Olvassuk, hogy az angol világbirodalom már megkezdte az előkészületeket az új király megkoronázására. A koronázásnak el kell kápráztatnia a földkerekség minden lakóját, mert az utóbbi időben az angol diplomácia néhány érzékeny vereséget szenvedett s mert az őszinte angol pacifizmus némileg elhanyagolta a birodalom tengeri és légi védelmét. Meg kell mutatni a világnak, hogy a földgolyó egyötöd része angol fenhatóság alatt áll s a kulturált fehér emberiség egyötöd része eredetiben olvassa Shakespearet és Dickenst.

Olvassuk, hogy Mussolini újra fel akarja építeni a régi latin vonalat, amely az antik római birodalmat a kínai falnál erősebb védőövvel keríti körül. A francia szárazföldi hatalom s az olasz fasizmus roppant lendülettel készül megmérkőzni az angolszász és germán imperializmussal s osztozkodásra akarja kényszeríteni a világuralom fölött.

Olvassuk, hogy Szovjet Oroszország háromszázmillió bolsevistát akar harcba küldeni a kapitalista Európában szemben. Eszünkbe jut Dosztojevszkij, aki azt mondta, hogy Európában minden alá van aknázva, puskaporral megtöltve és csak az első szikrára van szükség, amelyből tűz támad és ez a tűz felperzsel mindent, amit Európa alkotott. A szikra már kipattant és a bolseviki Oroszország nem szakad el Nagy Péter, Puskin, Tolsztoj és Dosztojevszkij hagyományaitól. Ez a hagyomány: egyetlen orosz muzsik többet ér, mint egész Európa és az istentelen, természetellenes, bűnös európai embert az orosz muzsik ki fogja söpörni hajlékából, „mint a poloskát egy vénasszony faágyából". Dosztojevszkij megjósolta az orosz forradalmat, a bolsevizmust, a világháborút, Európa harcát Európa ellen, a nyugati kultúra harcát a nyugati kultúra ellen, - szent Isten, csak nem lesz igaza a többi jóslatoknak is?

Olvassuk, hogy július 21-én éjfélkor Olympia hegyéről elindul a német staféta, amely a szent tüzet viszi Berlinbe és háromezer kilométer hosszú útvonalon háromezer futó adja át egymásnak a fáklyát a Balkán kis nemzetein, Magyarországon, Csehszlovákián keresztül Berlinig, hogy augusztus 1-ére megérkezik az olimpiász színhelyére. Micsoda isteni színjáték! Micsoda rendezés, micsoda gigászi gesztus, milyen tüneményes szépség, milyen roppant akarat! A háború előtt azt hallottuk: Berlintől Bagdadig. Most: Olimpia hegyétől Berlinig! Sándor Móric gróf öreg kocsisa, amikor egy újonnan összeállított négyesfogatot végigmustrált szakértő szemével, csendesen odadörmögte a gazdájának: nincs ilyen négy ló a magyar fútta földön. Most a németek Berlintől Görögország szívéig német fútta földet akarnak csinálni Közép-Európából.

Olvassuk… nos, hát olvasunk pánszláv veszedelemről, germán veszedelemről, latin veszedelemről... sőt olvasunk sárga veszedelemről, a színes fajok fenyegető veszedelméről… amerikai veszedelemről… én elborzadunk, ha e minden felől felénk közeledő óriások lépéseit halljuk. Uristen, mi lesz velünk, szegény magyarokkal, maroknyi néppel, rokontalan, társtalan és baráttalan kis dunamenti haddal, mindenkinek idegen fajtával, megnyomorított, koldusbotra juttatott árvájával e rettenetes tengernyi népek családjának?

Borzasztó még rágondolni is. Úgy érezzük magunkat, mint ahogy Odysseus Sziciliában, az Etna tövében, a félszemű óriás kiklopszok között: Az egész magyar történelem egy új Odysseia, évezredes kalandok, halálveszedelmek, ügyeskedések roppant hőskölteménye. Odysseusnak azonban csak egyetlenegy Polyphémosszal kellett megküzdenie, nekünk e pillanatban a szélrózsa minden irányából dübörgő léptekkel közeledő Polyphémoszok egész tömegével szemben kell árva kis életünket megvédelmezni. Óriások árnyékában pihenünk mi, tizenkétmillió magyarok, a tizenkettőből is négy szétszórva.

Persze tizenkétmillió embert sem lehet csak úgy egy-kettőre felfalni, vagy elnémetesíteni, vagy elszlávosítani, vagy elbalkanizálni. De valamikor, száz esztendővel ezelőtt azt hitték Bécsben, hogy a Habsburg monarchiát sem lehet darabokra szaggatni és beleolvasztani szomszédos latin, szláv, román és balkán tömegekbe. Csak egy fiatal huszárkapitány, Széchenyi István gróf, a napóleoni háborúkban megsebesülve, a prágai kórházban merte kimutatni, hogy száz év múlva híre-hamva sem lesz a monarchiának. Metternich ezért csúnyául kérdőre vonta, habár titokban maga is reszketett és naplójába belejegyezte: egész életemet szúette vén épületek karbantartásával kell eltöltenem.

Jó lenne, ha külpolitikánk vezetői megszívlelnék Széchenyi és Metternich szavait.

Fabatkát sem ér az a külpolitika, amely legalább száz évvel előre nem tud gondolkodni. Széchenyi István gróf a magyarság létét nem féltette sem a pánszláv, sem a latin veszedelemtől, egyedül a németekétől. Minél jobban csodáljuk a német nagyságot, minél őszintébb bámulói vagyunk annak az isteni színjátéknak, amelyet most a hitleri Németország rendez a világ számára, annál inkább kell, hogy eszünkbe jusson Széchenyi István gróf, itt a Duna mentén, az olimpiai fáklyafutás útvonalán, azon a német fútta földön, amely most Berlintől az antik istenek felhőbe burkolt olimpiai lakóhelyéig személy szerint számontart minden germán fáklyahordót.

Surányi Miklós