Fogy a szén! A szakemberek ijedt kiáltása ismételten végigszántott a világbirodalmak közgazdasági és politikai életén. Fogy a szén és fogy a kőolaj, fogy tehát az energia. Még fél évszázad, vagy annyi sem talán és a föld technikai alkotásai bénultan megállnak, nem lesz, ami hajtsa őket. Leáll a vasút, a hajó, a repülőgép, az ezerféle motor és villamos központ, amit most a szén vagy olaj táplál.

A földön dolgozó gépek a szénből és olajból évenként 800 milliárd kilowattóra erőt termelnek. Ha ezt a budapesti elektromos művek számláznák, akkor évenként az embereknek kb. 28,000.000,000.000 pengőt kellene kifizetni. Szédületes szám! Szinte elképzelhetetlenül sok szenet és olajat fogyaszt a világ, pedig a föld mélyében rejlő készletek már alig elegendők néhány évtizedre.

Mi lesz azután? - ötlik fel a kérdés a laikusban is. Megáll-az élet? Hál ezt nehezen képzelhetjük el. Az élet dolgozik magáért és közben arra kényszeríti az embereket, hogy a kimerülő szén- és olajkincs pótlásáról más úton gondoskodjanak. Számos technikai és vegyi eljárást ajánlottak már, de mind között a fehér széné: a víz energiájáé a jövő.

A föld összes felhasznált erőforrásai között már ebben a pillanatban is a vízierő mintegy húsz százalékkal szerepel. A szükség pedig egyre jobban felé tereli a szakemberek, a mérnökök figyelmét. A kihasználásáért indított nagy harcban most Észak-Amerika vezet. Az ott rendelkezésre álló vízierőknek már több mint húsz százalékát hasznosították villamos áram fejlesztésére. A megkezdeti úton a rohanó Amerika tovább száguld.

Egyre-másra építi a villamos áramfejlesztő központokat, amelyek hajtóanyaga a víz. Az ingyen víz. Ezt a természet adja és ameddig a nap sugara végigszánt a földön, adni fogja továbbra is - díjtalanul. Csupán a víz útját és a benne rejlő hatalmas erőket kell adminisztrálni, helyes útra vezetni, emelni a szintjét, ha alacsony s a lezuhanó víztömegek alá turbinákat rakni, amelyek pergése az áramfejlesztő dinamók sziszegő zenéje közben ontja az elektromos áramot. „Csak” ennyi az egész.

Ez az „adminisztráció” azonban nagyon költséges. Milliók kellenek ahhoz, hogy állandó vízesést tudjanak előállítani. Hatalmas gátakkal kell felduzzasztani a víz szintjét, hogy kellő erővel zuhanjon alá és akkor se apadjon el, ha szárazabb időjárás miatt megcsappan a folyók vize. A vízi erőművek elterjedését eddig éppen a befektetéshez szükséges hatalmas tőkék hiánya akadályozta meg.

Legalább is itt, szegény Európában, ahol már évtizedek óta minden pénz - fegyverkezésre kell. Nem így van ez „odaát” az Unió államaiban. Rövidesen elkészül egy újabb erőmű, amelyet a Norris-tó vizének kihasználására építettek. Valóságos világcsoda ez az építkezés, amelyhez foghatót az asszuáni gátak megépítése óta nem látott a világ.

A bővizű és kiapadhatatlan Norris tó egyik völgy felé lefolyó ágában száz méter magas és közel egy kilométer hosszú vasbeton gátat építettek az amerikaiak. Ezzel duzzasztják majd fel a tó vizét, hogy az száz méter magasból az alászerelt turbinákra zuhanjon.

Nem kevesebb, mint évi egymillió lóerőt szándékoznak így nyerni az erőmű üzembehelyezése után. Az építkezés a technika minden újításának igénybevételével történt. A völgy felett hatalmas teherbírású sodronykötélpályát helyeztek üzembe és ezzel szállították a megfelelő pont fölé a vastraverzeket, amelyek köré a betonfal épült. Rekordot értek el az építés időtartamában is, de az asszuáni gátak építőmesterének, a világtörténelem egyik legnagyobb mérnökzsenijének, az angol Baker-nek rekordját mégsem tudták megdönteni.

Az asszuáni gátakat, amelyek Anglia világhatalmát Egyiptomban biztosították, négy év alatt építette fel Baker. A Norris-tó gigantikus gátja két év alatt készült, de amannál jóval kisebb térfogata van. Ennek ellenére a Norris-erőmű az újkor egyik kiemelkedő világcsodája és minden bizonnyal iskolapéldája lesz a további építkezéseknek.

Mert ebben most már meg nem áll az Unio. A szenet tartalékolják a hadsereg céljaira. Fokozatosan veszik meg a még megmaradt kőszén- és kőolajterületeket, amik helyett üzembeállítják a vizet. A villamos áram termelése vízierőkből a legfontosabb feladata lesz rövidesen nemcsak Amerika, de Európa hatalmainak is.

A föld vízierőit csak kis mértékben hasznosították eddig. Arrhenius, a világhírű svéd tudós szerint azonban, ha minden vízesést hasznosítanak is, akkor sem lesz elég a kőszén pótlására. Mert ez is kevés. Csak a sorok között céloz arra, hogy mi a gyógymód.

Szerényen megjegyzi, hogy a világ összes vízierőinél 700-szor több erő van az eső vízcseppjeiben. Talán akad majd zseni, aki megtalálja a módját annak, hogy ezt a teljesen kihasználatlan természeti erőt is beállítsa az emberiség szolgálatába.