A hollywoodi filmgyárak tudvalevőleg részletes katasztert vezetnek a rendelkezésükre álló statisztikákról az úgynevezett extrákról, akiknek törzslapjukba még az is be van írva, hogy hány foguk van, a tekintetükből milyen emberi indulat sugárzik. Ezeknek a törzslapoknak az utolsó rubrikája az úgynevezett típus- rubika, hogy tudniillik az illető milyen típus: szende. Happer, vamp, avagy anyatípus például, - ha nőről van szó,- vagy, ha a férfiakat vesszük: szerelmes, intrikus, sport - vagy gengsztertípus-e az illető...

Nincs az a hollywoodi kateszter - amely olyan változatos lehetne, mint a nyári forróság nagy vetkőzdéje: a strand! Itt mindenkiről minden kiderül! Fejbekólintó titkok derülnek ki például a téli étterem-szépségéről, aki cezarina komplexuma nélkül egy lépést sem tesz hazulról s akiről itt bizony az derül ki, hogy inkább tartozik a főzőnő, mint a királynő típusok közé és kisül a szabászati segédlettel atléta- típusként jelentkező aranyifjúról is, hogy vállait vatta helyettesítette, lábszára pipaszár és karikásan áramvonalas, ennélfogva a hollywoodi extra kataszter alaposan megbukna vele, ha külseje után valamilyen sportfilm erő-szépség típusai közé sorozta volna... Megpróbáljuk most hevenyében összeállítani a pesti strandok típus- kataszterét, idei, napbarnított tapasztalataink alapján. Első számú típusunk az

„ősstrandozó”

Ő már áprilisban megkezdte a strandolást, emlékszünk rá, hogy mikor mi június közepe táján hófehéren megjelentünk a strandon, ő már aranyló barna bőrrel, amelyen megannyi folyékony gyémántcsöppként csillogtak a vízcsöppek, jött szembe velünk s egy más, tökéletlenebb planétáról való szuperman gőgjével nézett végig rajtunk. Senki sem tudja, mi a foglalkozása, de azt évek óta látjuk, hogy hivatása: az egyenletes és tökéletes lebarnulás. Kora reggeltől késő estig kint van a strandon, amelyen pontosan kiszámított budget szerint él s amelyre a pénzt előteremti a föld alól is, mint a kártyás a kártyára valót. Ma, július vége felé már természetesen csokoládébarna, a fórt lehetetlen már behozni vele szemben, napbarnítottsági szempontokból tehát ő általános csodálat tárgya. Különös ismertető jele: nem áll szóba senkivel, egy sarokba félrehúzódva napozik, kitartóan és elszántan, a vízbe összesen kétszer megy be, egyszer délelőtt és egyszer délután. Szeptemberben elnyeli a tömeg, soha sehol nem találkozhatunk vele a jövő nyárig.

Második számú típusunk:

a „stranddémon”

még pedig férfiban és nőben egyaránt. Előfeltétele e strandrangnak, hogy az illető valóban csinos legyen. Csinos is mind a kettő! A nődémon fantasztikus szabású, túl élénk színű trikókban jelenik meg, amelyeket másfél kétóránként váltogat a hozzávaló köpenyekkel, cipőkkel és sapkákkal együtt. Úgy is hívjuk, hogy ernyődémon, mert rendszerint a színes ernyők alatt tartózkodik, a vízbe sem igen megy be, már csak azért sem, mert- tetőtől talpig ki van festve, a körmétől a szempillájáig. Strandtevékenysége abban merül ki, hogy rúzsozza magát és cigarettázik, egyéb szabaidejét flörttel, bridge-el, étkezéssel és kritizálással tölti.( Flört 51%, bridge 23%, étkezés 4%, kritizálás 20%)...
A férfi démon megfelelő izomzattal rendelkezik, amelyet aztán nem is rejt véka alá, ő az a bizonyos szoborcsoportozatbeli mellékalak, akit különböző pózokban egyszerre többen is fotografálnak. Ő támaszkodik neki görög pózban a strandszökőkút kagylóhéjának, ő alkot laookon- csoportot Mancikával, s ő az, aki kappanhájas, hasas, pocakos, férfitársait vérvörösre pukkasztja különböző tornagyakorlataival, különösképpen a lábujjhegyeket ujjhegyekkel elérő törzshajlítással. Trikója tenyérnyi nadrág csupán, nyakában amulettes aranyláncocska, ez minden, amit démoni testén visel. Ujabban Einschwimmernek is hívják, az Eintánzer után szabadon.

Hármas számú típusunk a

„vízimatador”

E típushoz főleg férfiak tartoznak, bár nők sincsenek kizárva belőle. A vizimatador az, aki megérkezve a bazen vagy az uszoda szélére, teljes vízharci fegyverzetben, úgymint trikóban, cipőben, sapkában, haláltmegvető, de semmiesetre sem észrevétlen fejessel veti magát a mélybe, nem csekély bámulatára a lépcsőn vízbe járók polgári szektájában. Ő az, aki a következő pillanatban már kint is van a vízből, mert számára nem a vízben levés a strandolás lényege, hanem az ugrás és a sprintelés. Miután negyedóráig az elképzelhető legkülönbözőbb pózokban, úgymint: helyből, nekiszaladással, kézenállásból, háttal és szaltózva bemutatta összes vízbeugrási trükkjeit. Boschkürt hangokat hallatva, nekivág a vízvégtelen óceánjának, - mintha Amerikáig meg sem akarna állni- és arcával is beletemetkezve a habokba, végig crawlozza a medencét, fejbevágva és hasbarúgva mindenkit, aki torpedóútján menetirányát keresztezi.
A hasgörcsben összezsugorodóknak és fejberúgástól elszédülőknek enyhe pardont rebeg, majd kiszökken a partra, hogy elölről kezdje az egészet. Ő a vízben lévők első számú közellensége, a Nagy Víziember, akit egyszer ronggyá fognak verni a sok vízikihágást. (Meg fogja érdemelni) Női típustársa legfeljebb abban különbözik tőle, hogy ugyanazt makkban, nem hathengeres, hanem csak négyhengeres erővel csinálja, de gyengébb vízikonstrukciójú férfiak azért még mindig úgy félnek tőle is, mint a gyomormérgezéstől.

