam külkereskedelmi forgalma is.
Amig Dánia, Norvégia és Finnország külkereskedelmi mérlegeiben a behozatal nagyobb mértékben emelkedett, mint a kivitel, addig Svédország mérlegében a kivitel emelkedett nagyobb mértékben. A külkereskedelmi mérleg Svédországban különösen kedvező, mert a kivitelre kerülő nyersanyagok és ipari termékek ára 26%-ka, az importált áruk ára csak 11%-kal emelkedett.

A konjunktura magas foka, az összes nyersanyagok világpiaci árának emelkedése természetesen az árnivóra is emelőleg hatott, amit a sterling blokk négy államában uralkodó olcsó pénz politikája még csak jobban előmozditott. A folytonos konjunktura emelkedése már nyugtalanitani kezdi a fenti államokban az illetékes kormányköröket, mert attól félnek, hogy nem következik-e be egy erős és hirtelen visszaesés. Nehéz azonban rendszabályokat hozni ujabb befektetések korlátozására és az árnivó alacsonyan tartására, közvetlenül azután, hogy éppen az ellenkező politikát hirdették a kormányok a krizis leküzdésére.

Különösen Svédországban nehéz a probléma megoldása, ahol a kormány ismételten kijelentette, hogy pénzügyi- és árpolitikája alapját a fogyasztók belső vásárlási képességének az 1931. évi nivón való fenntartása képezi és igy kénytelenek mindent elkövetni, hogy az áremelkedés folytán a pénz belső vásárlási ereje ne csökkenjen. Erre a célra hitelpolitikai rendszabályokat tervez a kormány. A svéd jegybank máris megkapta az engedélyt, hogy pénztárjegyeket hozhasson a piacra, hogy ezzel a pénzpiac feletti uralmat ismét magához ragadja. De a pénzbőség szükitésére egyéb rendszabályok is tervbe vannak véve.

Nehéz és bonyolult a helyzet a többi északi államokban is.
Igy Finnországban, ahol az árnivó szintén erősen emelkedő irányzatot mutat, az államhivatalnokok fizetéseit, amelyek ma az 1914. évi fizetések 50-60%-át érik el, most felemelik. Ugyanigy felemelték már eddig is az épitőipari munkabéreket. Junius 1-től kezdve az összes házbéreket emelik, ezenkivül számos áru áremelkedésével kell számolni.

Norvégiában Rygg, a jegybank elnöke, ugy az államot, mint a magángazdaságot az ujabb befektetésektől való tartózkodásra és a vállalatok financiális megerősitésére hivta fel. Hibáztatta, hogy a nagy konjunkturát nem használják fel a külföldi adósságok csökkentésére. Dániában a radikálszociális kormánynak az ipari munkások sztrájkmozgalmába a munkásság javára történt beavatkozása sok millió korona terhet ró az iparra és igy egyben erős áremelő hatással is járt.

Amint a fentiekből látjuk, a négy államban egyaránt az a helyzet, hogy a kormányok és a vállalatok ahelyett, hogy a folytonos áremelkedést valamiképpen megállitanák, belpolitikai okoknál fogva oly törvényeket hoznak és oly rendszabályokat, amelyek az áremelkedéseket még csak fokozzák.