Január 1-vel 30-ik évfolyamába lép a magyar irodalom vezető folyóirata, a Nyugat. 1908 január 1-én, amikor Ignotus, Fenyő Miksa és Osvát Ernő a századforduló magyar irodalmának ifjú tehetségeit maguk köré gyüjtve a folyóiratot megalapították. Magyarország lappangó szellemi erjedés állapotában volt. Pusztán a Nyugat zászlajának kibontása, pusztán az európai kultúrához való tartozás fentartás nélküli beismerése, úgy hatott, mint felszabadítás, amely a nemzet csaknem valamennyi teremtő rétegét az ifjú folyóirat táborába vezette.

A magyar lélek tragikus kettészakadásában, amely állandóan Nyugat és Kelet között ingadozott, amely sohasem tudta magát felszabadítani a keleti eredet álmaiból, már a puszta elhatározásnak, hogy teljesen Nyugat felé forduljon, forradalmasítania kellett a szellemeket. Még akkor is, ha Ady lángelméje sohasem öltött volna is politikai alakot - ami különben szintén nem volt véletlen -, ennek az ifjúságnak új formája és eredeti szelleme maga után vonta volna a réginek békés lebontását. De a felszabadító, sőt mámorosító az volt ebben a kezdeményezésben, hogy a nyugati, az európai szellem éppen a nemzeti kultúra számára válhatott teremtővé és újítóvá.

A nemzeti erjedés éveiben, amikor a magyar lélek új, modern alakját kereste, éppen az volt a nagy, ma már az irodalomtörténetbe tartozó teljesítménye a Nyugatnak, hogy megtalálta az új szavakat, az új fogalmakat, az új élménytartalmakat. Oly különböző szellemeknek és temperamentumoknak, mint Ady, Babits, Móricz, Kosztolányi, Tóth, Kaffka, vagy a kritikusok közül Osvát, Ignotus, Fenyő, Schöpflin, Hatvany, az a kollektív érdemük volt, hogy megnyitották és gazdagították a magyar nyelvet, hogy áttörtek a 19-ikből a 20-ik századba, és nem utolsó sorban, hogy arra a felismerésre ébresztették a lelkeket, hogy a magyar irodalom nagy és szent ügy, amelyért érdemes harcolni és szenvedni.

A Nyugatnak ez az elhivatottsága volt az, amely ezt a politikailag annyira heterogén kört a háború folyamán mint az európai humanitás, a tragikus alázat és aktív békevágy valódi megtestesítőjét, a kultúrember egyedül méltó attitüdjében tartotta meg. Abban az időben, amikor Európa sok nagy alakját a sovinizmus sötétítette el szellemileg, jelentek meg a Nyugatban Ady legremekebb békezsoltárai, Babits "Húsvét előtt"-je. Európa jövendő szellemtörténetében sohsem lesz figyelmen kívül hagyható ez a tény, az igazi magyarság mélységes humanista magatartása.

És a háború után is, amikor a magyar nyilvános életben nem egy jele mutatkozott a gerontokráciának, - hogy Szekfű Gyula egy kemény, de igazságos szavával éljünk -, megtalálta ez a folyóirat a helyes utat: a fiatal nemzedékhez való csatlakozást. Az ifjú tehetségek belenövekvése az idősebb nemzedékek kereteibe, az a buzdítás és támogatás, amelyben egy Osváttól vagy egy Babitstól részesültek, arról tanuskodott, hogy a Nyugat köre fiatal maradt s így tárt kapuja az állandó megújúlásnak és alkotásnak.

Ezt a régi, új Nyugatot, a valódi magyar szellemnek ezt a forrását, amely sohasem tagadta meg az Európával való szerves kapcsolatot, üdvözli most a magyar társadalom, születésének 30-ik évfordulóján. Eljövendő új három évtizede talán kevésbé viharos lesz, mint az elmúlt, de bizonyára nem lesz kevésbé intenzív.