Milano, november 1.
Amikor a Dóm harangja négyet ütött, Mussolini fellépett a számára emelt díszemelvényre. Az egetrázó üdvrivalgás csak akkor csendesedett el, amikor Mussolini felemelte jobbját.

- Milanói fekete ingesek! Abban a beszédben, amelyet ma elmondok, le akarom szögezni és körül akarom határolni Olaszország és az olasz kormány álláspontját a többi európai népekhez való viszonyában és kapcsolataiban. A mai nyugtalan és bizonytalan világban végtelen fontosságúnak tartom, hogy tisztán lássuk az európai helyzetet. Politikai neveléstek lehetővé teszi számomra, hogy úgy számoljak be az eseményekről és úgy juttassam kifejezésre felfogásomat, amint azt a demokratikus államok úgynevezett parlamentjeiben a kormány tagjai a nép úgynevezett képviselői előtt szokták.

- A legelső illuzió a leszerelés problémája. A leszerelés – illúzió! Senki sem akar leszerelni és lehetetlen, hogy valamennyi állam együtt szerepeljen le! Megtörténhetik, hogy összeül Genfben egy csomó állam kiküldöttje és együttesen elkezdenek egy léggömböt felfújni azért, hogy abból politikai hegyet emeljenek. Az egész világ nyugtalanul várja mi lesz ebből! És ekkor a léggömbön épült hegy a várt nagy megoldás helyett megszül egy kis genfi egérkét. Eddig minden leszerelési kísérlet ilyen léggömbfúvás és egérkeszületés volt.

- A másik ábrándkép az együttes biztonság, amely sohasem volt meg, soha sincs meg és sohasem lesz meg. Férfias nép nem hajlandó sorsát bizonytalan harmadik kézbe letenni. Az oszthatatlan béke szintén ilyen közhely. Az oszthatatlan béke csak az osztatlan háborút jelenti, mert természetes, hogy népek sohasem lesznek hajlandók olyan érdekekért harcolni, amelyek nem érintik őket.

- Amikor a Népszövetség kérdése került szóba, - folytatta ezután Mussolini – egészen világosan ki kell jelentenem, hogy a Népszövetség előtt két lehetőség áll: vagy megújhodik, vagy eltűnik! Minthogy megújhodásáról szó sem lehet, el kell tűnnie! Az olasz nép nem felejtette el és soha nem is fogja elfelejteni, hogy a Népszövetség az olasz nép ellen tavaly ördögi pontossággal ostromzárat vont, ki akarta éheztetni asszonyainkat és gyermekeinket, lezárta kivezető útjainkat és nem engedett e hozzánk sem élelmiszert, sem üzemanyagot. Ki akart éheztetni és meg akart fojtani bennünket! De nem sikerült! Nem azért, mert meggondolta magát és meg akarta volna változtatni szándékát, hanem azért, mert szembetalálta magát az olasz nép egységével.

Ekkor a tömeg, mint egy ember kiáltott fel:
- És a Duceval!

Mussolini percekig nem jutott szóhoz, a tömeg szakadatlanul ünnepelte, végül a fasiszta milicia parancsnokainak erélyes csöndre intésére lecsillapodott a zaj és Mussolini folytathatta beszédét:
- Kijelenthetem, hogy az olasz nép katonai ereje, ha kell szembeszáll a Népszövetség 50 államával is. Óráról-órára jobban kitűnik, hogy nincs szükség a Népszövetségre.

- Tizenhét év óta a legfontosabb lépés az európai béke felé az a szerződés volt, amelyet 1935 januárjában Franciaország és Olaszország kötött. Ennek az egyezménynek új korszakot kellett volna nyitnia a két nép életében. Sajnos azonban közbejöttek a szankciós intézkedéseket, amelyekből Franciaország is élénken kivette a részét. Természetes, hogy a barátság ezután meglazult. Franciaország ma a genfi alapokmány megsárgult lapjain tartja ujját és a valósággal nem törődve így szól: „Juda oroszlánjának országa még mindig fennáll, tehát tárgyalni kell vele.”

A százezer ember egyszerre felcsattanó dübörgő nevetése megreszkettette a milanói Dóm ablakait. Mussolini is mosolygott és még hozzátette:
- Én pedig kijelenthetem, hogy a négus országa, több, mint halott!

A Duce ezután hangoztatta, hogy a szomszéd államok közül Svájccal változatlanul fennáll a régi meghitt szomszédi viszony.

Elismerő szavakkal emlékezett meg Ausztria elszánt függetlenségi harcáról.

Ezután a tömeg lelkes evviva kiáltásai közepette még a megszokottnál is melegebb és barátibb szavakkal emlékezett meg Magyarországról és a magyar-olasz viszonyról. Addig, amíg nem teljesítik Magyarország békés kívánságait, nem lehet a Dunamedence helyzetét rendezni. Magyarország a háború legnagyobb rokkantja! – folytatta a Duce.  Négymillió magyar él a határokon kívül. Hogy az igazság túlságosan meg nem fogható tényezőit kielégítsék még nagyobb igazságtalanságot követtek el Magyarország ellen. Az olasz nép érzelmei Magyarország iránt a teljes és mély barátságon alapulnak. A magyar nép valóban a katonai erényeknek, a bátorságnak és az áldozatkészségnek csodalatraméltó példáit mutatta az egész világ számára. A mi meleg érzelmeinket Magyarország iránt a közeljövőben nyilvános és nagyszerű formában fogjuk ismét az egész világ elé tárni.

Ezután az olasz-jugoszláv viszonyra tért rá Mussolini. Megállapította, hogy Olaszország ma is hajlandó együttműködni Jugoszláviával.

Melegen emlékezett meg Németországról:
- Az utóbbi napokban – mondotta - Olaszország külügyminisztere Berlinben írásban is lefektette Olaszországnak Németországgal való megértését és pontosan megállapította az együttműködés irányelveit. Nagyon csalatkoznak azok, akik azt hiszik, hogy a két nép közti megértés újkeletű. Sok egyéb mozzanat mellett Németország és Olaszország hosszú évek óta egy úton halad a bolsevizmus elleni könyörtelen küzdelemben.

- Mi a bolsevizmust nemcsak tagadjuk, hanem ki is akarjuk írtani! A bolsevizmus ellen Olaszország már harcolt és le is győzte. A kommunizmus ma állami szuperkapitalizmus, amely nem tagadja, de felmagasztalja a kapitalista rendszert. Ideje volna már véget vetni a fasizmus és a demokrácia közti ellentételeknek. Az olaszok nincsenek hozzákötve az embertelen kapitalizmus jármához!

Végül Olaszországnak Angliához való viszonyát tette szóvá:
- Olaszország elismeri Angliának a Földközi-tengerhez való jogát, mert belátja, hogy Anglia számára a Földközi-tenger az egyetlen út tengerentúli gyarmataihoz. Amikor ezt elismerjük – folytatta emelt hangon a Duce – figyelmeztetnünk kell az angolokat, hogy a Földközi-tenger Olaszország tengere. Olaszország számára nemcsak a gyarmataihoz vezető út, hanem a élet útja. Olaszország nem tűri, hogy a Földközi-tengerbe belefojtsák.

Beszédének végén belpolitikai kérdésekkel foglalkozott Mussolini. Bejelentette a korporatív rendszer fejlesztését és a fegyverkezésnek a béke jegyében való folytatását.

Beszédét így fejezte be:
- Olaszország és az olasz nép ma egyet akar: békét, békét, békét mindenkivel!