- Úgyvan. Ez a helyes kifejezés. Bocsáss meg, megérdemeltem a rendreutasítást. De meg fogod érteni élénkségemet - az ember ritkán jut ilyen szenzációhoz. Engem a halottak mindig érdekeltek és izgattak és ingerelték a kíváncsiságom - hát még az élők, képzelheted! na és most, gondold el, egyszerre kapom, egyszemélyben, mind a kettőt! élőhalott! micsoda érdekes, kivételes állapot! a halottal nem kell közvetve, spiritisztikus ceremóniák útján keresnem az érintkezést - a halott személyesen világosíthat fel engem, szegény, szerény, szimpla embert, aki csak élek, nem vagyok azonkívül, hogy élek, még meg is halva. Bezzeg te irigylésreméltó ember, neked jó dolgod van, huncut... ezt jól megcsináltad... Persze, jól érzed itt magad, mi?

- (tompán): Rettenetes... Rettenetes...

- (csodálkozva): Rettenetes? Nem értem.

- (tompán, üveges szemekkel): Körülöttem nyomorult férgek... dühöngő őrültek... előttem a fal... mögötte semmi... és ez így lesz mindörökké...

- (ámulva): No, de megbocsáss... hiszen nem erőszakkal hoztak ide... te magad jelentkeztél, immár harmadszor.

- (tompán): Igen... mert nem birtam tovább... a gondolat... a percre meg nem szűnő kínzó, gyötrelmes gyanut... ami itt kísért, mint az árnyék... hogy én elmebeteg vagyok.

- (vállatvonok tünődve).

- (keserűen): Te talán nem hiszed el, hogy én elmebeteg vagyok?

- (legyintek): Elmebeteg? Mi az, hogy elmebeteg - nekem ne szépítsd a szót, egy sült bolond vagy, rendes őrült.

- (tompán): Na, úgye.

- Régebben tudom, mint te.

- (meghökkenve): Régebben?

- Hát persze. Sokkal régebben. Nem is erről van szó, hanem...

- (kicsit sértődötten): Kérlek... ami azt illeti... hogy régebben... ezen egy kicsit... ugyanis régebben nem voltam az... és most is csak...

- Ugyan, hadd el, most is bolond vagy, ezen nincs mit vitatkozni, megbocsáss. És nem is erről van szó, mondom, hanem arról, hogy nem értem... én azt hittem, te nemcsak tudsz erről, hanem jól is érzed magad ebben az állapotban, - örülsz neki, mint valami kivételes dolognak, ami elválaszt a többi embertől és fölébük emel.

Ebből indultam ki, természetesen, miután magad jelentkeztél e kivételes úri ház lakói közé, ahol mindenki büszkén és boldogan vallja magát másnak, különbnek, császárabbnak, napoleonabbnak, költőbbnek, okosabbnak, hozzáértőbbnek, szakemberebbnek, megértőbbnek, kritikusabbnak, vígabbnak, szomorúbbnak, mélyebbnek, gőgösebbnek és alázatosabbnak a többinél. Az élőhalottak házában, igen, ahol sokkal különösebb és rendkívülibb és titokzatosabb dolog az, hogy a halott él, mint az, hogy az élő meg van halva. (Kiábrándultan). Én nem tudtam, hogy te itt rosszul érzed magad. Azt mondod, rettenetes. Akkor mért vagy itt?

- (tompán): Innen nem lehet kimenni... Ide csak bejönni lehet. Ez pokol... Lasciate ogni speranza...

- Ja barátom, akkor persze, hogy nem lehet kimenni, ha te bevallod, hogy idevaló vagy, anélkül, hogy erre büszke volnál.

- (halványan megcsillanó reménnyel): Hát mit tegyek?

- (nem minden megvetés nélkül, vállvonva): Hát, kérlek szépen... ha neked mi egészségesek jobban tetszünk, mint ti őrültek... bár nem egészen értem az izlésedet... akkor igazán kár volt ekkora hűhót csapni... Ha te jobban érzed magad közöttünk, józanok közt, őrült létedre, mint én, józan létemre: akkor legjobb, ha itthagyod ezt a házat.

- (tompán): Nem engednek.

- Lári-fári. Mondok neked valamit. A háborúban hallottunk emberekről, akik őrültet szimuláltak, hogy ne vigyék őket a frontra, egyszerűen azért, mert jobban érezték magukat a civilek, mint a katonák közt. Hogy miért? Isten tudja. Talán szerénységből. Nem akartak hősök lenni, nem érezték magukat méltónak rá. Vagy mert az életet, a maga változatos, gazdag tartalmával érdekesebbnek találták, szórakoztatóbbnak, változatosabbnak, mint azt a szép és magasztos, de egyetlen gondolatot, hogy ők hősök, nem kevesebbek annál, de nem is többek.

Te őrült vagy - ez nagyon szép és felemelő dolog - de miután itt rosszul érzed magad, ebből arra következtetek, hogy irigyled a többieket, akik azonkívül, hogy őrültek, még más foglalkozást is szoktak űzni - politikával, kereskedelemmel, esztétikával foglalkoznak. Fiam, itt nincs más hátra, - neked egészségest kell szimulálni. Tudom, hogy nehéz, de semmiképpen sem nehezebb, mint józan ember számára lemásolni azokat a furcsa mókákat, amiket az őrültek csinálnak.

Csak egy kis önmegtartóztatás kell hozzá, egy kis fegyelem - egyszerűen megfigyeled, hogy a többi, rendes ember, odakint mit szokott csinálni, beszélni, hogy osztja be az idejét, hogy vélekedik közérdekű kérdésekről - hiszen jó megfigyelő, ügyes és ravasz ember vagy különben - aztán szépen utánuk csinálod, utánuk mondod, - rövid idő mulva, meglásd, úgy kiállítják neked a bizonyítványt, hogy kutyabajod, mint annak a volt miniszternek, aki egyszer eldicsekedett nekem, hogy ő az egyetlen a magyar politikusok közt, akinek írása van róla, hogy ő nem elmebeteg.

Kelj fel holnap rendes időben, borotváltasd le a szakállad, mondd azt, hogy fontos dolgod van, ugyanis el kell menned a közigazgatási bizottság ülésére. Ebédelj meg abban a budai vendéglőben, ahol a koszt nem jobb, csak drágább, mint másutt, viszont mindenki odajár. Ebédután, miután elolvastad a lapokat, ásíts egyet, nézz be a kávéházba és csevegj el a főszerkesztő úrral az aktuális kérdésről, hogy Lonci őnagysága bokája vékonyabb-e mint Mancié, vagy fordítva.

*

Most mégis megölte magát, ezúttal sikerült. Ott nem lehet tovább vitatkozni, a tények beszélnek. És mégis, a nagy költőn túl, a nagy színészhez merném hasonlítani, aki ott hal meg magaválasztotta szerepe utasítása szerint, a deszkán, vagy a kereszten.