Egry József kiállítása Fränkelnél méltó folytatása volt e szalón elsőrangúan érdekes tevékenységének. Egry művészete a legkülönállóbb, legeredetibb, legegyénibb megnyilatkozások közé tartozik. Ő az a művészünk, aki legélesebben válik el még rokon törekvésű társaitól is. Művészete nem könnyen jellemezhető, a hagyományos művészeti fogalmak, kifejezések egytől-egyig cserben hagynak, ha Egryhez közeledünk.

Egészen különleges világot alkot, mely csakis az övé és nem könnyű az út, mely hozzá vezet. Annak, aki álmai világát vele együtt átélni akarja, nagyon sokat kell elfelejtenie, a szemlélők legtöbbje pedig szívesen támaszkodik ismert kapcsolatokra és nem könnyen hajlandó arra, hogy mindent újra kezdjen.

Egry kétségtelenül a leglirikusabb lélek összes festőink között, de lírája egyáltalán nem jelent olvadékony érzelmességet. Férfiasan szenvedélyes, mélyhangú, a hétköznaptól messzire elvonatkoztatott líra, amely legtöbbnyire a végtelenség felé szárnyal. Egryt barátai a fény költőjeként szokták ünnepelni, azt állítják róla, hogy a levegő változékony, illanó és mindent immateriálissá varázsoló fényjelenségei gyujtják fel alkotó képzeletét. Igaz, hogy legtöbbnyire ilyen témákba öltözteti lelki izgatottságát, de nem kizárólag ezek adják művészetének lényegét.

Ez inkább mohón gyötrelmes és izgatott lelki állapot, amelyben Egry túl akar emelkedni a világ könnyen meglátható külsőségein, mintha csak leghatalmasabb erői érdekelnék, nem sok ügyet vet a külső megjelenésre, elhanyagol minden vonalat, színt, minden megszokott térbeli elhelyezkedést. Az úgynevezett külső valóságot festőink közül senkisem veti meg ennyire látományai belső igazságáért. A mai víziós festői irány kitünő gárdájában nyilvánvalóan az ő művészete a leglátományszerűbb.

Egryt lírája nem hétköznapian tetszetős dallamokra hangolja, hanem vergődve előtörő, küzködő akkordokat csavar ki lelkéből. Különös világba ragad, ahol a tér és a benne elhelyezkedő tárgyak formáinak feloldott emléke valóságos lázban ég, ahol nincsen megnyugvás, nincsen olcsó gyönyörködés, csak izgatottan előtörő mohó sóvárgás, amely szétolvaszt, felszí, átgyúr mindent, amit magához ragad. Azok az izzó fénysugarak, fénynyalábok, amelyek széttörik és tagolják, majd összefoglalják kompozicióit, a külső világban egyáltalában nincsenek meg, erőszakos átalakító harcuk a művész képzeletében született meg.

Egry mindent újra kezd, semmi eddigi megoldást nem fogad el és minden képzeletbeli túlfinomodottsága mellett is gyakran némi primitivitásba öltözteti festményeit. Ez a mindent újrakezdés festői technikájában is megnyilvánul, mert hogyan illenének a megszokott festői kifejezésmódok különleges vágyaihoz? Új technikát alkot magának, fehér alapra pasztelszerűen vékonyan alkalmazott festéklazurokkal ábrázol.

Kevés, inkább megtört, mint harsogó színt használ. Izgatott konturjait gyakran megismétlődő árnyékokkal támasztja alá, délibábszerűen lebegő bizonytalanságba öltözteti vízióit, amelyeknek darabosan előtörő dallamtalansága gyakran a mai zene stílusára emlékeztet.

*

Aba-Novák Vilmos bemutatta azt az óriásméretű festményét, melyet a milanói triennále számára készített. Félig-meddig freskó, félig-meddig propaganda-ábrázolás. A magyar iparnak legjelentősebb ágazatait tünteti fel fölötte ötletesen kavargó és zsúfolt kompozicióban. Nyomdászat, könyvtermelés, textilipar, korszerű mezőgazdálkodás, bányászat groteszk módon egymásra torlódó jelenetei harsogva vonják magukra a néző figyelmét.

De ez a stilus, amely nem volna talán helyénvaló az elmélkedés és magábaszállás valamely csendes csarnokában, kitünően oldja meg célját egy zajos és nagy tömegektől látogatott kiállításon. A harsogó színek nincsenek annyira összehangolva, mint Aba-Novák megszokott képalakításain, a kompozició és a részletek rajza azonban a szokott virtuózitást mutatja.