Budapest, augusztus 9.
Októberben lesz egy esztendeje, hogy Darányi Kálmán Magyarország miniszterelnöke lett. Zavaros, aggodalmas, baljóslatú időszakban vállalta súlyos és felelősségteljes megbizatását. Elődjének hosszú, halálos betegsége a központi hatalom erejét és tekintélyét bizony nem erősítette: a közhangulat romlott, bizonytalanság érzese lett úrrá a lelkeken, az adópénzen fizetett léhűtők hada nőttön-nőtt, az őrmesterek marsallbotról álmodoztak, kalandos tervek kúsztak és úsztak a levegőben, mint az ökörnyál a nyárutó országútjain, a kormánypárt janicsárjai naphosszat verték üstjeiket az Eszterházy uccában, elképesztő kormánylisták, fröccsszagú puccshírek keringtek a fővárosban és a vidéken, amelyek mind fülledtebbé tették az atmoszférát és alkalmat adtak ellenségeinknek arra, hogy patkánymódra kikezdjék jóhírünket, hitelünket, becsületünket.

Gömbös tragikus elmúlását megelőző hónapok veszedelmesen kezdtek hasonlítani új alkotmányosságunknak ama dicstelen korszakára, amikor Bethlen István került a kormány élére. Akkor is, most is: a bűvészinasok szabadjára engedték a gonosz és pajkos szellemeket és nem bírtak velük! Avatatlan vándorlegények elhengerítettek Aeolus barlangjának nehéz kövét, a pusztító szelek és viharok szárnyra keltek, fékezhetetlenül! Bethlen történelmi érdeme, hogy magyar államiság viharvert hajóját a tajtékzó, romboló tengerárból kikötőbe vezette.

Darányi Kálmán hivatása és feladata semmivel sem kisebb, mint a Bethlen Istváné!

Lelki egyensúlyában megrendült, társadalmilag szétszakadó, külföldi eszmeáramlatok lidércfényei felé tántorgó, a szenvedély és a gyűlölet vakságával megvert ország volt úgy Bethlen, mint Darányi öröksége. De ne felejtsük el: a háború utáni Európa szociális problémái Bethlen kormányzásának idején még a világégés hamuja alatt pislákoltak, nem lángoltak fel olyan gigantikus méretekben, mint manapság!

A Sándor téri palota mámoros optimizmusa helyet adott a körültekintő józanságnak. Gömbös Gyula, aki mindhalálig katona maradt, a rajtaütésszerű támadást, a frappáns megoldásokat kereste a politikában is: Darányi Kálmán, hogy a katonai hasonlatoknál maradjunk, sokkal inkább az állóharc, a türelem, a kitartás embere.

Gömbös kivételesen vonzó emberi tulajdonságai és valóban nem köznapi politikai képességei nem tudták megóvni hangulatainak, érzelemvilágának, indulatainak kísértéseitől. Darányinak nincsenek démonjai, amelyek megzavarnák, befolyásolnák, öntudatlanul is irányítanák cselekedeteit; hiúság, dicsőségszomj, bosszú, ködbevesző ábrándok idegenek a lelkületétől. Kiegyensúlyozott, mértékletes, igénytelen, kötelességtudó, de sokat tépelődő, önmagában, de nem önmagával vívódó, rendkívül cirvumspectusos, távolba tekintő, így nem könnyen végleges ítéletet formáló férfiú, aki azonban amikor terveit és céljait összhangban látja lelkiismeretével, a konokságig megingathatatlan.

Gömbösnek leggyengébb oldala az emberismeret volt. Darányinak azonban, aki előtt Bethlen, Károlyi és Gömbös miniszterelnöksége idején neglizsében vonult el a magyar politikának úgyszólván minden tényezője és személyisége, alkalma és ideje volt megismerni és kiismerni a politikai sakktábla figuráit: a bástyákat, akikre építeni dőreség, a futókat, akik megszaladnak az első kakaskukorékolásra, a lovakat, akik az abrakostarisznya nagyságával mérik össze hűségüket…

Tévednek a baloldalon, akik Darányit Bethlen István alteregójának tekintik, de ugyanúgy tévednek a jobboldalon, akik Darányiban szélsőségeket tűrő Papen-figurát remélnek. Darányi a lelkiismeret embere. De egyedül a saját lelkiismeretéé.

A miniszterelnök bizonyára éppen olyan jól tudja, mint mi, közrendi polgárok, hogy a nemzet veteményes kertjében több a dudva, giz-gaz, szamárkóró és mákvirág a kelleténél és hogy a kerítések mögött sűrűn üti fel lapos fejét a bolondgomba.

A kormányelnök magaslaton áll és messze lát.

Európa legtöbb parlamentárisan kormányzott államában ma elkeseredett, szenvedélyes politikai harcok dúlnak a hatalomért. E harcok lendületét a megváltozott élet diktálja: tömegrohamoknak, a néplélek háborgásának, a bolsevizmus és a hitlerizmus fertőzésén túl azonban egyéb okai is lehelnek, milliók és milliók reménytelen élete, emberhez méltatlan balsorsa. Kizárólag a kard, a szurony és a gumibot sehol sem bizonyultak alkalmaknak a kor problémainak végleges megoldására.

Tűnő éveink szívdobogása a szociális kérdés: a dolgozó tömegek egészségesebb, tisztább, testvériesebb életmódhoz való segítése. Egyik oldalon megterhelni a dolgozó és adózó népet a közkötelességek ólomsúlyával, a másik oldalon a krisztusi szeretet és a gazdasági igazság oltalmát megvonni tőle: ez nem az előrelátó és körültekintő státusférfiúi bölcsesség, hanem a szoldateszka gőgbe és butaságba dermedt politikája.

Darányi Kálmán, aki harmadosztályú vasúti kocsiból szállt ki az osztrák fürdőhelyen, ahol háromhetes szabadságát tölti, aligha ítéli meg másként a világnak és hazájának közállapotait. Erre a feltevésünkre vall, hogy az őszi törvényhozás elé a titkos választójogi törvényjavaslattal egyidejűleg nagyszabású szociális intézkedések egész sorozatát terjeszti, amelyek mindazoknak a vidékeknek népjóléti, egészségügyi és kulturális megsegítését és felemelését kívánják céltudatosan szolgálni, amelyeket a nagyvárosi élet tűzkohója nem képes sem megvilágítani, sem átmelegíteni.

A miniszterelnöknek tehát kétségtelenül az a meggyőződése, hogy a szélsőségek elleni elhatározott hadjárat akkor jár igazi sikerrel és maradandó eredménnyel, ha azt nemcsak az okozatok, hanem egyidejűleg az okok ellen is viseljük, amelyek az elkeseredést és elégületlenséget és uszítás, izgatás, lelketlen és becstelen demagógia nélkül kihívják és táplálják.

Ennek az utolsó részletéig is végiggondolt hatalmas szociális munkaprogramnak életrekeltését a miniszterelnök Hóman és Széll miniszterekre bízta.

Darányi tehát hadat üzen száz meg ezer magyar falu koldusszegénységének, vihartálló gátakat emel a nyomorúság s ennek fattyúgyermeke, a lázítás szennyes árvizének. E szociális mozgósításhoz a kormánynak a társadalom áldozatkészségére van szükség.

Reméljük, a miniszterelnök nem fog csatlakozni!

Lázár Miklós