Carell tanár és Lindbergh óceánrepülő szenzációs kísérletei

A szeszélyes ötletet minden várakozást felülmúló módon valósította meg a tudományos kísérlet! Nem kevesebb mint 23 esztendeje mult annak, hogy Carell egy tyúk szívéből kivágott egy darabkát és elhelyezte, azt egy üvegbura alatt, melyben a hőmérséklet, páratartalom stb. olyan volt nagyjában, mint a tyúk mellkasában.

Illetve nem is volt, hanem ma is az. Mert – bármilyen elképesztően hangzik - e kis izomdarabka nem pusztult el, nem „halt meg” ama kísérleti szárnyassal együtt, amelynek testéből kivágták, hanem - ma is él! Az állat, melyhez tartozott, már régesrégen kimúlt volna természetes halállal, de a testdarabka a tudomány támogatásával kigúnyolja a halált. Mintha csak örökké akarna élni!

Huszonhárom év óta él már a newyorki Rockefeller-intézet laboratóriumában és minden újabb esztendő újabb bizonyítéka lesz annak, hogy a modern természettudomány azon az úton van, hogy felvegye a harcot a lét legnagyobb tragikumával, az elmúlással.

Azt tehát már bebizonyította Carell, hogy egyes szövetdarabokat tovább életben tud tartani, mint ameddig az a test, amelyből a darabka való, a maga erejéből elélt volna. Legújabb kísérletei, azt bizonyítják, hogy nemcsak egy-két sejttel tudja ezt megtenni, hanem sejtmilliókból álló komplikált felépítésű és működésű szervekkel is.

A nehézség ennek abban rejlett, hogy egy nagy szervet nem elegendő néha-néha megöntözni egy kis mesterséges vérrel, hanem a vérnek állandóan, ütemesen át kell járnia az egész szervet, az éltető keringésnek pillanatig sem szabad abbamaradnia, ha azt akarjuk, hogy a szerv valóban életben maradjon. Olyan szivattyút kellett tehát szerkeszteni, amely önműködően fecskendezi szét a szervben a tápláló folyadékot, egyenletesen működik, sosem hagy ki és amellett még azt is megakadályozza, hogy a mesterséges vérbe és annak közvetítésével a testdarabba baktérium kerüljön bele.

Carelléknek sikerült ilyen szivattyút szerkeszteniök. Joggal nevezhetjük ezt a készüléket mesterséges szívnek. E gép-szív ereje az, amely a kísérleti állat testéből eltávolított vesét, izmot, mirigyet más szervet, akár magát a szívet: nem ám egy-két órán keresztül, hanem hetekig év talán - ezt csak a most következő idő fogja megmutatni - évekig vagy akár évtizedekig életben tartja. A kísérleti berendezések megszerkesztésében Carell legzseniálisabb, legleleményesebb és legkitartóbb munkatársa Lindbergh ezredes volt, a híres óceánrepülő, akit most üldöztek el hazájából az alvilág gengszterei.

Lindbergh véletlenül került a Rockefeller-intézetbe. Egy beteg barátja számára gyógyító szérumot vitt repülőgépen az intézetből. Megtetszett neki az ott uralkodó légkör, a tudományos kutatás emelkedett, tiszta atmoszférája és felvételét kérte a kutatók közé. Carell mellé került és csak kevesen tudták eddig, hogy a tengerek átrepülésének hősi tettén kívül a mesterséges szív megszerkesztésének csodája is az ő nevéhez fűződik.

Mert igazán csodálatraméltó lehetőségek gondolatát kelti fel az emberben a mesterséges szív megvalósítása. Ha életben lehet tartani egy szervet, amelynek voltaképpen már meg kellett volna halnia, akkor miért ne lenne ez lehetséges egy egész szervezettel is? Szédítő távlat! Az ember szinte végig sem meri gondolni! Mit akar Carell elérni? Csakugya a halált választaná ki magának ellenfélül?

A tudomány a maga hűvös objektivitásával elfordul az ilyen utópisztikus kérdésektől. Halad a maga útján, lépésről-lépésre és minden előre kiagyalt elképzelés nélkül regisztrálja azt, amit munkája közben tapasztal. De amikor Carell kísérleteiről hallunk, mégis megremegteti valami a szívünket. Sikerül-e az életnek legyőznie a halált?!

Dr. Schmind György.