A devalváció tanulságai

1937 | Február

Irta: Róz Jenő dr., a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank igazgatója

A devalváció kérdése számos tanulságos megfigyelésre adott alkalmat a jelenlegi gazdasági válság folyamán. Ebben a kérdésben a válság arra tanitott meg bennünket, hogy a devalváció és állambankrott többé nem synonim fogalmak, mint az régen a közfelfogásban élt. Devalválni lehet tudatosan, tervszerüen is, még pedig nem bukási, hanem szanálási célzattal. Más kérdés természetesen, hogy a várt szanálást a devalváció előidézi-e és ha igen, önmagában idézi-e elő, vagy más körülmények kapcsán?

Ismeretes, hogy legutóbb a devalvációkat különböző indokból és célból határozták el a különböző országok. Igy mindenekelőtt Angliában a devalvációt, vagy helyesebben az aranystandard feladását tudvalévően kizáróan az a kényszerhelyzet váltotta ki, hogy a Franciaországgal fennálló esedékes aranytartozását Anglia saját aranykészletével megfizetni nem tudta, kénytelen volt tehát a fontsterlingnek a nemzetközi piacokon történő eladása utján, tehát annak kinálásával a hiányzó aranyat megszerezni.

Az ugynevezett sterlingblokk tagjai pedig azért tartották szükségesnek az angol példa követését, mert egyrészt félnek attól, hogy elvesztik a számukra egzisztenciális jelentőségü angol piacot. Másrészt tartottak az angol ipar devalváció által dumpingolt versenyétől. Ezek az országok, mint Anglia satellitjei, szintén kényszerhelyzetben voltak, amikor pénzértéküket devalválták.

Ezzel szemben tudatos, tervszerü és előre bejelentett volt az Egyesült Államok devalvációja. Hogy Roosevelt a devalvációval milyen konkrét célt akart elérni, még ma sem világos eléggé. A devalváció kockázatos és sokszor kétélü fegyverével rendszerint oly ipari országok szoktak eredményesen élni, amelyek abban a feltevésben, hogy a bérek, a nyersanyagárak és közterhek nem alkalmazkodnak gyorsan a leértékelt valutához, az exportáló ipar számára egy átmeneti valutaprémiumot akarnak biztositani. De Rooseveltnek nem lehetett ez a célja, hiszen az Egyesült Államok jóléte szempontjából az exportipar nem döntő jelentőségü, másfelől maga is hangoztatta, hogy a devalvációval párhuzamosan gondoskodni kiván a bérek emeléséről és a nyersanyagtermelők megsegitéséről is.

Mindez, valamint Roosevelt egyéb intézkedései a New-Deal keretében, az óriási beruházási akció, a tudatos hitelinfláció stb. inkább arra vall, hogy a devalváció is csak egy eszköz akart lenni a többi mellett, amellyel az előző rezsim passzivitásával szemben az uj rezsim aktivitást, még pedig radikális aktivitást akart mutatni és ezzel, valamint azzal, hogy a spekulációt a maga szekere elé fogta, a magánvállalkozásnak erőteljes lökést akart adni. Szóval, e következményeiben kiszámithatatlan, de talán ösztönszerüen megérzett experimentummal, a szunnyadó, vagy elernyedt energiákat a népből szinte kicsiholni: ez lehetett a roosevelti próbálkozás igazi rugója.

A devalváló országok harmadik csoportjába az ugynevezett aranyblokk államai tartoznak. Ezek kifejezetten elutasitották az önkéntes devalváció gondolatát, amely takarékos, saját valutájában és az ország krizistleküzdő önerejében bizó népeiknek mindig ellenszenves volt. Ugy Franciaország, mint Svájc és Hollandia szigoru és következetes deflációval igyekeztek a bel- és külföldi árak között jelentkező exportgátló diszparitást leküzdeni, nagyrészt kellő eredménnyel.

Ismeretes, hogy Laval bukásával Franciaország népszerütlen deflációs politikáját, belpolitikai okokból feladni kényszerült, ami aztán, különösen Blum direkt az ellenkező végletbe menő bér- és áremelő politikája után kikerülhetetlenné tette a devalvációt. Ennek hatása alól Svájc és Hollandia sem tudta magát kivonni, amivel aztán be is zárult a devalvációs körgyürü.

Összefoglalva most már a devalvációk eddigi módszereit és eredményeit, a következő megállapodásra jutunk:

a) Fizetési mérlegének kedvezőtlen alakulása, más szóval aktuális fizetésképtelenség aranyban, kényszeritette az aranyblokk elhagyására Angliát és a tőle való függőségek a fontblokk többi államait. Ugyancsak az aranyban való fizetésképtelenség késztette a kötött devizagazdálkodás bevezetésére az ismert középeurópai államokat, aminek következményeként ezek az országok egyrésze deklarativ uton (igy Olaszország, Csehország), mások manipulativ uton (például a többi dunai állam), a valutaprémium rendszer bevezetésével devalválták valutájukat.

Ezzel szemben az Egyesült Államok inkább pszichológiai okok, mig a három aranyblokk országot kifejezett szándékaik ellenére Franciaország belpolitikai helyzete és intézkedései kényszeritették be a devalváló államok sorába. További különbség az Egyesült Államok és a többi országok devalvációja között az is, hogy az előbbi kifejezetten az árnivó gyors emelkedését szándékozta elérni, míg a többi országok céljainak csak az árnivó stabilmaradása, vagy legfeljebb lassu utólagos emelkedése felelt meg. Amint látjuk tehát, a devalválásnak ugy okai, mint körülményei országonként különbözők.

b) Igy Anglia, mely elsőizben devalvált, rendkivüli előnyöket huzott mindenekelőtt ebből az időbeli elsőbbségből, másrészt abból, hogy devalvációja egy árdepressziós időszakra esett s igy nyersanyagszükségletét változatlan árakon szerezte be és életfenntartási indexe nagyjában változatlan nivón maradt. További előnyként jelentkezett az az erőteljes tőkevándorlás, amely devalváció után Anglia felé, mint már szanált vagy ilyennek tekintett valuta országa felé megindult.

A valuták stabilitása iránt való általános lappangó bizonytalanságot a fontdevalváció elevenné tette, sőt a politikai bizonytalanság és a kötött gazdálkodás korlátozásai a tőkemenekülési hajlamot még fokozták is. A menekülő tőkék főgyüjtőhelye 1934-ig Anglia volt. A londoni piacon igy jelentkező nagy aranybőség, kapcsolatban a kormány uj autarkiás és birodalmi kereskedelmi politikájával, erőteljes lendületnek adott lökést, ugy hogy Anglia már 1932-ben tuljutott a válság mélypontján.

c) Kérdés, hogy mi történt volna, ha Franciaország 1931-ben nem kényszeriti Angliát egészben, körülbelül 100 millió fontnyi rövidlejáratu hitelének azonnali megfizetésére, hanem – mondjuk – a hitelt konszolidálja? Igy Anglia nem lévén kényszeritve az aranyalap elhagyására, a font nem devalválódik és a devalvációk egész sora bizonyosan elmarad. A világválság lefolyása természetesen ilyképpen egészen más alapot öltött volna. Hogy minőt, azt természetesen senki meg nem mondhatja. Az azonban valószinünek látszik, hogy a devalvációnak, mint egyetemes világszanáló eszköznek, nem lett volna annyi hive, mint ma.