Berlin, junius hó

Dr. Hajlmar Schacht, a német birodalmi bank elnöke és Németország gazdasági diktátora, néhány nap mulva Budapestre érkezik, hogy a magyar kormánnyal és a Magyar Nemzeti Bank vezetőivel a német-magyar kereskedelmi forgalom különböző problémáiról személyes megbeszéléseket folytasson. Budapest utolsó állomása Schacht keleteurópai körutjának, amelynek folyamán a Reichsbank elnöke ellátogat Belgrádba, Bukarestbe, Szófiába és Athénbe, hogy valamilyen formában rendezze azokat a függő kérdéseket, amelyek Németországnak a keleteurópai országokkal való áruforgalmát az utóbbi hónapok folyamán egyre nagyobb mértékben megnehezitették.

Forma szerint első helyen a kliringforgalom szerepel ezeknek a tanácskozásoknak a programján, tényleg azonban sokkal fontosabb dologról volt szó, mint arról, hogy miképpen lehetne csökkenteni az öt keleteurópai országnak Németországban befagyott márkaköveteléseit. A német birodalom gazdasági egyensulyának lényeges kérdése, hogy áruforgalmát Keleteurópával szemben jelentékenyen emelje. Magyarország és a balkáni államok töltik be ujabban Németország gazdasági életében azt a szerepet, amelyet még néhány évvel ezelőtt a tengerentuli államok játszottak. Németország mezőgazdasági behozatali szükségletét ezekből az országokból fedezi és hogy élelmiszerbevásárlásait Keleteurópában fizesse, egyre nagyobb mértékben fekszik rá a német ipar a Balkánra.

Az „Ostraum” lett a német ipar expanziv törekvéseinek legfontosabb célpontja és az „Ostraum” piacait Budapesttől Athénig kell kiszélesiteni és felfokoznia Németországnak, ha pótolni akarja azokat a piacait, amelyeket a Nyugaton és a tengeren tul az utolsó három évben elvesztett.

A német kereskedelmi statisztika világosan mutatja ennek a fejlődésnek az utját. 1933-ban Németország kereskedelmi forgalma Magyarországgal és a Balkán-államokkal összesen 353 millió márka volt; ez az összeg 1935-ben nem kevesebb, mint 67 százalékkal 572 millió márkára emelkedett. 1936 első negyedében az emelkedés ismét ujabb 50 százalék volt. Ebből az összegből a német exportra 252.6 millió márka esett. Az áruforgalomban tehát jelentős passzivummal dolgozott a német export egészen dr. Schacht ismert exporttervének gyakorlati életbelépéséig, amelynek hatása 1936 első negyedében már nagy mértékben mutatkozott. A kereskedelmi mérleg passzivuma a Schacht-terv első három hónapjában 20.6 millióról 18.1 millióra csökkent és Schacht személyes megbeszéléseinek legfontosabb célja az, hogy ezt a passzivumot lehetőleg eltüntesse és Németország javára billentse a kereskedelmi forgalom mérlegét.

Az elgondolás az, hogy az „Ostraum” lássa el Németországot mezőgazdasági cikkekkel, ezzel szemben azonban nyissa meg az eddiginél is nagyobb mértékben piacait a német ipar előtt és vegye fel a maximumát azoknak a német iparcikkeknek, amelyek a nyugati államokból kiszorultak. Döntően fontos lett Németország számára ez a probléma az utolsó hetekben, pontosabban: attól a pillanattól fogva, amikor az angol-dán kereskedelmi szerződést Londonban aláirták. Ez a szerződés ismét jelentékenyen megnövekedett exportot biztosit Dánia számára; a dánok kevésbbé vannak ráutalva arra, hogy Németország vegye át mezőgazdasági terményeiket és egyre kevésbbé lelkesednek a kliring-alapon létrejött üzletek iránt. A birodalom a dán vajért, a dán tojásért, sertéshusért tehát kénytelen lenne aranyban fizetni. Sokkal előnyösebb tehát számára, ha szükségletét Keleteurópából szerzi be kompenzációs alapon.

Hogy milyen jelentős érdekek állanak dr. Schacht tervbevett tanácskozásainak homlokterében, azt kitünően bizonyitják Németország külkereskedelmi forgalmának számadatai. Bulgária exportjának a felét Németország vásárolta meg 1935 folyamán; Görögország exportjának egyharmadrészét, Magyrország exportjának egynegyedrészét és Jugoszlávia exportjának egyötödrészét Németországban helyezte el. Ezzel szemben Magyarország összes bevitelének egyötödét a német behozatal tette ki, Bulgária importjának pedig ötven százalékát Németországból fedezte. A keleteurópai országok sorában Románia csak valamivel kevésbbé fontos szerepet játszik, amennyiben Románia exportjának csak egyhetedrészét fedezte Németországból.

A német export expanziós törekvéseinek azonban akadályai a pénzügyi szempontok.
Németország passzivszaldója a keleteurópai országokkal szemben igen magas és ugy a birodalom, mint a keleteurópai hitelezők részéről felmerült az a kívánság, hogy a kliringszaldót csökkentsék. Ez a kliringszaldó ma körülbelül annyit tesz ki, mint amennyi a keleteurópai országok Németország felé irányuló külkereskedelmének egy évi feleslege. Ahhoz, hogy Németország csökkenthesse a kliringszaldót, exportra van szüksége ugyanezekbe az országokba. Az exportnak azonban sulyos akadálya, hogy a német iparcikkek drágák, dacára annak, hogy a német ipar a Schacht-terv életbeléptetése óta rejtett szubvencióval dolgozik. Ahhoz tehát, hogy Németország előtt az „Ostraum” piacainak kapui még tágabbra nyiljanak, legelsősorban az szükséges, hogy Németország csökkentse a befagyott márkakövetelések összegét.

A helyzet különösen kritikus Jugoszláviában, ahol a német export az utolsó tizenkét hónap alatt óriási lépésekkel tört előre. Németország 21 millió márkával tartozott a mult év végén Jugoszláviának, amikor a jugoszlávok azzal fenyegetőztek, hogy máról-holnapra beszüntetnek mindenféle szállitást Németországba. Hosszas tárgyalások utána német ipar – Kruppék – megkapták a zenicai vasmüvek uj berendezésének szállitását és néhány nagy hidépitési megbizást azon az alapon, hogy Jugoszlávia mindezekért a szállitásokért semmit sem fizet, hanem a német gyárakat a birodalmi kormány elégiti ki a befagyott márkákból. Ilyen módon sikerült több millióval redukálni a befagyott passzivszaldót. Viszont Jugoszlávia még igy is ráfizetett az üzletre, mert a Krupp-féle ajánlat kimutathatóan jóval drágább volt, mint a többi külföldi ajánlattevő.