Régi mese a szegény emberről, akinek a sok koplalás tönkretette a gyomrát s mire vénségére gazdagsághoz jut, már nem tud enni. Variánsa: Pénz, pénz, pénz - Barabás Pál komédiája a Nemzeti Színházban. Az öreg kis bankkukac, akibe ötven éves koráig mindenki beletörölte a cipőjét, a véletlenek sorozatából pénzhez és hatalomhoz jut - és nem tud vele mit csinálni.

Félig megőrül a sok pénztől, el akarja hagyni feleségét, aki vele együtt öregedett meg, szép fiatal szeretőt akar, akit elcsíp előle a vezérigazgató, szaval arról, hogy most bosszút fog állni a sok megaláztatásért, bosszúját úgy állja, hogy tisztességtelenül visszaél a bank bizalmával, összejátszik a konkurrens bankkal s megbuktatja, akik megbíztak benne. Egy kishivatalnok vágyálma ez - egy irodalmi kishivatalnok fantáziájával kigondolva és alakító képességével kidolgozva, szentimentalizmusával befejezve.

Írói kézzel csinált pillanata csak egy van, a második felvonásban, a feleséggel való jelenetben hallunk néhány mondást, ami az alakból jön s nem a szerző erőltető szándékából. Egyébként csupa színpadon született figura, amelyeket a szerző némi színpadi érzékkel mozgat s íz nélküli dialógus. Feltűnő, hogy az ujonjött fiatal szerzők kevés kivétellel mind a kérődzök fajtájához tartoznak. Tovább rágják, amit az előző korosztályból valók már alaposan megrágtak. Nem tudnak egy eredeti alakot, egy friss motívumot kitalálni.

A színház a díszletekkel hangúlyozza a cselekmény vágyálomszerű szimbolikáját. Az ember váltig az várja, hogy a végén a főszereplő felébred és az egész álomnak bizonyul. Cselekvény, játék, díszlet nem illik pontosan össze. A játék a szokott reális stílben mozog. A főszerepet Makláry Zoltánra bízták, a legjobb epizód-színészek egyikére. A művész bebizonyítja, hogy lehet előadást rá építeni; elég széles skálával és jó színészi plasztikával dolgozik. Csortos Gyula önfeláldozón csinál egy sablonból valami emberszabásút. Darabból, előadásból nem sok örömünk van.

*

Az Antónia főpróbáján a Vígszínházban, az egyik szünet közben odalépett hozzám Jászai Mari s az ő nyílt modorában ezt mondta:

- Milyen tehetséges ez a Zsazsa! De mennyire túloz! Mindent túloz! Mért túloz úgy?

A nagy tragika jó kritikus volt, ezekkel a szavaival is pontos ítéletet mondott Fedák Sáriról. Ez a valóban kitűnő színészi tehetség hosszú és ragyogó pályája során mintha nem bízott volna eléggé a tehetségében s mintha nem bízta volna teljesen rá magát. A játékába mindig belevitt valami akarást, a sikernek valami erőszakolását. Ha komikusat játszott, komikusabb akart lenni a kelleténél, ha érzelmesnek kellett lenni, szentimentálissá lágyult.

Mindig a cél mögé célzott, közel, de mégis mögé. Ez sokszor elkedvetlenített, mert úgy tűnt fel, mintha nem tételezne fel a nézőről elég megértő képességet s külön magyarázni akarná a hatásokat. Nem tudtunk neki teljesen behódolni, mindig éreztünk némi fentartást. Operettben még csak hagyján, az operett természetében benne van a túlzás egy eleme. Prózai darabokban azonban sokszor néztük egy kis csalódással és sajnáltuk, hogy nem egészen jól gazdálkodik tehetségével.

Most nagy meglepetést szerzett az egész közönségnek. A Pesti Színházban játszik, a Vihar az Egyenlítőn című angol darabban - írta Edith Ellis - egy érdekes, bonyolult öregasszonyt, aki egy középamerikai vegyes fajú és különböző korú emberekkel tele családban uralkodik, egyformán rendelkezik az anyagi ügyekkel, az indián és mesztic cselédekkel és a család tagjaival, akiknek szerelmi és házassági ügyeit rendre elintézi.

Nagy mult áll mögötte, sokat próbált, a negyedik férjét nyüvi, meg van kenve a tapasztalat és okosság minden hájával, egy kis egészséges cinizmust hozott változatos multjából, képmutatás nélkül szókimondó. Nagyszerű asszony, egyéniség, stílusa van. Ezt kell Fedák Sárinak játszani, a leggazdagabb és legkomplikáltabb női szerepet, ami évek óta magyar színpadra jutott.

A meglepetés pedig az, hogy a művésznő ezúttal mellőzi a túlzás sűrűn kínálkozó alkalmait, a legegyszerűbb eszközökkel játszik, mindig csalhatatlanul a vonalban marad, minden hangsúlyt a maga értékében alkalmaz. Játéka maga a természetesség, minden szava az alakból jön ki, a test melege érzik rajta, minden mozdulata beszél és jellemez. Nagy és örvendetes színházi esemény ez: egy fényes tehetségű művésznő sok tévedés és viszontagság után eljutott művészete teljességéhez.

A darab is nagyon érdekes. Regényből készült, a menete erősen epikai, de a cselekvénye mindig az érdekes oldala felől van a közönség felé fordulva; tele van jól megfogott alakokkal és főképpen szinte kézzelfoghatóan érzékeltet egy különös, félig európaias, félig exotikus miliőt.

Furcsa keveredése a fajoknak: elegáns angolok, bőszen féltékeny, lovagias és babonás spanyolok, indián és félvér cselédek egyazon családban; unoka, aki apáca akar lenni, de a nagyanya okossága az esküvő felé téríti, másik unoka, aki megszökik vad-féltékeny spanyol férjétől és beleszeret a diszkrét és elegánsan nyugodt angol fiúba, indián dajka, aki agyonlövi a bősz spanyol férjet s utat nyit kedvencének az új házassághoz, s a végén a nagymama, aki rajta tartotta a kezét mindenkin, kicsit sommásan, de szerencsésen elintéz mindent.

A színpadon mindig olyasvalami van, ami csalódásig hasonlít az élethez. Az egész együtt nem a legmagasabbrendű költészet, de költészet. Hogy mindez teljes értékkel benne van az előadásban, a színészek mellett a rendező, Hegedüs Tibor sikere.

A darab és Fedák Sári játéka mintha lelkesítené a színészeket: az előadás minden részletében kitünő, nincs egy félrejátszott vagy üres pillanata. Minden színész minden jelenésben azt csinálja, amit kell, hiánytalanul kihozzák az alakokat és hiánytalanul összejátszanak. A darabnak az a jó tulajdonsága, hogy minden szereplőnek ad legalább egy jelenetet a nagyanya kimagasló szerepe mellett.

Tolnay Klári érzelmessége, Dán Etelka fanyar ízű fiatalsága, Beregi Oszkár fölénye, Greguss Zoltán szilajsága, Somló István eleganciája, Gellért Endre ifjúi közvetlensége, Ajtay Andor férfiassága, K. Boócz Lajos és Orsolya Erzsi jellegzetessége, Szécsi Ferenc jó megjelenése kisebb szerepekben is sokat ad a sikerhez.

Schöpflin Aladár