Tabéry Géza regénye - Nyugat

Az jár jobban, ki Tabéry könyvét úgy olvassa, mint egy riportot az erdélyi magyar kisebbség életéről. Erdélyi írónak természettől adott nagy témája ez, birkóznak vele már majd két évtizede, több-kevesebb sikerrel igyekeznek legyűrni, de végezni nem tudtak vele. Olyan bonyolult téma, annyi társadalmi és lélektani komplikációval teljes, hogy akik eddig hozzáfogtak, alig jutottak túl a részletmegoldásoknál. Talán az is akadályozta őket, hogy nem bírtak megszabadulni attól a páthosztól, amellyel az erdélyi magyar a saját sorsát és helyzetét nézi s amely egy sajátságos romantika ködébe burkol az író szeme elől mindent, ami magyar dolog, s az érzelmesség közepén át láttat minden magyar sorsot és embert.

Tabéry az első, aki a tényekből tárgyilagosan számot adó ujságíró szemléletével, az önismeret szándékával néz vissza abba a tizennyolc esztendőbe, amit a magyarság Romániába szakadt része új történelmi helyzetében eltöltött. Nem vértanúi ellenállásokról, hősi gesztusokról beszél - ilyenek is voltak kétségkívül, de a nagy többség, a tömegek magatartása nem ez volt -, hanem inkább azokról az alkalmazkodásokról, amelyekre a közepes sorsú emberek kénytelenek voltak, akik a nagy fordulat után ott maradtak és élni akartak, magyarságuk és az új államhatalom szüntelen kínos súrlódásában. Akik idején repatriáltak, azokat hűtlenségben marasztalja el, amint hogy igaz is, a könnyebbik sorsot választották.

Akik azonban ott mradtak, azoknak, bármi nehezen ment is, vállalni kellett az új helyzetből folyó megalázást, amely velejár az uralkodó réteg kisebbségi sorsba zuhanásával és legelsősorban körülnézni, hogyan és miből fognak megélni. Tabéry könyvének főszereplője, aki első személyben beszéli el a történetet, a véletlenek különös, akaratától független kapcsolódása révén fel volt mentve a megélhetés legrosszabb gondjai alól, de az ő sorsa inkább csak a fonál, melyre rá van fűzve egy sereg más ember történtete.

Ezek között magyar és román részről egyaránt vannak jó emberek és rossz emberek: ami szenvedés a magyarokra szakad, az nem egyes emberek bűne, hanem a háborúból keletkezett helyzeté, - egyes emberek ronthatnak, vagy enyhíthetnek rajta, de a dolgok lényegileg a helyzetből fakadnak: az egyik fél nehezen, vagy egyáltalán nem tudja magát beleélni az új helyzetbe, a másik ezt gyanúval nézi és mindenképpen igyekszik megvédeni azt a kedvező helyzetet, melybe a történelem szeszélye, vagy végzete juttatta.

Az író minden rokonszenve a magyaroké, de azért meglátja köztük is a változott konjunktúra kihasználóit s a magyarságukkal üzérkedőket, a románok eljárásáról súlyos tényeket állapít meg, de felmutat közülük néhány igazán emberséges szellemű embert is. Tiszta írói szempontból nézve alakjai nem mindig mozognak három dimenzióban, de a tények, melyeket elmond, mémoire-szerűen hitelesnek tünnek fel.