Szent-Györgyi Albert, a világhírű magyar professzor, a szegedi egyetem tanára a stockholmi zenecsarnokban lezajlott ünnepségen Gusztáv svéd király kezéből átvette az orvosi Nobel-díjat. Az agg király gratulált a nagy tudósnak, mielőtt átadta volna a páratlanul értékes díjat.

Beszélgetés Szent-Györgyi Albert professzorral svédországi visszatérése után

Svédországi diadalmas útja után hazaérkezett Szent-Györgyi Albert professzor. A Nobel-díjas magyar tudós néhány napot a Balaton mellett töltött, ahol vitorlás szánkázással szórakozott, majd a budapesti ünnepeltetéseket elkerülve, a legnagyobb titokban hazautazott Szegedre.

A szegedi gyors étkezőkocsijában beszélgettünk. Szent-Györgyi Albertról el lehet mondani, hogy nemcsak a világ legkitűnőbb tudósa, de a legnagyszerűbb interjú-alany is. A kérdéseket a professzor már kívülről tudja.

- Természetesen svédországi élményeimről akar hallani, úgy-e? - teszi fel bemutatkozó szavaim után a kérdést. Azok az élmények, amelyeket odakint megéltem, valóban rendkívüliek voltak. Elsősorban a svéd nép kultúrája hatott rám. Ez a nemzet távol élt a háborútól és ma is távol él a háborús gondolattól s így minden erejét koncentrálni tudja kultúrájára.

Ezt a tényt legelsősorban az ujságíróknál tapasztaltam, akik nem a szokványos európai intervjú-modorban kérdeznek, hanem mingyárt a lényegre térnek és tudományom módszerei és kísérletei iránt érdeklődnek. Az ujságírók magatartása és érdeklődése természetesen az olvasóközönség beállítottságát is mutatja.

- Milyen impressziót tett önre a királyi család?
- Elragadóak. A királyi család jelenlétében megfeledkezik az ember arról, hogy uralkodópárral és trónörökössel áll szemben, annyira egyszerűek és közvetlenek. Az pedig ismét a kultúra csodálatos jelentőségét bizonyítja, hogy a Nobel-díj átadásakor meghajolt előttünk, a tudomány és a művészet előtt. Rendkívül meleg érdeklődést tanúsított a magyarok iránt, sokat hallott rólunk és őszinte örömmel tölté el, hogy magyar kapott Nobel-díjat.

- Mi volt a legjellemzőbb élménye, professzor úr?
- Kétségtelenül a Nobel-díj kiosztását követő bankett tósztja. Anélkül, hogy összebeszéltünk volna, mind a hatan a háborús gyűlölködés ellen és az örök béke mellett foglaltunk állást. Mi, akik a világ legkülönbözőbb részeiről jöttünk ide össze, egyformán éreztük a háború fenyegető rémét és minden munka és maradandó érték alapfeltételének kihangsúlyozását: a békét.

- Nem érez ellentétet professzor úr Nobel találmánya ás alapítványa intenciója között?
- Semmi esetre sem. Nobel nem azzal a szándékkal találta fel a dinamitot, hogy embereket öljenek vele, hanem a munkások számára akarta megkönnyíteni az alagútépítést és egyéb hasonló munkát. Hogy aztán mire használják fel a feltaláló művét, azért ő már nem lehet felelős, különösen nem halála után. Gondoljon csak Herzre, aki a rezgést állapította meg, ami ma a rádió alapfeltétele. És mégis igen sokan arra törekszenek, hogy a rezgésen alapuló halálsugarakat feltalálják. Nem. Nobel csak jót akart.

- Hogy történik a Nobel-díj összegének átadása?
- Amikor a király a Nobel-ünnepségen átnyújtja a diplomát, annak aranypecsétjében egy bon van 160.000 pengőről. Azért nem adnak csekket, mert utána bál van és az embernek mégsem kellemes ennyi pénzzel táncolni menni. Másnap azonban jelentkezik az ember a Nobel-alapítványnál és ott megkapja a csekket.

- És mikor váltható be?
- Az a Nemzeti Banktól függ.

- Mi a titka professzor úr annak, hogy a tudományt a sporttal, a tánccal, szóval a szórakozással ilyen remekül össze tudja egyeztetni? Tudóst nem így képzei el az ember!
- Visszakérdezem. Tudós csak pléharcú ember lehet? Tudóst csak laboratóriumban, műszerei között lehet elképzelni? Én a tudóst kicsit művésznek is érzem, akinek mindenhez köze van. Én azon csodálkozom, hogy ezt a kérdést egyáltalában felteszi. Hogyan, hát egy tudós ne szórakozzék, ne sportoljon és ne táncoljon? Miért?

- Nagy konsternációt váltott ki professzor úr világszerte az a megjegyzése, amelyet Svédországban is megismételt, hogy az emberek jók. Változatlanul fenntartja?
- Természetesen. Az egyes ember jó. Az egyes ember nem akar háborút, nem akar ölni, békében szeretne élni. Csak a nemzetközi helyzet által megteremtett politikai struktúrák okozzák azt, hogy az egyes ember akarata nem tud érvényesülni.

Faragó László Pál