Az emberiség büszkén tekint végig a tudományok hosszú során és jóleső önteltséggel állapítja meg, hogy sokat tud. Ha azonban fordítva tesszük fel a kérdést és arra várunk feleletet, hogy mennyit nem tudunk még, akkor bizony zavarba jön a tudós is, mert számtalan vonatkorásban bolyong még vakon az emberiség.

Viszont tény, hogy nincs detektíve a világnak, akt kérlelhetetlenebbül üldözné a gonosztevőket, mint amilyen kitartással és vakmerőséggel kutatja a tudós a mindenség titkait. Sokszor valóságos regény bontakozik ki előttünk, ha e kutatások színfalai mögé pillantunk.

Ilyen misztikus és meg döbbentően szép regény rajzolódik elénk, ha a legújabb csillagászati kutatásnak irányait nézzük. Csehszlovákia egyik-csillagvizsgálójában most például rendkívül érdekes kísérleteket folytatnak: figyelik az égitestek hangját. Már az ókor bölcseletében is hallhattunk az égitestek hangjáról. Ez volt a szférák zenéje, amely az égbolt csillagai hallattak.

Hogy emberi fül mégsem érzékelte ezt a különös zenét, arra az akkori bölcselők azt a magyarázatot adták, hogy nem halljuk a szférák zenéjét, mert állandóan halljuk és megszoktuk. Amint egy kovácsműhely pokoli zsivaja is csak az idegennek tűnik fel; míg a kovácsok, akik megszokták, nem is veszik észre, ugyanígy van az égitestek zenéjével is.

Ez a szférikus zene persze azóta az évezredek megszűrt tapasztalatain mondai színvonalra zuhant. Nincsen a csillagoknak hangjuk mondották a modem kor tudósai. De tévedtek, mert íme egy csehszlovákiai csillagvizsgáló termében megszólalt a Hold és zenélt a Szíriusz csillaga is.

A modern csillagkutatás eredményeiről csak nagyon keveset tud a közönség. Olyan bonyolult számítások ezek, amiket csak egészen kiválasztott emberek sokévtizedes tanulás árán érthetnek meg. A Hold hangja azonban minden különösebb szakismeret nélkül is érthető eredmény. Ebben az esetben, ugyanis a Holdról vagy bármely égitestről a földre verődő fényt felfogják a nagy távcsővel.

Ez a fény egy elektromos fotocellára esik és ott átalakul elekromos árammá. Ha ezt kellően felerősítik és utána egy hangszóróba vezetik, akkor a hangszóró megszólal és állandó hangot ad. Ha nincs semmi változás a fényben, akkor a hang mindig egyforma marad. Mihelyt a fény ingadozik, a hang is követi ezt. Nincs az a műszer, a szemről nem is beszélünk most, amely oly érzékeny lenne a legcsekélyebb fényingadozásra is, mint ez berendezés.

Nos, mint a felső képünkön is látható, Csehszlovákiában a Hold egy szeletét vetették vizsgálat alá. A fekete csík fényét figyelték meg és vetítették a fotocellára. A hangszóró megszólalt és lassú ütemben bár, de a világ legkülönösebb zenéje szólalt meg. Kiderült, hogy a Hold fénye titokzatos okokból változtatja az erősségét s így a hangszóróból nem állandó hang, hanem egy különös, panaszos dallam hallatszott.

Hogy mi az ok, rejtély. Ez is egyike azoknak a kérdéseknek, amikre még nem találták meg a feleletet. Bizonyos azonban, hogy a titokról egyhamar lehull a lepel. Már csak azért is, mert a különös zene a Szíriusz csillagának fényéből is felhangzott. Sőt, a többi égitestek, bolygók, állócsillagok és üstökösök is „megszólallak” és más-más dallammal jelentkeztek a hangszóróban.

Az ókori bölcseinek tehát igazuk volt: a szférák zenéje megvan, csak éppen még nem értjük meg ezt a különös hátborzongató, csodálatos zenét.