Írta: Ambrózy György, a Mária Terézia Rend lovagja

A képviselőház napirendjén lévő városrendezési javaslathoz szeretnék hozzászólni.
Kétségtelen, hogy ilyen rugalmas kerettörvény széleskörű felhatalmazást ad Budapest külsejének átalakítására, s a dolog természeténél fogva számos olyan ütközőpontot teremt, ahol a magánérdek és a közérdek szembekerülnek egymással.

Akik Budapestet önzetlenül szeretik és felismerik azt a rendkívül fontos nemzeti érdeket, amely fővárosunk esztétikai rendezését sürgeti, csak azt kivánhatják, hogy a magántulajdon orthodox értelmezése ne lehessen akadálya Budapest hibái kiküszöbölésének. Itt az ideje, hogy az arra illetékesek a tradíciók figyelembevételével végre megtalálják azt az irányt, amely Budapest köztereit, főútvonalait, Dunavonalat, középületeit harmonikus egységbe foglalja és kiküszöbölje a visszásságokat, belső ellenmondásokat, amelyekkel ma lépten-nyomon találkozunk.

Egyetlen gyakorlati példán próbáljuk megmutatni a folyamatban lévő megoldások helytelenségét. Csekélyszámú köztereinken, amelyek ráadásul szűkméretűek is, azt a célszerűtlen és stílusrontó irányzatot kell tapasztalnunk, hogy bokrokkal ültetik tele őket. A tér lényege abban van, hogy messze láthasson az ember, hogy a pillantásnak szabad kifutása legyen, a bokordekorációk pedig mesterséges falakat emelnek pillantásunk elé, elveszik a kilátást s ezzel tönkreteszik a tér tulajdonképpeni lényegét. Olyan ez, mintha egy terem szélén a székeket a fal felé állítanánk. (Vegyük végre figyelembe, hogy ami célszerűtlen, az mindig stílustalan is…)

A Budapestet látogató külföldiektől sűrűn hallhatjuk, hogy fővárosunkban csodálatos természeti adottságai mellett hiányzik az a bizonyos nagy attrakció, amely számára különleges vonzóerőt jelent. Olyan attrakcióra gondolunk, mint az olasz városok műemlékei és műkincsei, Haarlem virágai, Amsterdam Rembrandt-képei, Davos téli sportja, Monte Carlo kaszinói. Annál kirívóbb ez a hiány, mert Budapestet a természet olyan kincsekkel halmozta el, amelyek szinte felkínálják ilyen jellegzetesen budapesti látványosság lehetőségét.

Mi az, amit a külföldi világ egyetlen fővárosban sem találhat meg a gyönyörködés és a szórakozás ezer lehetősége mellett? Budapest csodálatos hőforrásai. Ezeknek egységesen irányított és nagyszabásúan megoldott felhasználásával olyan idegenforgalmi attrakciót teremthetnénk, amelynek valóban csodájára járhatna a világ.

Gyakorlati példával szolgáljunk?
El tudunk képzelni (mert minden lehetőség megvan hozzá) egy olyan óriási méretű üvegcsarnokot, amely a melegforrások felhasználásával a délszaki örömök miliőjével, strandfürdővel, sétányokkal, délszaki növényekkel és pázsittal, melyet melegforrásai fűtenének, – venne körül egy nagyszabású strandfürdőt, amelyet egy üvegfal választana el a legzordabb téltől. A világ egy csodával lenne gazdagabb.

Annyi bizonyos, hogy Budapest alatt elterülő óriási melegvízmedence van predesztinálva arra, hogy a magyar főváros jellegzetes attrakciója legyen. Ennek intézményes biztosítását, az erre irányuló alapvető kezdeményezést, vagy ilyenirányú törekvést nélkülözzük a törvényjavaslatban.