Párizs, január 31.
Még sohasem történt meg, hogy a francia lapok Hitler beszédét teljes terjedelmében hozták volna, ebben a megbecsülésben még francia államférfiak fontos politikai megnyilatkozásai sem szoktak részesülni. De a vasárnapi lapok ezen túl bőséges magyarázatokat és megjegyzéseket is fűznek a beszédhez és a sajtó vezető orgánumai vezércikkben fejtik ki az álláspontjukat. Ennek a szélesskálájú orgonának a hangjaiból a bizakodás, a kételkedés, az elégedetlenség és a megelégedés egyaránt felmorajlik.

Elégedetlen az egész sajtó - még a jobboldali kormányellenes lapok is! – amiatt, hogy Blum miniszterelnök mult vasárnapi beszédére Hitler még csak nem is válaszolt, és Franciaország miniszterelnökének nevét ki sem ejtette ugyanakkor, amikor részletesen foglalkozott Eden angol külügyminiszter beszédével.

Ezt a példát nem követte Delbos francia külügyminiszter, aki vasárnap a Chateauroux-i hősi emlékmű leleplezésén hosszú beszédet mondott és részletesen válaszolt Hitler külpolitikai fejtegetéseire.

A halottak üzennek...
- Franciaország főcélja továbbra is a béke marad, - mondotta a Delbos külügyminiszter – azért haltak meg ezek a hősök és ezt akarják azok a harcosok is, akik túlélték a világégést. A halottaknak ezt az üzenetét megértették minden országban, azok is , akik a mi oldalunkon harcoltak és azok is, akik ellenségeink oldalán álltak. Minden népnek együtt kell dolgoznia a béke érdekében és minden ország kormányának legelsőrendű feladata, hogy biztosítsa országa békéjét. Éppen ezért nem kételkedem azoknak az ünnepélyes nyilatkozatoknak az őszinteségében, amelyekkel Hitler kancellár éppen tegnap erősítette meg békeakaratát.

A nézeteltérések nem a célra vonatkoznak, hanem a módszerekre. Ezeket a módszereket kell tehát egymáshoz közelebb hozni, bármilyen eltérőnek vagy ellentétesnek látszanak is. Készséggel állapítom meg, hogy Hitler beszédében nincs semmi támadás Franciaország elen és hogy a kancellár azt mondotta, hogy Németország és Franciaország között nem lehet alap semmiféle vitára. Ez a mi gondolatunk és a mi óhajunk is! de nemcsak mi vagyunk – németek és franciák – egyedül a világon, a béke fentartásának olyan általános feltételei vannak, amelyek túlterjednek mindkét országon.

E feltételek és szabályok közé tartozik szerintünk az, hogy tartsuk tiszteletben a szerződéseket. Amikor a kancellár utalt korábbi szerződésmegtagadásokra és ezekhez egyedül saját kezdeményezéséből újabb felmondásokat fűzött, ezzel nem erősítette meg a bizalmat, amely az aláírások érvényén nyugszik. Kétségtelen, hogy új lapra fordít a történelemben és késznek nyilatkozik a jövőben a becsületes együttműködésre, de a nemzetközi együttműködés tárgyalásokat és megállapodásokat foglal magában és ezek a megállapodások nagy nehézségekkel fenyegetnek, ha Németországnak az a nézete, hogy a fegyverkezés – igaz, hogy védelmi célú fegyverkezés – kérdésének ő az egyedüli bírája.

Franciaország általános leszerelési értekezletet akar!
- Készséggel elismerem azonban, - hogy a kancellár beszéde egyébként sokkal pozitívabb részeket is tartalmaz éppen a leszerelés kérdésében, amelyről helyesen mondja, hogy egész terjedelmében kell megvizsgálni. Mi ugyanígy gondolkodunk, amikor a leszerelési általános értekezlet egybehívását kérjük. Különösen megragadta figyelmemet ez a kijelentése: „A béka a mi legfőbb javunk. Németország minden tőle telhetőt meglesz, hogy ennek művéhez hozzájáruljon”

Ami minket illet, tudjuk, hogy a végső megállapodás biztosításához nem szükséges, hogy a tárgyalások már kezdetben azonos nézetekből induljanak ki és készek vagyunk és maradjunk minden erőfeszítésre, amely a kibékülést és közeledést célozza. Egyedüli feltételünk az, hogy ezek az erőfeszítések ne irányuljanak senki ellen sem. Amikor ezt mondom, Szovjet-Oroszországra gondolok.

Veszélyes és önkényes lenne azt akarni, hogy a nemzetközi közösségből kizárjunk egy több mint kétszázmillió lakosú országot, amely egyébként nem gondol mások kizárására és amely, ugyanúgy mint mi, a béke szükségétől és óhajától van áthalva.

„Nem kívánunk Németországtól semmi olyat, amit ne kívánnánk mindenkitől és saját magunktól is!”
- Rá akarok térni most egy másik kérdésre, amely általános kérdés és ugyanakkor francia német kérdés. Amikor azt mondjuk, hogy Európa gazdasági újjáépítésének az a feltétele, hogy békés légkör alakuljon ki, hogy nyilvánossá tegyük és ellenőrzés alá helyezzük a fegyverkezéseket, hogy megállítsuk és fokozatosan korlátozzuk a fegyverkezést, akkor Németország hajlandó a mi szavainkban sértő utalást látni.

Mi azonban mindig azt hirdettük, hogy ezek a megállapítások valamennyi országra érvényesek, beleértve magukat is! Nem kívánunk Németországtól semmi olyat, amit ne kívánnánk mindenkitől és saját magunktól is! Amikor azt mondjuk, hogy készek vagyunk közreműködni a nyersanyagok méltányosabb elosztásában, arra is gondolunk, hogy ezzel ne a háborút tápláljuk.