Nézzünk szét egy kicsit a szárazföldön. Itt ül előttünk a

„házaspár”

akik egy pillanatra sem távoznak egymás mellől s akiknek egymás iránti gyöngédségük és házastársi összetartozásuk az úgynevezett kenésben nyer kifejezést. Az olajkenésben! Ahogy egyik boci a másikat nyalja a jászol mellett, úgy kenik ők egymást felváltva a különböző Caolákkal, Niveákkal, Vetolokkal s egyéb krémekkel és olajokkal. Ha valamelyikük bemegy a vízbe, majd kijön és megszárad, a másik abban a szempillanatban ráveti magát és kenni kezdi. Beszélgetés közben leggyakrabban használt szavuk a fiam vagy a fiacskám Fiam így, fiacskám úgy, fiam ez, fiacskám az.

Nem érdektelen típus

„a jól konzervált öregúr”

sem. Hófehér hajú és bajszú- esetleg szakállú- hatvanason jóval túli, kitűnő testi és lelki állapotban lévő típus ez, aki, amint megérkezik, azonnal bemegy a vízbe és tízszer- tizenötször végigússza egyfolytában a medencét, anélkül, hogy a melle gyorsabban emelkedne a rendesnél, mert ő még a régi, egészséges szívű nemzedékhez tartozik, sejtelme sincs róla, mi a vérnyomás. Az ő szíve elhasználhatatlan, mert akkor vonult vissza üzlettől, közélettől, politikától, munkától, amikor korunk szívőrlesztő és mállasztó korszaka éppen megkezdődött. Amint a vízből kijön, azonnal megy a kabinjába és öltözköködik, szempillantást sem tölt a levegőn.

Nem lehet rossz ember, aki szereli a következő típust, a

„vízi süvölvények”

hadát. A víziflappereket és kamaszokat, akik egymással és egymás között külön társadalmat képezve s a felnőttek tiltó és figyelmeztető jelenlétével mitsem törődve, sikoltozva és rugdalózva, ficánkolva és ordibálva veszik birtokujba a vizet, senkire nincsenek tekintettel, de serdületlen mivoltuknál fogva mindenki mástól regardot követelve. Van köztük a hároméves kis víziiszalagtól a tizenkétéves molett pisztrángig minden korú és nemű, akik vizitudományukra torkukszakadtából való hangos sikítozással hívják fel egymás figyelmét. (Aranyosak és elviselhetetlenek!) Részemről inkább a csecsemőkórból éppen kipólyázódott, anyaszűz meztelen kis csöppségeket szeretem, akik mindgyárt eszembe juttatnak egy újabb típust:

az „anyatípust”-t.

Ő az, aki a kis porontyot a víz szélén mosdogatja, fürdeti, ajnározgatja s aki maga meg is feledkezik a fürdésről, mert gyermeke miatt bokáig érőnél túlra be sem mehet a vízbe. Az anyatípust rögtön felsímerni arról is, hogy semmiféle strand és vízpompát nem fejt ki: trikója régimódi fakultkék s ezerféle holmi tarkítja körülötte a homokot, a törülközőtől a cucliig, a fésűtől a hintőporig...

Lehetne folytatni a típus felsorolását reggelig: itt van a

„vízidandy”

aki három- négy trikójával és ugyanannyi frottírköpenyével itt éli ki választékossági vágyát a vízparton, mert a szárazföldi, uccai eleganciára nem telik. Van neki mindene, remek strandcipője, kis vászon vízisapkája, ővretűzhető pléhtarsolya, amelyben a cigaretta és a gyufa a vízben sem ázik be, gumipárnája, amelyre ledőlve sziesztázik, ő az, aki a strand tipptoppságán keresztül szeretne lehetőleg kellemes ismeretségeket is kötni, mert a szárazföldi osztályelkülönítettség ezt lehetetlenné teszi számára, a víz és a vízpart demokráciájában pedig mégsem lehet tudni senkiről sem, hogy kicsoda, - nincs ráhímezve a trikójára.

Vannak aztán a sakkozók az ujságolvasók, a fiókák (akik egymásra borulva halmotalkotnak) a bájpózban fekvők, a strandkacérok és a strandoblomovisták. (akik úgy fekszenek a homokban vagy a gyepen, hogy látni a pózukról, hogy ők bizony senkivel és semmivel sem törődnek, a legkevésbé azzal, hogy esztétikus látványt gyújtsanak) -a lábujjhegyen libbenők és az ördögök, a szalámisták, akik öt-hat szalámis vajas zsemlét hoznak ki papirban zöldpaprikával és azt órák hosszat eszik) az uborkások, akik kovászos uborkával táplálkoznak, a cigarettakunyorálók és tűzkoldusok, akiknek soha sincs gyufájuk.-de ezek már mind alosztályok. Ha mindet fel akarná sorolni az ember.- könyvet lehetne írni róluk, nem egy reggeli levelet.