A Fränkel-szalon június havában Czóbel Béla műveiből rendezett kiállítást. Czóbel egyike legvitatottabb művészeinknek. Még olyanok is, akik a legnagyobb elismeréssel viseltetnek egy Szőnyi, egy Bernáth, vagy egy Berény eredményeivel szemben, gyakran szembefordulnak Czóbel műveivel. Nemcsak, mert nem látják benne a tehetségnek akkora fokát, mint a felsoroltakban, hanem kiváltképpen azért, mert alapjában ítélik el művészetét.

Ez az álláspont téves. Czóbel legújabbkori művészetünknek ugyanahhoz az irányához tartozik, mint a felsoroltak, törekvéseiben ugyanaz a víziós jelleg érvényesül, mint amazokéban, legfeljebb arról lehet csak szó, hogy kisebb alkotótehetség, aminek elemzésébe azonban egyáltalában nem akarok bocsátkozni. A közös irány persze más egyéni formákba öltözik nála, amelyek idegesebbek, brutálisabbak, szeszélyesebbek és egyenlőtlenebbek is. De akármilyen ingadozóan is, igen erős érzelmi tartalmakat adnak és amit elénk tárnak, azt kétségtelenül komoly, sőt szenvedélyes őszinteséggel tárják elénk.

Czóbel színessége gyakran meglepően erőteljes, egymásratorlódó képhalmozása erősen le tud bilincselni. Rendszerint egy síkban komponál, a tér érzékeltetése nem izgatja. De abban, ahogyan egymásratorlódó és sokszor kuszáltan küzködő vonalak és buján terjengő színek együtteséből erős hatást tud kicsavarni, nem sok vetélytársa akad. Első pillanatra végzetesen érzékinek látszik, de mintha e mögött a túlburjánzó érzékiség mögött küzködő szabadulásvágy rejlenék, egy másik, szebb és jobb világ kialakításának vágya, amely ma még csak forrongás, de talán nincsen távol attól, hogy megnemesedett nyugalommá váljék.

Nem akarom ismételgetni azt, mit e hasábokon és egyebütt több ízben megírtam Czóbel Béláról. De ismét hangsúlyoznom kell, hogy legjava festőink közé sorolom. Alkalmam volt legutóbb Fruchter Lajos gyüjteményében jó egy pár kitűnő képét látnom Egry, Bernát, Szőnyi és Berény műveinek szomszédságában. Meglepően jól állotta meg helyét.

És azt hiszem, az idő múlása, amely sok dologhoz hozzászoktat és sok, kezdetben nem könnyen érthetőt végül egyszerűvé tesz, hozzá fogja szoktatni a nézőket Czóbel olyan tulajdonságaihoz is, amelyeket ma még nem szívesen fogadnak be. Utóvégre is minden az alakító erőn múlik. Azt hiszem, nem tévedünk azok, akik kezdettől fogva és ma is azt hirdetjük, hogy Czóbel Béla művészetében kivételesen izmos alakítóerő nyilvánul meg.