Remélem, az egyszerűbb igényű olvasónak tetszik a cím, mely alatt Kosztolányi Dezsőnek, a nagy költőnek s nekem régi jó pajtásomnak és igaz barátomnak halálához szólok fájdalmas szívvel: hiszen Kosztolányi köztudomás szerint csakugyan zöld tintával írt s nyilvánvaló, hogy nem ír többé, s hogy ez nagyon szomorú.

A választékosabb igényű olvasót viszont meg kell nyugtatnom, még akkor is, ha fent említett szerény igényű olvasó megsértődik, vagy éppen cinizmussal vádol ezért, azzal a vallomással, hogy a cím két végére alattomban macskakörmöket képzelek. Idézőjeleket, némi gúnyos és karikirozó utalással azokra, akiknek az efajta címek tetszenek, akik viszont meg fognak ütközni, ha őszintén bevallom, hogy szegény, kitünő barátom még élt, mikor ezt a címet az ő mulattatására kigondoltam.

Még élt, éppen csak élt, egy nappal halála előtt voltam kint, a János-kórházban, egy percre láttam; utoljára. Aludt, nem vártam meg míg felébred, nem mertem volna a szemébe nézni. Tudtam, hogy vége van. És hazafelé menet beszélgettem vele a döcögő kocsi mélyén, ahogy lelkünk legmeghittebb testvéreivel szoktunk, nagy távolságokból is izgalmas és szenvedélyes pillanatokban. "Hát meghalok, röhöghetsz, - mondta Desiré - mintahogy mindketten röhögtünk, mikor - emlékszel? - egyik kedvenc játékunknál, egymás halálát ábrázolva ott ültem a dívány melletti széken, te hangosan hörögtél, én pedig udvariasan sóhajtoztam és halkan, kenetes hangon beszélgettem is az orvossal, ahogy ilyenkor illik".

"Igaz, Didus, így volt, hát arra emlékszel-e mikor Tatatóvároson, pünkösd vasárnap sok prominens és nagynevű írótársunkkal együtt városi autóbuszon mentünk valami kultúrünnepségre s egy zökkenőnél Te felvetetted az ötletet: mi volna, ha most az egész társaság belefordulna és elpusztulna a tóba?" "Hogyne emlékeznék, nagy verseny indult meg, hogy milyen címmel jelennének meg holnap a lapok" "Úgy van és ne is tagadd, én vittem el a pálmát ezzel a címmel: "A Magyar Irodalom Fekete Pünkösdje." "Igen! Igen! újból gratulálok!

Tökéletes a maga nemében... Az ám, jó hogy szólsz - hát a nekrológommal mi lesz? Írnod kell, szerencsétlen, és én kárörömmel figyellek majd a sír páholyából, ahogy erőlködsz... no híres, mi lesz a nekrológ címe?" "Hát kérlek... valami nagyon megható kell..., hm, várj csak... mit szólnál ehhez: A Zöld Tinta Kiapadt. Tudod, pontokkal utána, hm?" "Óriási, remek! Telitalálat!"

- Remek! - raccsolta ismételten és hápogott a nevetéstől.