Utólagos levél a Népszövetség, Szellemi Együttműködés és Humanista Kongresszus nemrég nálunk járt iró-tagjainak.

Egy névtelen olvasójuk írja ezt a levelet, egy ama százak vagy ezrek közül, akik az Önök műveit Hungáriában is olvashatják s akik hálásak mindnyájuknak, hogy eljöttek pár napra közénk, hogy megismerték tudósainkat, arisztokráciánkat és ásatásainkat, hogy jónak találták a magyar konyhát és a magyar borokat s hogy otthon majd írásban és szóban szívesen emlékeznek meg magyarországi benyomásaikról. Bókot többet én nem is mondok, mondhattak eleget, talán latinul is a vendégfogadó szép grófnék, mondtak naponta hírlapjaink, áradozva a megtiszteltetéstől és könnyezve a meghatottságtól. Én csak egy kérdést szeretnék Önökhöz intézni - s hiszem, hogy nem leszek ünneprontó, hiszen post festa írok s különben is: elér-e oly messze ez a levél?

Azt kérdezem: a tudós viták, garden partyk és a romok között nem hiányzott-e Önöknek az élő magyar irodalom? Önök sok minden szépet és látványost megnéztek s megdicsértek itt, de egy szót se hallottam arról, hogy e látványosságok reflektorfénye egyetlen élő magyar íróra vagy csak hírére is ráesett volna. Önök hallottak Janus Pannoniusról, Berzsenyiről, talán Aranyról is, de úgylátszik semmit sem hallottak klasszikusaink eleven folytatóiról?

Önök írók, tehát passzív és formatisztelő lények s a vendégszeretettől azt fogadták szívesen, amit az nyujtani kívánt, nem lehet elvárni, hogy egy idegen országban eltöltött pár nap alatt detektívmunkát folytassanak a felszínen nem látszó igazi irodalom után. A vendég nehezen mondhatja, hogy a poharába töltött bor nem jó, adjanak mást. De hát a bor valószínüleg jó volt, mégis, Önök, Európa nagy szellemei, egy pillanatig sem gyanakodtak, hogy irodalomban és íróban is akadhatott volna különb is, mint amit Önök elé szerviroztak?

A kérdés nem felesleges, hisz ezúttal nemcsak nézelődni érkeztek előkelő idegenek hazánkba, hanem az európai szellemi együttműködés nagy nevében, s bizony itt mindenki tudja, hogy Önök a sors iróniájából Magyarországban nem avval találkoztak, akihez érkezni kivántak. Azt mondják: a rendezőség! Dehát a rendezőségnek elég dolga lehetett az Önök külső jólétével, "rendezni" különben is csak bankettet lehet, szellemi együttműködést nehezen. Másrészt a rendezőség tudós és mágnás tagjainak területe a szaktudomány és szalonélet, már pedig az irodalom ugye ezen a területen túl kezdődik?

Azt mondják Madame de Tormay? No igen, de mit szólna Ön, Domine Valéry, ha a francia irodalmat egy külföldi társaság előtt mondjuk a kitűnő Marcelle Tinayre vagy Lucie Delarue-Mardrus képviselné? Azt mondják: miért nem szólt a sajtó? De hát a sajtó, mint jó házigazdához illik, csak dícsért, csak helyeselt, csak tudósított, csak könnyezett, de figyelmeztetni vagy gáncsolni joggal nem tarthatta ildomosnak. Azt mondják: a Pen Club teája? Hát persze, de mit szólna Ön, Domine Duhamel, ha egy külföldi írótársaságot egy párisi Pen Club estélyén a tiszteletreméltó José Germain fogadna a francia irodalom nevében? Önök itt nem azokkal az írókkal találkoztak, akik az Önök magas szellemével szívük mélyén "együttműködni" tudnának vagy óhajtanának.

Azoknak a magyar íróknak, akik az Önök igazi társai, talán még nevét sem ejtették ki Önök előtt. Olvastuk, hogy egy dunai városba is kirándultak, ahol biztosan sokat emlegették Pannoniát és Marcus Aureliust - de beszéltek-e arról a magyar költőről is, mai kultúránk büszkeségéről, a mi legnagyobb humanistánkról, akinek élete evvel a várossal összeforrott, - s aki az Önöktől és miköztünk is annyira magasztalt földközitengeri görög-latin és humanisztikus szellemnek nemcsak országunkban, de egész Európában egyik legtökéletesebb kifejezője és leghívebb harcosa?