Testem, hazám,
te vagy egyetlen birtokom
te vagy a földem és az ország,
értem verejtékezik orcád,
sebeid sírva csókolom,
mert igazán
eggyebb vagy velem, mint anyám,
otthon, gép, erő, munka, gyár vagy, -
testem, nyomorult proletár vagy
s ha van, te vagy, csak te vagy a hazám.

E felfedezéssel gazdagodva, a most már szinte természettudományi valóság új látomása külön sorsok, külön tragédiák szövevénye lesz:

Anyám az anyag, jóságos csoda:
vacogott a fogam a szörnyü télben
és jött a szén, hegyekről jött a fa
s máglyára dobta testét szótlan értem;
s jött a kő s a felhőkbe mászott
s barlanggal vett körül és kivirágzott,
hogy szebb legyen szememnek; s jött a vas
s jön a vas mindennap, kalapács
lesz belőle és szerszám és kovács,
és saját magát veri, karjai
nem únják meg házamat tartani...

A Te meg a világ már a bonyolult lélek kívánkozása az egyszerűség felé. Egy pohár vízről írja, hogy: voltam én is és leszek még, mint te, olyan egyszerű! És új könyve, a Különbéke megérkezés az egyszerűséghez.

A megtett út hosszú volt, de nélkülözhetetlen. Aki az utat járta, kalandos költő, de a kalandok tanulságait gondosan őrző. Semmit sem próbált hiába. Útjának szakaszai szervesen összenőttek, a régi kalandból nőtt ki az új és az új magában hordja a régi eredményeit. Mert eredménnyel végződött mindegyik.

A világot hódító költői akarat harca, a teljességért való küzdelem egyben harc volt az anyag meghódításáért is. A maga körül teremtett világhoz nyelvet is teremt, a kezdeti nyelvi állapot biztonsága után veszélyes kísérletek következnek és költészetének folyton változó légkörét tökéletesen jelzi a nyelv is változásaival. Hangja minden alkalommal kiteljesedik. A Kalibán tirádáinak és a Fény, Fény, Fény! fölkiáltójelekben és gondolatjelekben tobzódó akusztikusan épített indulatsorainak beteljesedése az Óda a genovai kikötőhöz.

De a Te meg a világ erős és szigorúan tiszta nyelvezete, - mellyel az értelem legapróbb villanásait is érzékeltetni képes, - szintén a Fény, Fény, Fény! expresszionista hangszerelésű versein nevelődött. És a Különbéke puritán nyelve is magában hordja a kísérletek eredményét. A verset, mely a Te meg a világ-ban tudatos, fegyelmezett tisztaságával már hűvösen csillogott, a Különbéké-ben újra átlengi valami melegség, a tiszta formát a közlés új öröme ragyogja be, melyben több van a beszélgetés és a mesemondás egyszerű, mint a versalkotás komplex öröméből.

A kötet nagyobbrészt négyes és ötödfeles félrímű jambus, a legegyszerűbb formák egyike, melynek kifejezési lehetőségei Szabó Lőrincnél határtalanok. Lemondott régi költői díszeiről, de a díszítés kedve nem tünt el, ott bujkál az új vers dísztelensége mögött. Kényelmes forma, de a kényelemben tudat van és - bár ellentétnek látszik, - keménység és fegyelem. A kényelem célt szolgál: a tökéletes kifejezést, a maradéktalan közlést.

A mindent kifejezni vágyó költő most kifejez mindent. Napló ez a könyv, beszámol, - nem véletlen a kifejezés - beszámol benne életéről.

Ettem. Tíz deka disznósajtot,
kenyeret, meg két mandarint
Az imént már majd összeestem.
de lassan éledek megint.

Dolgoztam, kora reggel óta.
és ideges lettem nagyon,
és csak délután vettem észre.
hogy tulajdonkép mi bajom: ...

A közlés nyers örömével, részletesen számol be az esetről, arról, hogy délután négykor vette észre zsebében a tízórait s hogy miután elpusztította, minden rendbejött. Beszámol hétköznapjai rohanásáról, hogy nincsen semmire sem ideje, a nehéz ébredésről, reggeli fürdőjéről és énekéről, társadalmi helyzetéről, kirándulásairól, családja és környezete tagjairól és az azokkal történt eseményekről, mindennapi robotja közben felötlő emlékeiről. Egyik legragyogóbb darabja új kötetének a Nagyanyám, melyben egy gyerekkori emlékét meséli el.

Szigoru, kemény, papi özvegy
volt az apai nagyanyám.
Sipirc! - így küldött a sarokba,
s szeme mint bot ütött reám.

A hang végig kemény és tárgyilagos, de ott bujkál mögötte a távoli emlék lírai melege és lebeg a vers; a dísztelen nyelv, mely a Te meg a világ-ban súlyos volt, most még jobban levetkőzte díszeit, de ugyanakkor könnyű lett, ritkább, levegősebb.

A kötet egész felépítése, - melynek pontosságában van valami a kitünő elbeszélő művészi gazdaságosságából, a teljes és populáris értelemben vett bemutatkozást szolgálja. A két gyerekről esik szó aztán, majd természetes átmenettel a költő ünnepi pillanatairól, a vasárnapok örömeiről, utazásairól, egy havasi nyaralásról s végül, ahogy mondani szokták, - az élet és halál nagy kérdéseiről.

A hang, az elbeszélés hangja itt sem változik. A mindent megverselés gyönyörének bő izgalma átragad az olvasóra, a közlékeny és ragyogóan pontos elbeszélő kiváltja a legegyszerűbb kíváncsiságot. A könyv sodra elragadja az olvasót, egy szuszra olvassa végig, miközben szinte hallja a verset író költő írás közben vett lélekzetét, érzi a költőt folyton jelenlévő testi mivoltában. A lélekzet néha mély, nyugodt, néha izgatottan aprózott, de sohasem fullad el. Ismeri feladata terjedelmét.

A Különbéke műfajteremtés kettős értelemben. Az egyes darabok a világ fölötti lírai győzelem egyszerű és dísztelen remekei, a kötet pedig ennek a győzelemnek epikus fölmutatása, maga is szigorúan egy mű.

A lelki kifejezés és a testi ábrázolás plaszticitása, pontossága, mondhatnám az epikai hitelt szolgálja. A versek lélektani építése hibátlan; a Lóci-versek nyugodtan helyet kaphatnának egy gyereklélektan példatárában is. Amit mond, az hiteles.

A csodás elem a keleti mitológia isteni teremtményeiben lép elénk, illetődött és mosolygó közvetlenséggel. Vimálá, a kurtizán, Mara, Urvasi, Dsuang Dszi, Jang Dsu, a lázadó, Szun Vu Kung és a többiek.

A világ megismerése egyelőre befejeződött. A Különbéke békekötés az anyaggal való harcban is, a kísérletek során szinte puritánná edzett művészet epikus nyugalmú felmutatása. Úgy nézem, elszánt nyugalommal az életet, mint reménytelen lepratábort, vagy harcteret, - írja záróversében. Az elszánt nyugalomból születik meg a különbéke. S ha a szándék más lesz, újra föllobog a harc és a Különbéke fegyverszünetet jelent majd Szabó Lőrinc oeuvrejében.