Elsüllyedt falu a Dunántúlon
Néhány éve e folyóirat hasábjain folyt a vita a dunántúli magyarság pusztulásáról, talán nem kell emlékeztetni rá az olvasót. Nem is vita volt, - a hozzászólók egymást erősítették meg abban, hogy a magyarság egyik legértékesebb része halálra van ítélve, s nincs mód, még kilátás sem az ítélet megmásítására... a hozzászólók a sötét jóslatokban is szinte versenyezni kényszerültek egymással.
Orvoslást sürgetni a baj ellen jámbor együgyűségnek hatott volna: a hozzászólók egyelőre csak a veszély részletes és tudományos megvizsgálását kérték, talán abban reménykedve, hátha tévedtek, hátha nem is olyan sötét a helyzet, ahogy ők látták, akik - nagyrészt - csak "tapasztalatból", azaz élmények és emlékek alapján ítéltek.
Az ő kérdésükre felelet ez a könyv, mely a részletes és tudományos megfigyelés után részletes és tudományos hangon mond az akkori jóslásoknál még szomorúbb, sötétebb jóslatot a déldunántúli magyarság és az egész földműves magyarság jövőjéről.
Tíz fiatal tudós - egy-egy elismerő, baráti kézszorítással szeretném bemutatni, ha még nem ismernék, Elek Pétert, Gunda Bélát, Hilscher Zoltánt, Horváth Sándort, Karsay Gyulát, Kerényi Györgyöt, Koczogh Ákost, Kovács Imrét, Pócsy Ferencet és Torbágyi Lászlót - a Pro Christo Diákok Háza falukutató munkaközösség tíz külön-különféle tudományágban képzett tagja előzetes tanulmányozás után a helyszínen beható vizsgálat alá fogott egy egykés magyar falvat.
Száz és száz falu között választhattak volna, a délbaranyai Kemse községet választották. Megtelepedtek a faluban, elvegyültek a földművesek között és - ami nem olyan legyőzhetetlen akadály, mint sokan gondolják - megnyerték a nép bizalmát. És figyelték a nép életét, közelről s ismétlem, ki-ki a maga szakszerű felkészültségével oly tárgyilagosan, tudományosan, mintha laboratóriumban, górcsövön át kutatták volna valamely sejt-telep működését. Ellenőrizték és kiigazították egymás észrevételét. Így született ez a könyv.
160 sűrűn nyomott, térképekkel s grafikonokkal ellátott oldalon így adtak pontos látleletet a község multjáról, geográfiai helyzetéről, népmozgalmáról, társadalmi szerkezetéről, lelki életéről, zenei s irodalmi műveltségéről, néprajzi jelenségeiről, gazdasági életéről s végül függelékkép a vidék birtokmegoszlási viszonyairól. Nem célom, hogy a részletes eredményeket kimásoljam a könyvből.
Azt is restellném, hogy lírai hangra váltsam át a szakszerű, hűvös sorok lélekzetfojtó megállapításait. Ifjúkoromban annyit lángoltam, hevültem - a régi szavaktól már csak pirulni tudnék, hogy még ma is a szavaknál tartunk. Nem a tetteknél, nem is a tébolynál, - akkoriban e kettő közti választást jósoltam mindenkinek, aki megérti ezt a kérdést, a magyarság sorsáét.
"A gyógyítás és mentés munkája nem lehetett vállalkozásunk célja - mondják összefoglalóul a fiatal tudósok is, akik csak a baj felmérésére vállalkoztak s így kötelességszerűen mindvégig megőrzik higgadtságukat, már csak szavaik hitele érdekében is - de tisztában vagyunk azzal, hogy pillanatnyi mesterséges injekciókkal nem lehet megmenteni a falvat, egy nemesebb társadalomba való beilleszkedés idejét pedig az nem fogja megérni. Lehet, hogy a falu régi lakóinak házait jövevények foglalják el s Kemse, mint közigazgatási egység létezni fog, de a multat végigküzdők nem küldik, nem is küldhetik utódaikat falvuk jövőjének kiépítéséhez.
Amikor parasztságunkat a színpadi beállítás kellékeivel ellátva, messzi földről idesereglett nézők és saját magunk előtt megtáncoltatjuk, Kemse a jelenetek mögött némán statisztál s a mélyenlátók előtt a táncos és daloló magyar nép illúzióját nagyon komorrá teszi." Nemcsak Kemse, minden falu, amely ép nem táncol, sőt azok is, amelyek táncolnak. Még csak egy mondatot a könyvből, azt, amellyel végződik: "A föld hiánya így lesz a nemzetpusztulás előidézője és a nagybirtok halálgyűrűje a nép megfojtója." Ez a könyv, a tíz kitűnő tudós közös munkájának végső tanulsága.
Körülbelül ennyi is, ami a könyvben egyéni, személyes hang. Hatása nyilván nem olyan lesz, mint Szabó Zoltán kitűnő tudósításának, aki szociográfiai megfigyeléseit rögtön a közönség számára is érzékelhetővé tudta tenni (azáltal, hogy a legmegdöbbentőbb vallomást a nyomorról, éhezésről s reménytelenségről a legártatlanabbak, a gyermekek ajkáról vette; ugyanezek a vallomások olyanoktól, akik már negyven vagy ötven éve nyomorognak s éheznek, lényegesen kevesebb olvasót hatott volna meg). A Pro Christo munkaközösség tagjainak tudósítása, befejezésül is azt kell hangoztatnom, tudományos szigorúan, szinte a szárazsággal dacolóan szakszerű tudósítás. Hatásának ép ezért kell még megrázóbbnak lennie azok körében, akik nem szólamokkal mentenék a népet, - akik már pirulnak a szólamok hallatán.
Illyés Gyula
.jpg "Az aratás és a fegyvergyakorlatok")
.jpg "Az önálló vámterület és a függetlenségi párt")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!