A Pajorszanatórium egyik első emeleti szobájában az este 8 óra 26 perckor 79 éves korában meghalt Hock János, a háború előtti Magyarország egyik legtöbbet emlegetett politikai egyéniségre. Egy órával halála előtt még élénken beszélgetett unokanővérével, aki az utolsó órákat ágya mellett töltötte a szanatóriumban.

Hock János újságokat kért, átlapozta az esti lapokat, de nem merült úgy el bennük, mint máskor szokott.
- Ma egy kicsit bágyadt vagyok – mondotta - nem tudom mi lehet velem.
Azután letette az újságokat és szótlanul a mennyezetre szegezett szemmel feküdt ágyában. Nyolc óra után kezdődött meg a haláltusa, amely néhány perc alatt végzett vele.

Életének legutolsó pillanatáig hitt benne, hogy meggyógyul, egyáltalában nem volt hajlandó komolyan venni betegségét. Tíz nappal ezelőtt panaszkodott, hogy rosszul van. Azt gondolta, hogy sárgaságot kapott valami gyomorrontásból. Bement a Pajor- szanatóriumba, hogy megvizsgáltassa magát. Ott az mondták neki: simábban menne a kezelés, ha ott maradna. Az orvosok és hozzátartozók tudták, hogy Hock János menthetetlen: előrehaladott gyomorrákot konstatáltak nála és teljesen reménytelen, céltalan lett volna fájdalmas kezelésekkel kínozni a gyógyíthatatlan beteget.

Halála napján még vidáman mondotta János pap öccsének, Hock Lászlónak:
Ne hidd öcsém, hogy ebbe belehalok..Még ebben a korban is ki lehet bírni egy kis gyomorrontást..

Úgyszólván utolsó percéig nem vesztette el eszméletét. A szanatóriumban mindennap végigolvasta az újságokat, néha még írdogált is az ágyában, minden iránt érdeklődött, mindenről beszélgetett. Látogatókat nem engedtek be hozzá, de az utolsó napokban mégis felkeresték sok évtizedes jó barátai: Ripka Ferenc és Griger Miklós,- utolsó látogatója Nagy Vince volt. Rendkívüli képességekkel megáldott, hullámos pályájú, kétségtelenül rendkívüli férfiú élete fejeződött be a szanatóriumi ágyon: Hock János földi pályafutása itt játszódott le mindnyájunk előtt:

hallottuk, mint körülrajongott aranyszájú papot, józsefvárosi és kőbányai plébános korában emlékszünk gyönyörű, költői imakönyvére, lángoló parlamenti és városházi szónoklataira, magasba ívelő politikai pályafutására, amelynek során a Nemzeti Tanács elnöki székéig emelte az akkori idők közvéleményének szeretete és bizalma. Aztán...mindnyájan tudjuk azt is, mi történt azután: Hock Jánosnak menekülnie kellett és másfél évtizeden keresztül élt távol hazájától, testet-lelket őrlő száműzetésben. Ha hibát követett el: keservesen megbűnhődött érte..A börtönből bátyjához Hock Lászlóhoz, a Népszálló igazgatójához költözött, az Aréna útra. Innen egy évvel ezelőtt a Fő uccába ment lakni, onnan pedig augusztus elsején a Székely ucca 2.alá.

Az aggastyán minden reggel 5 órakor kelt, első dolga volt papi kötelességének eleget tenni, breviáriumot olvasott. Ezután íróasztalához ült és szakadatlanul dolgozott. Néhány héttel ezelőtt jelent meg utolsó műve: Az élet könyve. Ő maga szaladgált a nyomdába, javította a korrektúrákat, személyesen tárgyalt könyvei ügyében. Minden szórakozása: naponta sétált egy-egy órát a szép budai villák között..
- Mit csinál egész nap, János bácsi? -kérdezték barátai.
- Búcsúzom az élettől... - felelte mosolyogva.

Szerényen halt meg az aranyszájú pap: szász pengőt találtak asztalfiókjában.
Ennyi maradt utána, meg néhány oldal kézirat és könyv.
Holnap kedden, délután 4 órakor temeti Hock Jánost a Kerepesi-temetőben Griger Miklós.