A szellem kemény sugara hasított bele a magyar közélet kissé fásult decemberi hangulatába.
Szekfű Gyula, a nagy magyar tudós komoly és súlyos szóval intette magábaszállásra ez ádventi napokban a magyar társadalmat, azokat a magyar embereket, akik az ország jövő sorsáról nemcsak szavalnak, de gondolkodnak is. Amit a tudós a nyilas mozgalomról mondott, az intelem, amelyet a germanofil szekták nyílt és titkos pártfogóinak címére intézett, a bölcs és méltóságos szavak, amelyekkel a szellem munkásainak bírói szék elé idézését elítélte, azokról ehelyütt nem szólunk.

De amit Szekfű az ország gazdasági problémáiról, helyesebben az ország legfőbb gazdasági vonatkozású nemzeti feladatiról mondott, azt jól jegyezze meg minden magyar polgár, legyen az hivatalnok, iparos, kereskedő vagy szabad pályán dolgozó ügyvéd, orvos vagy mérnök.

„Egyetlen nemzeti feladatunk a két és fél millió éhező, fázó magyarnak emberi méltóságba való visszahelyezése. A nagybirtok mai kiterjedésében Magyarországon sokáig fenn nem tartható. Középosztálynak széles rétegei még ma sem látják be ennek a folyamatnak a szükségességét. A magyar társadalom átalakulásának organikus munka útján kell bekövetkeznie, mert a forradalom következménye kaosz s végső fokon idegen uralom volna.”

Igy, logikus sorrendben egymás után leírva, Szekfű e négy tételéből minden magyar polgár kiolvashatja, hogy jövő sorsa s gyermekei élete elszakíthatatlanul egybeforrott a magyar zsellérek tömegének, az éhező és fázó tiborcoknak megsegítésével, emberré emelésével. Mindennapi kenyerünk, mindaz, ami életünk dísze és öröme, a magyar gazdasági és szellemi kultúra egész épülete ingoványos talajon áll, mindaddig, amíg alattunk „két és fél millió ember biztos munka és jövedelem nélkül tengeti éhező és fázó, tápláló élelmet, melegséget és minden kultúrszükségletet nélkülöző életét”.

Addig, amíg ez a ma még néma tömeg a mi városi kultúránk világossági körén túl keserű nyomorban gyötrődik és sóvárog az élet legszerényebb javai után, addig a magyar városi polgár életrendje, aránylagos jóléte, mindennapi kenyere, politikai embersége sincs biztonságban. Ezért van elszakíthatatlanul egybekapcsolva a magyar polgár élete a magyar zsellér jobb sorsával, ezért véssük eszünkbe Szekfű Gyula tanítását s ezért ne sajnáljunk semmiféle áldozatot a magyar földnélküli zsellértömeg megmentésére!